2013-02-21 17:57:01

„A legfőbb rosszat a mai kultúrában a felületesség és a közömbösség jelenti” – Ravasi bíboros csütörtöki, nagyböjti elmélkedése


Kiengesztelődés és bűnbánat, Isten hiánya és az üresség – ezeket a témákat érintette Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke a vatikáni nagyböjti lelkigyakorlat ötödik napján, amelyen részt vesz XVI. Benedek pápa és a Római Kúria tagjai.
A bűn személyes tett, amely az ember szabadságából ered; lázadás, ellenszegülés, a végső cél megváltoztatása, az Istentől való eltávolodás – mondta Ravasi bíboros. A bűn teológiai valóság, ezért nem lehet pszichológiai kezeléssel megoldani. A helyes útra a megtérés vezet bennünket, ahol változtathatunk életünkön magunk mögött hagyva mindazt, amihez ragaszkodtunk. Nehéz út ez – hangsúlyozta a főpásztor. A megbocsátáshoz vezető ösvényen számos nehézséggel találkozunk, ugyanis a mai társadalomban nem mindig adódik lehetőség az újrakezdésre. A Bibliában azonban ez nem létezik, Izajás prófétánál olvashatunk arról, hogy Isten a bűnbocsánat alkalmával végleg eltörli az ember vétkeit.

Ravasi bíboros elmélkedésének másik nagy témája Isten hiánya és az ezzel járó lelki üresség volt. Ez a két fogalom nem egymás szinonimái: az első az Isten iránti nosztalgiára is utalhat, míg a második, vagyis a lelki üresség a mai kultúra legnagyobb veszélye. A banalitás, a felületesség, a közömbösség mind-mind nagy veszélyeket jelentenek a társadalom számára. Hogyan lehetne fellépni ezen félelmetes valóság ellen, amellyel a lelkipásztoroknak szembe kell nézniük? – tette fel a kérdést Ravasi bíboros.

Végül, csütörtöki elmélkedésének lezárásaként a főpásztor Isten csendjéről mondta el gondolatait a résztvevőknek, amellyel minden hívő ember találkozott már élete során. Arra hívta a jelenlévő főpásztorokat, hogy gondoljanak a papságra, azokra a papokra, akik ennek tapasztalatát, vagyis Isten csendjét élik át és nem tudják mit tegyenek ebben az elhagyatott helyzetben. A mi feladatunk is, hogy segítsük őket! – hangsúlyozta Ravasi bíboros. Isten csendjét az ima által lehet megtörni, amely köszönetté válik a sok néma és nehezen megélt óra után. Fohászunk ugyanis mindig meghallgatásra talál, nem válik haszontalanná – hangsúlyozta Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke csütörtöki nagyböjti meditációjában, a Szentatya és a Római Kúria tagjai számára.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.