A fájdalom és a remény Krisztus keresztjében – a nagypénteki Via Crucis elmélkedései
„Melyik út vezet az örök életre? Jézus adott választ erre a lelkünk legmélyén égő
kérdésre, azzal, hogy végigment a keresztúton”. Ezekkel a szavakkal kezdődik a nagypénteki
elmélkedés, amelyet március 29-én, nagypénteken olvasnak fel a Colosseum mellett a
Ferenc pápa által vezetett Via Crucis szertartásán. Az elmélkedéseket libanoni fiatalok
írták, Béchara Boutros Raï bíboros, a maroniták antióchiai pátriárkája vezetésével.
Az elmélkedéseket tartalmazó illusztrált kiadványt, amely a Vatikáni Könyvkiadó gondozásában
jelent meg, már hétfőtől kezdve lehet kapni a római könyvesboltokban.
Minden
állomást egy XIX. századból származó „Via Crucis” festmény illusztrál, amelyet egy
palesztin ferences készített, és amelyet Betlehemben őriznek. Számos szövegrész utal
XVI. Benedek „Ecclesia in Medio Oriente” k. szinódus utáni buzdítására, valamint idézetek
olvashatók keleti szentektől, továbbá a káld, a kopt, a maronita és a bizánci liturgiából.
A költői nyelven megfogalmazott elmélkedések a társadalom minden rétegét érintik.
Az I. állomás például Pilátusra utalva, megállapítja, hogy sokan vannak azok, akik
hatalmukat az igazságtalanság szolgálatába állítják, lábbal tiporják az emberi méltóságot
és az élethez való jogot.
A IV. állomás, amelyben Jézus találkozik Anyjával,
a családok témájával foglalkozik. Azért imádkoznak, hogy ezekben a nehéz időkben a
családok valóban a szeretet oázisává, a béke helyévé váljanak, követve a Názáreti
Szent Család példáját.
Az V. állomás középpontjában a szenvedés áll, amely,
ha hittel fogadjuk el, az üdvösség útjává válik. Cirenei Simon, aki segít Krisztusnak
a Golgotán, arra tanít bennünket, hogy tanuljuk meg elfogadni a keresztet, amellyel
életünk útján találkozunk. El kell fogadnunk a szenvedés és a betegség keresztjét,
mert az Úr velünk van és segít a terhek hordozásában.
Az elmélkedésekben szüntelenül
jelen van a Közel-Kelet helyzete. A II. állomásnál így imádkoznak: „Jézus Urunk, oltalmadba
ajánlunk minden megalázott és szenvedő embert, különösen a meggyötört Közel-Kelet
lakóit”.
A XIV. állomásnál, amikor Jézust a sírba helyezik, az elmélkedés
szerzői megállapítják: „A nehézségek, a fájdalmas események elfogadása szilárd reményt
és élő hitet igényel. Megkaptuk Isten gyermekeinek a szabadságát, hogy soha ne legyünk
többé szolgák; az élet bőségét kaptuk ajándékba, hogy ne elégedjünk meg többé egy
sivár, értelmetlen élettel” – írják a libanoni fiatalok nagypénteki keresztúti elmélkedésükben.