A Feltámadott Egyházában él – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Húsvét harmadik vasárnapjára

A Húsvét utáni vasárnapok olvasmányaiban és evangéliumaiban az egyházi liturgia egyrészt azt mutatja meg, hogy a Feltámadott megjelenéseivel miként erősíti meg hitükben a félő, kétkedő, reményt vesztett apostolokat, akik nem értették, hogy a megígért Messiásnak szenvednie kellett, másrészt küldetést ad nekik, hogy folytassák művét a Lélek erejében.

Hirdessék az üdvösség örömhírét, hogy Jézus az egyetlen üdvözítő, győzött a bűn és a halál felett, a megtérőket kereszteljék meg, kapcsolják be a születő egyház közösségébe.
Ezt látjuk a vasárnapi evangéliumban és az Apostolok Cselekedetei részletében is.

A János-evangélium 21. fejezetében a feltámadt Jézus a Tibériás tavánál (más néven a Genezáreti tónál) jelenik meg a tanítványoknak, akik visszatértek Galileába korábbi foglalkozásukhoz, a halászathoz. De egész éjjel semmit sem fogtak. Virradatkor Jézus a parton várja őket. Meghagyja, hogy vessék ki a hálót, mire nagy tömeg halat fognak.

A Feltámadott, aki már testében is megdicsőült, leereszkedik hozzájuk, velük eszik, aztán – miként az emmauszi tanítványok – felismerik a kenyértörésben, mire ő eltűnik szemük elől. Az Apostolok Cselekedeteiben Lukács evangélista azt mutatja be, hogy a Szentlélek eljövetele után Péter és János, meg a többi apostol, most már erős hittel hirdetik a keresztre feszített és feltámadt Jézust; amint a Mester megjövendölte, üldözik őket, de Jézus nevéért elviselik a hatóságok általi üldöztetést, mert „inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek”.

Itt gondoljunk a kommunista idők négy évtizedes egyházüldözésére: hitvallók és vértanúk ezrei – egyháziak és világiak - szenvedtek az ateista rendszertől üldöztetést, börtönt, kivégzést is Krisztusba vetett hitükért. A felnövekvő nemzedék erről szinte semmit sem tud. Pedig a hősök a hűség példaképéül szolgálhatnak. Az üldöztetés folytatódik ma is a világegyház különböző pontjain. Imádkoznunk kell ezekért a keresztényekért.

De az egyre szekularizálódó Európában, Magyarországon is az öntudatos hívők és gyakorló keresztények száma egyre fogyatkozik. A vallás- és egyházellenes közélet, kulturális környezet, a média – mind-mind megnehezíti még az őszinte hívők helytállását is. Főleg pedig megnehezíti a fiatalok családi, iskolai hitoktatását, vallásos nevelését. Papokra, szülőkre és nevelőkre súlyos felelősség hárul ezen a téren.

De látva a világegyház és a magyar egyház nehéz helyzetét, nem szabad elveszítenünk a bátorságot és reményt! Erre biztat bennünket a leköszönt és az új pápa egyaránt. Benedek a bíborosokhoz intézett búcsúbeszédében egyik mesterét, Romano Guardinit idézve hangsúlyozta: „Az Egyház nem olyan intézmény, amelyet elméletben kigondoltak és felépítettek, hanem eleven valóság. Az Egyház él az eljövendő idők folyamán, és bár átalakul, természetében ugyanaz marad. Az Egyház szíve Krisztus.” Az Egyházban a Szentlélek működik, és „a lelkekben újraébred.”

Ferenc pápa is minden megnyilatkozásában az örömre és a reményre hangolja Isten újszövetségi népét. A bíborosokhoz intézett első beszédében ezt mondta: „Tanításában, majd bátor gesztusával XVI. Benedek pápa emlékeztetett bennünket arra, hogy „a Szentlélek az Egyház lelke erőt adó és egyesítő erejével”. Ne engedjünk a pesszimizmusnak és a csüggedésnek, az ördögtől sugallt keserűségnek. „Hirdessük, hogy Krisztus minden ember egyedüli üdvözítője.

Ez ma ugyanolyan hiteles üzenet, mint amikor az Evangélium első nagy missziós kiterjedése végbement.” Húsvéti „Urbi et Orbi” áldása előtt elmondott üzenetében Ferenc pápa a Feltámadt Krisztus örömhírét hirdette: „Mindenekelőtt azt szeretném, hogy ez az üzenet eljusson minden szívbe, mivel Isten ott akarja elvetni ennek az Örömhírnek a magvát: Jézus feltámadt, van remény számodra, többé már nem állsz a bűn, a rossz uralma alatt! Győzött a szeretet, győzött az irgalom! Mindig győz Isten irgalmassága!”

(ApCsel 5, 27b-32.40b-41; Jn 21, 1-19)