A hét szentje – Arkadiusz Nocoń atya sorozata – április 16-a Labre Szent Benedek József ünnepe

A Szent, aki „kölcsönadta” arcát Jézusnak, 1748. március 26-án született Amettes-ben (Franciaország), 1783. április 16-án halt meg Rómában. 1860. május 20-án IX. Piusz pápa boldoggá, 1881. december 8-án XIII. Leó pápa szentté avatta. Ereklyéi Rómában a Santa Maria dei Monti templomban találhatók, a zarándokok és az utazók védőszentje.

Szegény, falusi családban született. A tizenöt testvér közül ő volt a legidősebb. Kora gyermekkorától kezdve mély imaéletet élt. Az akkori tankötelesség befejezését követően tizenhat évesen szülei akarata ellenére kolostorba akart lépni.

Több alkalommal kérte felvételét a karthauziak szigorú rendjébe, de eredménytelenül. A sikertelen próbálkozások után a trappisták ajtaján kopogtatott, de ott is csak elutasítással találkozott. Amikor végre felvették a ciszterciekhez, végre beteljesülni látta álmát, de rövid időn belül el kellett hagynia a kolostort. Felettesei indoklása szerint alkalmatlan volt a szerzetesi életre: nem törekszik az életszentségre és rendkívül szétszórt, ezért soha sem lehet belőle jó szerzetes.

A sikertelenségek nem szegték kedvét, ezért felkerekedett és elment Rómába annak reményében, hogy megtalálja ott a neki való kolostort. Amikor Észak-Olaszországba ért, egy alkalommal imádságba mélyedve belső hangot hallott: „A te hivatásod az egész világ, a te kolostorod az utca, Isten zarándoka leszel”.

Ezen felismerés napján búcsúlevelet írt családjához és szétosztotta összes vagyonát, amit az úton magával hordott. Egyetlen ruhát és egy tarisznyát tartott meg magának, amelyben az Újszövetséget, a zsolozsmát és a Krisztus követését tartotta. Ez utóbbi könyvecskéről egy francia szent mondta, hogy „több embert térített meg, mint ahány betű található benne” (Szalézi Szent Ferenc).

A belső hangnak engedelmeskedve fakeresztet akasztott nyakába, egyik kezében bottal, a másikban pedig rózsafüzérrel elindult a világba. Derekára egy ferences cingulumot kötött, amelyet még Assisiben kapott, amikor belépett a harmadik rendbe. Kegyhelyről kegyhelyre járt Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Svájcban és Németországban: „A te hivatásod az egész világ, a te kolostorod az utca”. A felvilágosodás századában, az emberi értelem dicsőítésének századában ő az evangélium „őrültségét” hirdette életével.

Majdnem mindig a szabad ég alatt aludt. Többnyire ott tért nyugovóra, ahol az éjszaka meglepte. Azzal öltözködött és azt evett, amit az emberektől kapott. Mezítláb járt, keresve mindig a félreeső, lakatlan utakat, hogy nyugodtan tudjon imádkozni. Bárhová érkezett, vigasztalta a szomorúakat, ápolta a betegeket, táplálta az éhezőket azzal, amit kapott. Szeretetét különböző módon fogadták: egyesek hálásan, mások ellenségesen vagy megvetően. A bántalmakat mindig békével viselte, mert zarándoklatát saját és mások bűneiért felajánlott vezeklésnek tekintette.

* * *

Élete utolsó hat évét Rómában töltötte. A Colosseum egyik falmélyedésében talált menedéket. Egyik reggel teljesen kimerülve találták meg a Santa Maria dei Monti templom lépcsőjén, ahol mindig imádkozni szokott. Bevitték a hentes üzlet tárolójába, ahol gondoskodtak róla. Néhány nap múlva Nagyszerdán halt meg, amelyet előre megmondott, és amely egyben emléknapja is lett. Alig élt harmincöt évet. Kedvenc templomában, a Santa Maria dei Monti-ban temették el, a főoltárhoz közel.

* * *

Mondják, hogy az életszentségtől sugárzó arca mindenkit csodálatba ejtett. Az egyik római festő az ő arcáról mintázta meg Jézust, amikor az Utolsó vacsora című képét festette. Száz évvel később szentté avatása előtt – amikor már senki nem emlékezett arra, hogyan nézhetett ki hajdanán a Colosseum koldusa – azon tanakodtak, hogyan készítsenek róla képet, eszükbe jutott az a bizonyos Utolsó vacsora című kép. Így készült el tehát a szentté avatásra az ő arcképe: ezúttal azonban Krisztus „adta kölcsön” Benedeknek a saját arcát.

„Látni szeretnénk Jézust” (Jn 12,21), kérték a görögök Fülöp apostolt.
„Hasonlóan korunk emberei is azt kérik – nem mindig tudatosan – a mai keresztényektől, hogy ne csak „beszéljenek” Krisztusról, hanem bizonyos értelemben engedjék őt „látni” is. Vajon nem azt a hivatást kapta-e az Egyház, hogy Krisztus világosságát ragyogtassa fel a történelem minden korszakában, s hogy az új évezred nemzedékei elé is az ő arcát rajzolja elő?” (II. János Pál pápa, Novo millennio ineunte kezdetű apostoli levele, 16.)

Labre Szent Benedek József nem volt hétköznapi szent, mert azt az alapvető keresztényi kötelességet, hogy „kölcsön adja” Jézusnak az arcát, olyan körülmények között valósította meg, amelyek között mások a saját emberi vonásaikat is elvesztik.

__________________________

Istenünk, Te Szent Benedek Józsefet arra indítottad, hogy a szegénység, az alázatosság és a szeretet által teljesen Neked szentelje magát; taníts meg minket az ő példája nyomán, hogy ne ragaszkodjunk mértéktelenül a földi javakhoz, hanem buzgón egyedül a mennyeiekre törekedjünk, a mi Urunk Jézus Krisztus a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Lengyelből fordította: Szemere János atya