„A következetlenség aláássa az egyház hitelességét” – Ferenc pápa homíliája a Falakon
kívüli Szent Pál bazilikában
Április 14-én, Húsvét harmadik vasárnapján délután fél 6-kor kezdődött az ünnepélyes
szentmise, amelynek során Ferenc pápa birtokába vette a Falakon kívüli Szent Pál pápai
bazilikát. A Szentatyával koncelebrált Edmund Power bencés atya, a Szent Pál apátság
apátja, valamint James Michael Harvey bíboros, a bazilika főpapja. A szertartás elején
a pápa imába merült Szent Pál sírja előtt, és füstölővel megáldotta az emlékcellát.
Az Úr elküld bennünket, hogy örömmel hirdessük feltámadását – erre szólított fel szentbeszédében
a pápa.
Szent Pál hirdette az Urat szavaival, tanúságot tett róla vértanúságával
és teljes szívével imádta Őt. Ferenc pápa, Szent Pál, Péter és a többi apostol alakjából
kiindulva homíliájában három szó köré csoportosította gondolatait: „hirdetni, tanúskodni
és imádni”. Utalással az első olvasmányra a Szentatya emlékeztetett rá, hogy az apostolok
bátran hirdetik a kapott üzenetet. Nem tartóztatja fel őket a parancs, hogy hallgassanak,
nem tántorodnak meg akkor sem, amikor botozás, korbácsolás, bebörtönzés vár rájuk.
És mi? – tette fel a kérdést a pápa.
„Tudunk beszélni Krisztusról, arról,
hogy mit jelent számunkra, a családban, azokkal a személyekkel, akik mindennapi életünk
részét alkotják?” A hit az isteni szó meghallgatásából születik és az igehirdetésben
erősödik meg. A Krisztussal való találkozás új irányt ad, tehát az apostolok életükkel
is tanúságot tesznek. Az evangéliumi szakaszban Krisztus emlékezteti Pétert, hogy
amikor megöregszik, más oda viszi, ahová nem akarja.
„Ez a szó elsősorban
nekünk, lelkipásztoroknak szól” – folytatta homíliájában Ferenc pápa: nem legeltethetjük
Isten nyáját, ha nem fogadjuk el, hogy Isten akarata oda is elvezet bennünket, ahová
mi nem mennénk önmagunktól, ha nem állunk készen arra, hogy tanúságot tegyünk Krisztusról
önátadásunkkal, fenntartás, számítás nélkül, olykor életünk árán is. Ez mindenkire
vonatkozik: az evangéliumot hirdetni kell és tanúságot kell tenni róla.
Mint
ahogy egy nagy freskón oly sok színt és árnyalatot látunk, így a hitről tett tanúságnak
is számtalan formája van. „Isten nagy tervében minden részlet fontos, a mi kicsiny
és alázatos tanúságtételünk is. Annak a személynek a tanúságtétele is, aki hitét rejtve,
a maga egyszerűségében éli meg a mindennapi családi kapcsolatokban, a munkahelyen,
barátaival.
A mindennapoknak is vannak szentjei, rejtett szentek, az életszentség
egyfajta középosztálya, mint ahogy ezt egy francia író, Joseph Malègue (Pierres noires:
Les Classes moyennes du Salut) mondta, amelyhez mindnyájan tartozhatunk. A világ különböző
részein azonban vannak, akik szenvednek, mint Péter és az apostolok az evangélium
miatt. Van, aki életét adja azért, hogy hűséges maradhasson Krisztushoz, vére árán
tett tanúsággal. Mindnyájan véssük jól emlékezetünkbe: nem lehet Jézus evangéliumát
hirdetni az életünkkel tett konkrét tanúság nélkül. Aki hallgat és lát minket, cselekedeteinkben
lássa azt, amit szánkkal hirdetünk.
Ferenc pápa ezután idézte névadóját, Assisi
szentjét, aki ezt tanácsolta testvéreinek: „Hirdessétek az evangéliumot, és ha szükséges,
még a szavakkal is”. Hirdessük az evangéliumot életünkkel, tanúságtételünkkel.
A hívek és a lelkipásztorok következetlensége a között, amit mondanak, és amit csinálnak,
a szó és az életmód közötti különbség aláássa az egyház hitelességét.
„Ma
este szeretném, ha mindannyiunk szívében visszhangzana a következő kérdés: melyik
bálványt rejtettem el életemben, ami megakadályozza, hogy imádjam az Urat? Őszintén
válaszoljunk erre a kérdésre. Imádjuk az Urat és vessük le magunkról bálványainkat,
még a legelrejtettebbeket is. Válasszuk az Urat, mint életünk központját, fő útvonalát”
– hangzott a pápa buzdítása.
A szentmise végén a Szentatya a Falakon kívüli
Szent Pál bazilika oldalkápolnájában lerótta tiszteletét a XIII. századi Szűzanya
(Útmutató Istenszülő – Theotokos Hodigitria) ikon előtt. 1541. április 22-én Loyolai
Szent Ignác és első társai itt tették le ünnepélyes szerzetesi fogadalmukat, amely
a születendő Jézus Társasága alapvető eseménye volt.