2013-05-04 19:07:16

„Isten Szolgáját, Mindszenty József bíborost a Szentlélek világossága és ereje vezérelte”


Zenon Grocholewski bíboros, a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció prefektusának homíliája

Ebben az ősi és csodálatosan szép bazilikában, a Celius dombon lévő Santo Stefano Rotondo – Kerek Szent István – templomban, amely évszázadok óta olyan kedves a magyar nemzet számára, emlékezzünk az egyház és Magyarország e nagy hősére. Személyesen abban az örömben volt részem, hogy meglátogathattam sírját és imádkozhattam mellette a máriazelli kegyhelyen és később Esztergomban. Ma nem áll szándékomban elbeszélni életét és szenvedéseit, amelyeket azért kellett elviselnie, mert hűségesen szerette az Urat és az egyház által rábízott küldetését. Közületek számosan nálam sokkal jobban ismerik élettörténetét.

Azonban mint prefektusa a Katolikus Nevelésügyi Kongregációnak, amelynek a bíboros tagja volt, szeretném megemlíteni elkötelezettségét, mint plébános és később, mint püspök és bíboros, a katolikus iskola és a fiatalok katekézise iránt. Többek között, amikor a magyarországi kommunista rezsim 1948-ban államosította az iskolákat, a bíboros tiltakozásul „a halottakért harangoztatott az egész országban”.

Különösen megdöbbentő az a szenvedése, amelyet hitéért kellett elviselnie. Csak néhány rendkívül brutális epizódot említenék most meg. Amikor utoljára börtönözték be 1948 decemberében már, mint bíborost, „39 napon át minden este levitték a hideg és nedves alagsorba, levetkőztették, miközben kínzói vihorásztak, egész testét ütlegelték, majd visszavitték cellájába, hogy amint elalszik, újból felébresszék és az egészet elölről kezdjék. Az ok a következő volt: arra akarták kényszeríteni, hogy megvallja: „a nép ellensége”. Azzal fenyegették, hogy „ilyen állapotban idős édesanyja elé állítják”.

Isten Szolgája VI. Pál pápa 1974. január 30-án Mindszenty bíboroshoz intézett levelében, a bíboros összes szenvedését illetően megjegyezte: „Ez a sokféle súlyos szenvedés a töviskorona volt, amelyet fejedre helyeztek, és amely nem kevésbé értékes, mint a Krisztus egyházához való hűséged”.

Isten Szolgája Mindszenty József bíboros a katolikus egyház nemes alakja, aki bebizonyította, hogy világos képet alkotott hazájában a fasizmus és a kommunizmus valóságáról, továbbá nagy lélekerőről tett tanúságot. Honnan merítette ezt a világos látást és hősies erőt? A kérdésre válaszolva szeretnék rámutatni magatartásának egyik olvasatára, amelyet a mai szentmise olvasmányai (az első olvasmány és az evangélium) sugallnak, amikor a Szentlélekről, mint különleges világosság forrásáról szólnak.

1. A Szentlélek – világosság

János evangéliumában (Jn 14, 23-29) hallottuk Jézus szavait: „A Vigasztaló pedig, akit az Atya nevemben küld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek”. Tanít, emlékeztet titeket, tehát a világosság lesz számotokra.
Éppen Pünkösd napján, az apostolok különféle nyelveken kezdtek el beszélni (vö. ApCsel 2,1-11), vagy inkább a különféle nyelveket beszélő emberek megértették őket.

Természetesen ez a csoda nem pusztán egy nyelvészeti esemény volt, hanem mindenekelőtt egy jel: annak a jele, hogy az üdvösségre szóló egyetemes elhivatottságot minden nyelven hirdetni kell, minden népnek, minden időben. Nem az számít, hogy az emberek megértették az idegen szavakat, hanem az, hogy megértették az apostolok beszédében rejlő mély értelmű üzenetet, hogy megértették: Isten Szava minden idők minden népének szól.
Mint ahogy Pünkösd napján a Szentlélek fénysugár volt, így ő az a világosság, aki vezeti az egyházat egész történelme során.

Jól megértették ezt az apostolok. Amikor például – amint azt az első olvasmányban hallottuk – (ApCsel 15, 1-2.22-29), vita támadt Antióchiában a körül, hogy a megtérő pogányokat körül kell-e metélni, vagy sem ahhoz, hogy üdvözülhessenek, akkor az 50. év táján Jeruzsálemben összegyűltek az apostolok és a presbiterek, hogy ezen az első zsinaton tisztázzák a problémát. Hosszú vita után megfogalmaztak egy dokumentumot, egy levelet, amelyben többek között ezt olvassuk: „A Szentlélek és mi magunk is azt tartottuk helyesnek, hogy a következő szükséges dolgokon kívül semmi más terhet ne rakjunk rátok” (ApCsel 15,28).

„A Szentlélek és mi magunk” – vagyis tudatában voltak annak, hogy a Szentlélek tette lehetővé, hogy megtalálják a helyes megoldást, az ő világossága, amely az egyházat vezeti.
Amikor az apostolok Mátyást választották Iskarióti Júdás, az áruló helyébe, ezt az eseményt is úgy tekintették, mint a magasból jövő fény beavatkozását (vö. ApCsel 1,24-25).

Ne feledjük, hogy az apostolok egyszerű halászemberek voltak, akik olykor nem is értették meg Jézus szavait. Például amikor Jézus beszélni kezdett kínszenvedéséről és haláláról, Péter félrehívta és ezt mondta: Nem, nem, ez nem történhet meg. Jézus szemrehányást tett neki: Te sátán vagy, ellenségem vagy, nem értesz semmit (vö. Mt 16,22-23; Mk 8,32-33).

Vagy gondoljunk a két tanítvány anyjára, aki így szólt Jézushoz: „Intézd úgy, hogy két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban” (Mt 20,21; Mk 10,37).
Íme, ezek az egyszerű halászok, akik gyakran nem voltak képesek arra, hogy megértsék Jézus üzenetét, Pünkösd után, a Szentlélek által megbérmálva (hitükben megerősítve) meghódították a világot tanításukkal. A Szentlélek volt az ő világosságuk.

A Szentlélek, aki az apostolokban működött, ugyanígy működik az egyház egész történelmében, és ha ma mi ebben a templomban vagyunk, az azért van, mert a Szentlélek révén találtunk valamit a hitben, ami túlmutat a világ minden bölcsességén. Ő az a világosság, aki vezeti az egyházat, aki mindenkit elkísér, aki megnyílik fényének.

2. A Szentlélek – erő

A Szentlélek világossága ösztönző erővel párosul. Mennybemenetele előtt Jézus így szólt az apostolokhoz és a tanítványokhoz: „Mikor a Szentlélek leszáll rátok, erőben részesültök, úgy hogy tanúságot tesztek majd rólam” (ApCsel 1,8).

A Szentlélek erejében részesültök!

De mi ismerjük ezeket az apostolokat. Tudjuk, hogy nagyon félénkek voltak. Amikor Jézust letartóztatták a Getszemáni kertben, mindnyájan elmenekültek (vö. Mt 26,56; Mk 14,50). Péter, éppen Péter, három alkalommal tagadta meg Jézust: „Nem ismerem azt az embert” (vö. Mt 26,69-74; Mk 14,68-72; Lk 22,56-60). A feltámadás után látjuk, hogy az apostolok elrejtőztek a Cenákulumban, mert féltek a zsidóktól, ahogy erről Szent János beszámol nekünk (vö. Jn 20,19).

Azonban Pünkösd után, miután leszállt rájuk a Szentlélek, milyen mások lettek ezek az apostolok! Bátornak mutatkoznak, akik már nem félnek attól, hogy a farizeusok és főpapok előtt kijelentsék: „Ti öltétek meg Jézust, ti öltétek meg őt, aki életet ad”. Az evilági hatalmak tiltásával szemben, miszerint nem beszélhetnek Jézusról, bátran válaszolnak: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek!” (vö. ApCsel 4,19-20; 5,29). Az Apostolok cselekedeteiben olvassuk, hogy amikor üldözik, bebörtönzik őket, még örülnek is annak, hogy Krisztusért szenvedhetnek (vö. ApCsel 5,41). És milyen bátran járják majd be az egész világot, hogy hirdessék Krisztust, és egyikőjük sem roppant össze még a vértanúsággal szemben sem!

„Mikor a Szentlélek leszáll rátok, erőben részesültök, úgy hogy tanúságot tesztek majd rólam”!

Az apostolok után az egyház egész történelmében számtalan személyiséget fel lehetne sorolni, akik hihetetlen erőről, éppen a Szentlélek erejéről tettek tanúságot.

Amikor megkérdezzük, hogy honnan származott Isten Szolgája Mindszenty bíboros hitének világossága és lelki ereje, Jézus szavai visszhangoznak: „A Szentlélek leszáll majd rátok és mindent megtanít nektek”, „A Szentlélek leszáll majd rátok és részesültök erejében”.
Ha valaki valóban megéli hitét, megnyílik a Szentlélek világosságának és erejének, akkor legyőzhetetlenné válik.

Végkövetkeztetés

Akik hagyják, hogy a Szentlélek világossága és ereje vezesse őket, azoknak minden műve, elkötelezettsége és szenvedése valójában út a győzelemhez, a megdicsőüléshez, gyümölcsözővé teszi életünket az egyház javára és a mi üdvösségünkre.

Fontos tehát, hogy – a kereszténység annyi hősének, annyi vértanújának példájára, Isten Szolgája Mindszenty József bíboros példájára -, mi is meg tudjuk nyitni értelmünket és szívünket ennek a világosságnak és ennek az erőnek. Fontos, hogy törekedjünk arra is: váljunk e világosság és erő eszközeivé a világban, mert a világnak ma szüksége van erre a fényre és erre az erőre, sokkal inkább, mint bármi másra.

A világ problémáit ugyanis nem oldják meg a különféle politikai megoldások, a pártok, a választások, a törvények, ha előbb nem változik meg maga az ember, ha nem nyitja meg a szívét ennek a jótékony fénynek és erőnek.

Nyissuk meg értelmünket és szívünket a Szentlélek világosságának és erejének, törekedjünk arra, hogy valóban elvigyük ezt a világosságot és erőt környezetünkbe: egyébként azt kockáztatjuk, hogy az egyház csodálatos kertjében kiszáradt fákká válunk.

Azt hiszem, hogy ma mindnyájunknak szívünk mélyéből kell fohászkodnunk: „Jöjj el Szentlélek, alakítsd át és újítsd meg szívünket, alakítsd át és újítsd meg az egész világot!”


(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.