„Isten Szolgáját, Mindszenty József bíborost a Szentlélek világossága és ereje vezérelte”
Zenon Grocholewski bíboros, a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció prefektusának homíliája
Ebben
az ősi és csodálatosan szép bazilikában, a Celius dombon lévő Santo Stefano Rotondo
– Kerek Szent István – templomban, amely évszázadok óta olyan kedves a magyar nemzet
számára, emlékezzünk az egyház és Magyarország e nagy hősére. Személyesen abban az
örömben volt részem, hogy meglátogathattam sírját és imádkozhattam mellette a máriazelli
kegyhelyen és később Esztergomban. Ma nem áll szándékomban elbeszélni életét és szenvedéseit,
amelyeket azért kellett elviselnie, mert hűségesen szerette az Urat és az egyház által
rábízott küldetését. Közületek számosan nálam sokkal jobban ismerik élettörténetét.
Azonban mint prefektusa a Katolikus Nevelésügyi Kongregációnak, amelynek a
bíboros tagja volt, szeretném megemlíteni elkötelezettségét, mint plébános és később,
mint püspök és bíboros, a katolikus iskola és a fiatalok katekézise iránt. Többek
között, amikor a magyarországi kommunista rezsim 1948-ban államosította az iskolákat,
a bíboros tiltakozásul „a halottakért harangoztatott az egész országban”.
Különösen
megdöbbentő az a szenvedése, amelyet hitéért kellett elviselnie. Csak néhány rendkívül
brutális epizódot említenék most meg. Amikor utoljára börtönözték be 1948 decemberében
már, mint bíborost, „39 napon át minden este levitték a hideg és nedves alagsorba,
levetkőztették, miközben kínzói vihorásztak, egész testét ütlegelték, majd visszavitték
cellájába, hogy amint elalszik, újból felébresszék és az egészet elölről kezdjék.
Az ok a következő volt: arra akarták kényszeríteni, hogy megvallja: „a nép ellensége”.
Azzal fenyegették, hogy „ilyen állapotban idős édesanyja elé állítják”.
Isten
Szolgája VI. Pál pápa 1974. január 30-án Mindszenty bíboroshoz intézett levelében,
a bíboros összes szenvedését illetően megjegyezte: „Ez a sokféle súlyos szenvedés
a töviskorona volt, amelyet fejedre helyeztek, és amely nem kevésbé értékes, mint
a Krisztus egyházához való hűséged”.
Isten Szolgája Mindszenty József bíboros
a katolikus egyház nemes alakja, aki bebizonyította, hogy világos képet alkotott hazájában
a fasizmus és a kommunizmus valóságáról, továbbá nagy lélekerőről tett tanúságot.
Honnan merítette ezt a világos látást és hősies erőt? A kérdésre válaszolva szeretnék
rámutatni magatartásának egyik olvasatára, amelyet a mai szentmise olvasmányai (az
első olvasmány és az evangélium) sugallnak, amikor a Szentlélekről, mint különleges
világosság forrásáról szólnak.
1. A Szentlélek – világosság
János
evangéliumában (Jn 14, 23-29) hallottuk Jézus szavait: „A Vigasztaló pedig, akit az
Atya nevemben küld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam
nektek”. Tanít, emlékeztet titeket, tehát a világosság lesz számotokra. Éppen
Pünkösd napján, az apostolok különféle nyelveken kezdtek el beszélni (vö. ApCsel 2,1-11),
vagy inkább a különféle nyelveket beszélő emberek megértették őket.
Természetesen
ez a csoda nem pusztán egy nyelvészeti esemény volt, hanem mindenekelőtt egy jel:
annak a jele, hogy az üdvösségre szóló egyetemes elhivatottságot minden nyelven hirdetni
kell, minden népnek, minden időben. Nem az számít, hogy az emberek megértették az
idegen szavakat, hanem az, hogy megértették az apostolok beszédében rejlő mély értelmű
üzenetet, hogy megértették: Isten Szava minden idők minden népének szól. Mint
ahogy Pünkösd napján a Szentlélek fénysugár volt, így ő az a világosság, aki vezeti
az egyházat egész történelme során.
Jól megértették ezt az apostolok. Amikor
például – amint azt az első olvasmányban hallottuk – (ApCsel 15, 1-2.22-29), vita
támadt Antióchiában a körül, hogy a megtérő pogányokat körül kell-e metélni, vagy
sem ahhoz, hogy üdvözülhessenek, akkor az 50. év táján Jeruzsálemben összegyűltek
az apostolok és a presbiterek, hogy ezen az első zsinaton tisztázzák a problémát.
Hosszú vita után megfogalmaztak egy dokumentumot, egy levelet, amelyben többek között
ezt olvassuk: „A Szentlélek és mi magunk is azt tartottuk helyesnek, hogy a következő
szükséges dolgokon kívül semmi más terhet ne rakjunk rátok” (ApCsel 15,28).
„A
Szentlélek és mi magunk” – vagyis tudatában voltak annak, hogy a Szentlélek tette
lehetővé, hogy megtalálják a helyes megoldást, az ő világossága, amely az egyházat
vezeti. Amikor az apostolok Mátyást választották Iskarióti Júdás, az áruló helyébe,
ezt az eseményt is úgy tekintették, mint a magasból jövő fény beavatkozását (vö. ApCsel
1,24-25).
Ne feledjük, hogy az apostolok egyszerű halászemberek voltak, akik
olykor nem is értették meg Jézus szavait. Például amikor Jézus beszélni kezdett kínszenvedéséről
és haláláról, Péter félrehívta és ezt mondta: Nem, nem, ez nem történhet meg. Jézus
szemrehányást tett neki: Te sátán vagy, ellenségem vagy, nem értesz semmit (vö. Mt
16,22-23; Mk 8,32-33).
Vagy gondoljunk a két tanítvány anyjára, aki így szólt
Jézushoz: „Intézd úgy, hogy két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon
üljön országodban” (Mt 20,21; Mk 10,37). Íme, ezek az egyszerű halászok, akik
gyakran nem voltak képesek arra, hogy megértsék Jézus üzenetét, Pünkösd után, a Szentlélek
által megbérmálva (hitükben megerősítve) meghódították a világot tanításukkal. A Szentlélek
volt az ő világosságuk.
A Szentlélek, aki az apostolokban működött, ugyanígy
működik az egyház egész történelmében, és ha ma mi ebben a templomban vagyunk, az
azért van, mert a Szentlélek révén találtunk valamit a hitben, ami túlmutat a világ
minden bölcsességén. Ő az a világosság, aki vezeti az egyházat, aki mindenkit elkísér,
aki megnyílik fényének.
2. A Szentlélek – erő
A Szentlélek világossága
ösztönző erővel párosul. Mennybemenetele előtt Jézus így szólt az apostolokhoz és
a tanítványokhoz: „Mikor a Szentlélek leszáll rátok, erőben részesültök, úgy hogy
tanúságot tesztek majd rólam” (ApCsel 1,8).
A Szentlélek erejében részesültök!
De mi ismerjük ezeket az apostolokat. Tudjuk, hogy nagyon félénkek voltak.
Amikor Jézust letartóztatták a Getszemáni kertben, mindnyájan elmenekültek (vö. Mt
26,56; Mk 14,50). Péter, éppen Péter, három alkalommal tagadta meg Jézust: „Nem ismerem
azt az embert” (vö. Mt 26,69-74; Mk 14,68-72; Lk 22,56-60). A feltámadás után látjuk,
hogy az apostolok elrejtőztek a Cenákulumban, mert féltek a zsidóktól, ahogy erről
Szent János beszámol nekünk (vö. Jn 20,19).
Azonban Pünkösd után, miután leszállt
rájuk a Szentlélek, milyen mások lettek ezek az apostolok! Bátornak mutatkoznak, akik
már nem félnek attól, hogy a farizeusok és főpapok előtt kijelentsék: „Ti öltétek
meg Jézust, ti öltétek meg őt, aki életet ad”. Az evilági hatalmak tiltásával szemben,
miszerint nem beszélhetnek Jézusról, bátran válaszolnak: „Inkább kell engedelmeskedni
Istennek, mint az embereknek!” (vö. ApCsel 4,19-20; 5,29). Az Apostolok cselekedeteiben
olvassuk, hogy amikor üldözik, bebörtönzik őket, még örülnek is annak, hogy Krisztusért
szenvedhetnek (vö. ApCsel 5,41). És milyen bátran járják majd be az egész világot,
hogy hirdessék Krisztust, és egyikőjük sem roppant össze még a vértanúsággal szemben
sem!
„Mikor a Szentlélek leszáll rátok, erőben részesültök, úgy hogy tanúságot
tesztek majd rólam”!
Az apostolok után az egyház egész történelmében számtalan
személyiséget fel lehetne sorolni, akik hihetetlen erőről, éppen a Szentlélek erejéről
tettek tanúságot.
Amikor megkérdezzük, hogy honnan származott Isten Szolgája
Mindszenty bíboros hitének világossága és lelki ereje, Jézus szavai visszhangoznak:
„A Szentlélek leszáll majd rátok és mindent megtanít nektek”, „A Szentlélek leszáll
majd rátok és részesültök erejében”. Ha valaki valóban megéli hitét, megnyílik
a Szentlélek világosságának és erejének, akkor legyőzhetetlenné válik.
Végkövetkeztetés
Akik
hagyják, hogy a Szentlélek világossága és ereje vezesse őket, azoknak minden műve,
elkötelezettsége és szenvedése valójában út a győzelemhez, a megdicsőüléshez, gyümölcsözővé
teszi életünket az egyház javára és a mi üdvösségünkre.
Fontos tehát, hogy
– a kereszténység annyi hősének, annyi vértanújának példájára, Isten Szolgája Mindszenty
József bíboros példájára -, mi is meg tudjuk nyitni értelmünket és szívünket ennek
a világosságnak és ennek az erőnek. Fontos, hogy törekedjünk arra is: váljunk e világosság
és erő eszközeivé a világban, mert a világnak ma szüksége van erre a fényre és erre
az erőre, sokkal inkább, mint bármi másra.
A világ problémáit ugyanis nem
oldják meg a különféle politikai megoldások, a pártok, a választások, a törvények,
ha előbb nem változik meg maga az ember, ha nem nyitja meg a szívét ennek a jótékony
fénynek és erőnek.
Nyissuk meg értelmünket és szívünket a Szentlélek világosságának
és erejének, törekedjünk arra, hogy valóban elvigyük ezt a világosságot és erőt környezetünkbe:
egyébként azt kockáztatjuk, hogy az egyház csodálatos kertjében kiszáradt fákká válunk.
Azt hiszem, hogy ma mindnyájunknak szívünk mélyéből kell fohászkodnunk: „Jöjj
el Szentlélek, alakítsd át és újítsd meg szívünket, alakítsd át és újítsd meg az egész
világot!”