2013-05-11 15:41:41

„Mindszentynum” – Buenos Airesben


RealAudioMP3 Interjú Fóthy Istvánnal, az argentin fővárosban élő magyar kulturális központ
elnökével.
Az Argentínai Katolikus Magyarok Szövetsége 1972. október 8-án, Magyarok Nagyasszonya ünnepén alakult meg Domonkos László verbita atya támogatásával. A Mindszentynum épületében a Szent István kápolnát 1978-ban szentelte fel a város akkori érseke, Juan Carlos Aramburu bíboros, Ferenc pápa egyik előde.

A központ honlapján olvassuk: „Hűen követve Mindszenty bíborost, aki ugyan nem jutott el Argentínáig, de lelke itt lebeg közöttünk, két imádságra kulcsolt keze, fennkölt lelkét sugárzó két szeme és szavai biztatóan hatnak ránk: „Ne hagyjátok el a magyar templomot és az iskolát”.

A Mindszentynum idővel egyben kulturális központtá is vált: 2012. május 13-a óta tagja a Balassi Intézetnek, a Magyar Kulturális Intézetek Hálózatának. A Mindszentynum Szent István kápolnája 2009. május 30-tól kezdve őrzi azt a kegyszobrot, amelyet Simon Péter székely faragóművész készített 1965-ben, a Csíksomlyói Szűz 450. évfordulójára, a száműzetésben élő menekült magyarok számára. Örömünkre szolgál, hogy Ferenc pápa szülőföldjén is megőrizték honfitársaink Mindszenty bíboros emlékét.

Az interjúban Fóthy István elmondja, hogy Jorge Mario Bergoglio pápa jól ismeri a Buenos Aires-i magyar közösséget, mivel a Platanosban élő magyar angolkisasszonyok (Ward Mária) lelki vezetője volt. Azt is megtudjuk, hogy Buenos Aires-ben működik a Zrínyi Ifjúsági Kör – a hétvégi magyar iskola, amelyet 1952-ben alapítottak.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.