2013-05-25 12:25:36

„Akik az egyházhoz közelednek, találjanak nyitott kapukra, ne a hit ellenőreire” – Ferenc pápa szombat reggeli homíliája


RealAudioMP3 Május 25-én, szombaton reggel a Szent Márta házban bemutatott szentmisén a pápával koncelebrált Agostino Cacciavillan bíboros, az Apostoli Szék Vagyonkezelőségének (APSA) nyugalmazott elnöke. A szertartáson jelen volt papok egy csoportja.

A Szentatya homíliájában a napi szentírási szakaszból indult ki: Jézus haragra gerjedt, amikor a tanítványok el akarták távolítani a kisgyermekeket, akiket azért hoztak el hozzá, hogy megáldja őket – olvassuk Márk evangéliumában (Mk 10,13-16). Jézus mindnyájukat átölelte, megcsókolta, megérintette. De elfáradt és a tanítványok ezért akarták megakadályozni, hogy a gyermekeket odavigyék az Úrhoz.

Jézus azonban méltatlankodott, olykor haragra is gerjedt – mondta homíliájában Ferenc pápa. „Hagyjátok a kisgyermekeket, hadd jöjjenek hozzám, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa” – válaszolja Jézus a tanítványoknak. Isten népének hite egyszerű – jegyezte meg a pápa. Talán nélkülözi a sok teológiát, azonban olyan teológiát tartalmaz, amely nem téved, mert a Szentlélek áll mögötte.

Ferenc pápa utalt az I. és a II. Vatikáni Zsinat tanítására. A „Lumen Gentium” dogmatikus konstitúció megállapítja, hogy Isten szent népe nem tévedhet a hitben (vö. 12. pont). „Ha azt akarod tudni, hogy ki Mária, menj el egy teológushoz, és ő majd jól elmagyarázza neked, hogy ki Mária. De ha azt akarod tudni, hogy Mária hogyan szeret, akkor keresd fel Isten népét, ő majd jobban megtanítja neked azt” – fejtette ki a Szentatya. Isten népe mindig azért közeledik Jézushoz, hogy kérjen tőle valamit. Olykor kissé erősködve, de ez annak a magatartása, aki hisz – mondta a pápa, majd felidézte személyes emlékeit.

Egyszer Argentína Salta városában, a védőszent ünnepén egy egyszerű asszony kérte a pap áldását. A pap így válaszolt: rendben van, de ön ott volt a szentmisén, majd elmagyarázta az asszonynak a szentmise áldásának egész teológiáját. Az asszony hálásan megköszönte az atyának, majd amikor a pap eltávozott, egy másik paphoz fordult áldásért. Tehát a sok-sok magyarázat nem használt neki, mert másra volt szüksége: arra, hogy az Úr megérintse őt. Ez az a hit, amelyet a Szentlélek éleszt fel bennünk. Az a feladatunk, hogy ezt megkönnyítsük, növeljük, segítsük növekedni.

A pápa utalt a jerikói vak esetére is, akit a tanítványok megróttak, mert hangosan így kiáltozott: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!” Az evangélium szerint a tanítványok azt akarták, hogy ne kiabáljon, de ő annál inkább kiabált. Miért? Mert hitt Jézusban! A Szentlélek helyezte szívébe a hitet. Ők pedig ezt mondták: „Nem lehet! Nem lehet csak úgy odakiáltani az Úrnak! A protokoll nem engedi meg. Ő a Szentháromság második Személye!” – mintha ezt mondanák a tanítványok – fűzte tovább gondolatait a pápa.

Ehhez hasonló sok mai keresztény magatartása is. Gondoljunk csak a jóakaratú keresztényekre, egy plébániai titkárra, titkárnőre. „Jó estét kívánunk, mi egy jegyespár vagyunk és szeretnénk összeházasodni” – köszön be egy fiú és egy lány. Ahelyett, hogy azt mondanák nekik: „Jaj de szép dolog ez”, ezt válaszolják: „Rendben van, foglaljanak helyet. Ha misével akarják, akkor ennyibe és ennyibe kerül”.

Ahelyett, hogy a jegyespár jó fogadtatásban részesülne, megkérdezik tőlük, hogy rendben vannak-e a házassághoz szükséges keresztlevelek? És zárt ajtókra találnak, miközben a házasság révén, Istennek hála, lehetőségük van arra, hogy egy új ajtót nyissanak ki. Gyakran a hit ellenőrei vagyunk, ahelyett, hogy megkönnyítenénk a nép hitét. Örökös kísértés, hogy birtokunkba vegyük, kisajátítsuk magunknak az Urat – mondta a Szentatya, majd felidézett egy másik epizódot:

„Gondoljatok egy lányanyára, aki a plébánián felkeresi a titkárt, hogy megkereszteltethesse gyermekét. A titkár – keresztény férfi vagy nő – azt válaszolja: nem lehet, mert nem vagy férjnél.

Ez a lány, akinek volt elég bátorsága ahhoz, hogy kihordja gyermekét és ne küldje vissza a feladónak, mit talál? Egy zárt ajtót. Ez nem buzgóság! Ez eltávolít az Úrtól. Nem nyit ajtót! És ha mi ezen az úton járunk, ezzel a magatartásunkkal nem teszünk jót az embereknek, Isten népének. Jézus hét szentséget alapított, és mi ezzel a magatartásunkkal megalapítunk egy nyolcadikat: a lelkipásztori vám szentségét!

Jézus méltatlankodik, ha ezeket a dolgokat látja, mert hűséges népe szenved, akit Ő annyira szeret. Ma gondoljunk Jézusra, aki mindig azt akarja, hogy mindnyájan közeledjünk Felé. Gondoljunk Isten szent népére. Egyszerű emberek, akik Jézushoz akarnak közeledni. Gondoljunk annyi jóakaratú keresztényre, akik tévednek, mert ahelyett, hogy kinyitnának egy ajtót, azt jó szándékkal becsukják. Kérjük az Urat, hogy mindenki, aki az egyházhoz közeledik, nyitott kapukat találjon, hogy találkozhasson Jézus szeretetével. Kérjük ma ezt a kegyelmet” – fejezte be szombat reggeli szentbeszédét Ferenc pápa.

(vm)






















All the contents on this site are copyrighted ©.