„Megesett rajta a szíve” – P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi 10. vasárnapra

A vasárnapi evangéliumi szakasz a naimi ifjú feltámasztását mondja el. Jézus számtalan csodát tett nyilvános működése során: betegeket gyógyított, a vakoknak visszaadta a látást, talpra állította a bénákat, megnyitotta a süketek fülét, és néhány halottat is életre keltett. Legtöbbször a beteg vagy hozzátartozói könyörögtek a gyógyításért. A naimi ifjú életre keltése sajátságos. A halott fiát sirató özvegy észre sem veszi, hogy a tömegben megjelenik egy idegen, Jézus. „Mikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: ’Ne sírj!’” És Jézus egyetlen érintésére és szavára felül az ifjú, beszélni kezd. És az Úr „visszaadta őt anyjának”. - A „megesett rajta a szíve” kifejezés még vagy tíz evangéliumi összefüggésben előfordul.

Jézus Szíve ünnepét az Úrnapja utáni hét péntekjén üli meg az Egyház. E vasárnapon tehát megemlékezhetünk erről a liturgikus ünnepről is. Itt most néhány megjegyzést tennék a Jézus Szíve-tiszteletről, amely újabban, főleg az ifjú nemzedék körében, kevésbé népszerű, jóllehet a pápák ismételten ajánlották ezt az áhítatot, hiszen hitünk központi titkára, a Jézus átszúrt Szíve által kinyilatkoztatott Szeretet-Istenre irányítja imádásunkat. Legutóbb Boldog II. János Pál a nagy jubileumra készülve, XIII. Leó 1899-es felajánlásának 100. évfordulóján, összefoglalta az előző pápák tanítását a Jézus Szíve-tiszteletről, így buzdított: „Ma is arról van szó, hogy elvezessük a híveket oda, hogy szegezzék imádó tekintetüket Krisztus, az Istenember misztériumára, hogy olyan személyekké legyenek , akik meghallják és élik az új életre, a szentségre, az engesztelésre szóló hívást, amely együttműködés a világ üdvösségén. Olyan személyekké, akik felkészülnek az új evangelizálásra, Krisztus Szívét elismerve az Egyház szívének: a világ sürgető szükségességgel értse meg, hogy a kereszténység a szeretet vallása.”

Az újkori történelem során, főleg az Alacoque Szent Margitnak tett magán kinyilatkoztatás következtében az ájtatosság külső formáiban, pl. Jézus töviskoronás hússzíve ábrázolásaiban – szobrokon és képeken - sok torzulás történt. Mert, jóllehet Jézusnak érző, örvendező, szenvedő, az emberek bajaival együtt-érző szíve volt, az ábrázolt szív legyen egyszerűen a szeretet jelképe, nem naturalista megjelenítés. Jó példa erre Boldog Charles de Foucauld jelkép-rajza: egy szív körvonalai, rajta kereszt, ezzel a felírással: JESUS – CARITAS (Jézus –Szeretet).

„Jézus Szíve ( …) szimbóluma mindannak, amit az Úr Jézus nekünk jelent, s orgánuma mindannak, amit nekünk s amit értünk tett. (…) Ha tudni akarod, hogy kicsoda Krisztus, nézd a szívét; ha tudni akarod, hogy micsoda az ő műve, nézd a művet inspiráló szívet; ha föl akarod fogni tanát s példáját, ereszkedjél szívén át a fogalmakba s intézményeibe.” (Prohászka Ottokár: Élő vizek forrása, Szent Gellért Kiadó, 2013, 29.)

És ha már a nagy Jézus Szíve-tisztelő püspök könyvét idéztem, vele együtt imádkozzuk, énekeljük:

„Hiszek a Szent Szívben
És szeretetében,
Hiszek a híveknek szent közösségében,
Hiszek a szeretet végső győzelmében.”

(Lk 7, 11- 17)