2013-09-03 12:08:45

„Jézusnak nincs szüksége seregekre, hogy legyőzze a rosszat, Jézus ereje alázatában van” – Ferenc pápa kedd reggeli homíliája


RealAudioMP3 „Ahol Jézus van, ott mindig jelen van az alázat, a szelídség és a szeretet” – állapította meg Ferenc pápa a Szent Márta házban szeptember 3-án reggel bemutatott szentmisén. A Szentatya hangsúlyozta a különbséget Jézus „nyugodt fénye”, amely szívünkhöz szól és a világ „mesterséges fénye” között, amely önteltté és gőgössé tesz bennünket.

A keresztény önazonosság a fény, nem pedig a sötétség önazonossága. Ferenc pápa homíliájában Szent Pálnak Jézus első tanítványaihoz intézett szavaiból indult ki: „Ti, testvérek, nem vagytok sötétségben, mindnyájan a világosság fiai vagytok” (vö. 1Tessz 5,1-6.9-11). Ezt a fényt nem fogadta be szívesen a világ. De Jézus éppen azért jött, hogy üdvözítsen bennünket a bűntől. Jézus fénye üdvözít, megment bennünket a sötétségtől. Ma egyébként azt hihetjük, hogy annyi tudományos felfedezés révén világosságban lehet részünk – tette hozzá a pápa.

Mindent meg lehet ismerni tudományosan és mindent meg lehet tudni a dolgok fényéről. De Jézus fénye másmilyen. Nem a tudatlanság fénye, nem! A tudás és a bölcsesség fénye, de másmilyen, mint a világ fénye. Az a fény, amit a világ kínál fel nekünk, mesterséges. Talán erős, erősebb, mint Jézusé, erős, mint a tűzijáték fénye, mint egy fénykép villanása. Jézus fénye azonban szelíd, nyugodt fény, a béke fénye, mint Karácsony éjszakájának fénye: minden igény nélkül való.

Olyan fény, amely békét kínál fel és békét ad. Jézus fénye nem látványos, olyan fény, amely szívünkbe hatol. Igaz, hogy az ördög gyakran a fény angyalának ruháját ölti magára: szereti utánozni Jézust, jónak mutatja magát, nyugodtan szól hozzánk, mint ahogy Jézushoz beszélt a pusztaságban a böjt után. Ezért kell kérnünk az Urat: adja meg nekünk a tisztánlátás bölcsességét, hogy meg tudjuk különböztetni: mikor Jézus az, aki fényt ad nekünk és mikor a sátán az, aki a fény angyalaként mutatkozik.

„Hányan vannak, akik azt hiszik, hogy világosságban élnek, miközben sötétségben vannak, de nem veszik észre! Milyen az a fény, amit Jézus kínál fel nekünk? – tette fel a kérdést a pápa. Jézus világosságát felismerhetjük, mert alázatos fény, amelyet nem kényszerít ránk. Szelíd fény, a szelídség adja meg erejét. Olyan fény, amely szívünkhöz szól. Egyben olyan fény, amely felkínálja a keresztet. Ha benső fényünkben szelíd emberek vagyunk, meghalljuk szívünkben Jézus hangját és félelem nélkül tekintünk a keresztre: az Jézus fénye”.

Ha azonban olyan fény világít meg bennünket, amely gőgössé tesz, amely arra késztet, hogy lenézd a többieket, hogy megvesd őket, hogy beképzeltté válj, akkor az, nem Jézus, hanem a Jézusnak, a fénybe öltözött angyalnak álcázott ördög fénye – fejtette ki kedd reggeli homíliájában Ferenc pápa.

„Soha nem találkozunk olyan Jézussal, aki ne lenne alázatos, ne lenne szelíd, ne lenne szeretet és kereszt. Félelem nélkül kell követnünk Őt. Kövessük fényét, mert Jézus fénye olyan szép és olyan jót tesz nekünk” – mondta a pápa.

A mai evangéliumban Jézus ördögöt űz és az embereket félelem szállja meg egy szó miatt, amely kiűzi a tisztátalan lelkeket. Jézusnak nincs szüksége hadseregre, hogy elűzze az ördögöket, nincs szüksége büszkeségre, erőre, gőgre. „Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek? – idézte a pápa Szent Lukács szavait (vö. Lk 4,31-37). Ez egy alázatos, szelíd beszéd, amely tele van szeretettel; egy szó, amely elkísér bennünket a kereszt pillanataiban.

Kérjük az Urat, hogy adja meg nekünk ma Fényének kegyelmét, tanítson meg bennünket arra, hogy megkülönböztethessük: mikor származik tőle a fény és mikor van szó mesterséges fényről, az ellenség fényéről, amelynek célja, hogy megtévesszen bennünket” – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.