HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2013-09-05 15:46:43
A+ a- print this page



Jézus követése kereszthordozás – P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi 23. vasárnapra



RealAudioMP3 A vasárnapi evangélium a keresztény élet/lelkiség legalapvetőbb szempontját állítja elénk: kereszténynek lenni annyi, mint Krisztust követni a kereszthordozásban, társa lenni a halálban és a feltámadásban –vagyis részesedni a húsvéti misztériumban a hit és a szentségek révén. Most e misztérium egyik mozzanatára, a keresztre figyelünk, sohasem választva el ezt a másik szemponttól, a feltámadástól.

A Krisztus-követés kereszthordozást, önmegtagadást követel. Ne gondoljunk most a vértanúságra, bár a kommunista évtizedekben sokaktól ilyen áldozatot is követelt a diktatúra. Fel kell vennünk naponta kisebb-nagyobb keresztünket; elsősorban azokat, amelyeket életünk, egészségi állapotunk, családi és munkahelyi kapcsolataink magukkal hoznak. Isten parancsolatainak megtartása minden kereszténytől önmegtagadást követel, a szerzetesi fogadalmakkal elkötelezett, Istennek szentelt személyektől pedig a hármas kívánság: a bírvágy, a gőg és az érzéki vágy elleni küzdelmet. Elsősorban olyan önmegtagadásra van szükségünk, amelyekkel a szeretetet gyakoroljuk. Ilyenek: ne legyünk mások terhére, ne szóljunk meg pletykálkodással másokat, rossz hangulatunkkal ne rontsuk el mások jókedvét, derűsen tegyünk szívességet másoknak. Egyáltalán: az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek gyakorlásához önmegtagadásra van szükségünk.

Az önmegtagadás ne váltson ki keserűséget vagy világmegvetést lelkünkben. „Isten a jókedvű adakozókat szereti.” Az élet tele van lemondásokkal, mert a választás mindig magával hoz lemondásokat is: „egész világ nem a mi birtokunk!” Ne a lemondást nézzük, hanem az értéket, azt, amit kapunk érte: a lélek szabadságát, a tiszta élet örömét.

A keresztény aszkézis nem jelent fogcsikorgató voluntarizmust, hanem a kegyelemmel való együttműködést, kitárulást a Lélek szeretetajándékának. Mert magunktól képtelenek vagyunk igazán szeretni: kilépni önző kis világunkból, másoknak megnyílni, szolgálni, az irgalmasság cselekedeteit véghezvinni. Mert ezek alapján ítél majd meg bennünket az igazságos és irgalmas Bíró: „Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek.”

Itt emlékeztetek arra, hogy XVI. Benedek első, „Az Isten szeretet” k. enciklikája második részét az Egyház szeretetszolgálatának szentelte. Ebben hangsúlyozza (20. pont): „Az Isten-szeretetben gyökerező felebaráti szeretet elsődlegesen minden egyes hívő feladata, ugyanakkor az egész egyházi közösség feladata is minden szinten… Az Egyháznak mint közösségnek is gyakorolnia kell a szeretetet. Ez viszont megköveteli, hogy a szeretetnek meglegyenek a szervezetei ahhoz, hogy a közösségi szolgálatot rendezetten tudja végezni…” Ezért hozta létre a karitász-szervezeteket. Később (26-27) a pápa válaszol olyan, főleg marxista ellenvetésre, hogy nem szeretetszolgálatra, hanem igazságosságra van szükségünk. Bár ezt az egyházi vezetők lassan tudatosították, ma már a pápák több, mint egy évszázados szociális tanítása igenis hangsúlyozza a társadalmi igazságosságot, a társadalmi struktúrák átalakítását, a pénz imperializmusának megtörését, az etikai szempontokat a politikában. De – hangsúlyozta Ratzinger pápa (28) – a karitászra mindig szükség lesz, hiszen nincs olyan igazságos államrend, amely minden emberi problémát megoldana. Nemcsak az anyagi szükség helyzeteiről van szó. „Vigasztalásra és segítségre szoruló szenvedés mindig lesz. Magányosság mindig lesz. Olyan anyagi szükséghelyzetek is mindig adódnak, melyekben a megélt felebaráti szeretet segítségére van szükség.”

A materialista szemlélettel szemben idézzük az Írást: „Nem csak kenyérből él az ember…”

(Lk 14, 25-33)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések