2013-09-06 13:29:46

A Szíria békéjéért tartott imavirrasztás programja


Szeptember 7-én, szombaton este 7 órától 11 óráig tart az imatalálkozó, amelyet Ferenc pápa hívott egybe a Szent Péter térre.

Az imavirrasztás 19 órakor kezdődik a pápa liturgikus köszöntésével, majd felhangzik a Veni Creator himnusz, hogy a Feltámadt Úr lelke töltse el és vezesse az imádságot.

A virrasztás első része máriás jellegű. A himnusz elhangzása után ünnepi körmenetben az oltárhoz viszik a „Salus Populi Romani”, a Római Nép Üdvössége Mária kegyképet. A pápa helyet foglal a trónszéken és megkezdődik a Szentolvasó imádkozása. A titkok bejelentését biblikus olvasmány és Lisieuxi Szent Teréztől vett költemény szövege előzi meg, majd minden alkalommal felhangzik a „Béke Királynője könyörögj érettünk” fohász.

Az imavirrasztás első máriás része után hangzik el Ferenc pápa beszéde, előreláthatólag 8 óra és fél kilenc között.

A virrasztás második része liturgikus jellegű. Az ima az Oltáriszentség, a Béke Fejedelme színe előtt történik.

Ferenc pápa elmélkedését egy perces csend követi, majd előkészítik az oltárt, amelyre kihelyezik az Oltáriszentséget. A szentségimádás 5 szakaszban történik: szentírási olvasmány a béke témájáról, pápák egy-egy imája a békéről, könyörgések válaszos formában a békéért, ének, tömjén felajánlása és végül csöndes személyes imádság.

Az öt szakasz mindegyike után orgonaszó kíséretében két-két személy Szíria, Egyiptom, Szentföld, USA és Oroszország képviseletében végzi a tömjén felajánlásának szertartását.

A szentségimádást 3 perces csönd követi.

A következő mozzanatot az olvasmányok elhangzása jelenti, a vigília szertartások formája szerint. Az alkalomra választott evangéliumi szakaszt János 20. fejezetéből vették, a 19-29 verseket.

Az olvasmányoknak szentelt rész után 22 óra 15 perctől 22 óta 40 percig hosszú csend következik, amely során elhangzik néhány orgonazene darab.

Az imavirrasztás Ferenc pápa áldásával zárul éjjel 11 órakor. A Szentatya jelen lesz az imavirrasztás egész időtartama alatt.

Az imatalálkozó előtt, 17 óra 45 perctől 50 gyóntató pap áll a hívek rendelkezése. A gyóntató székeket a kolonnádok alatt helyezik el, jobb és baloldalon. Ferenc pápa kérése volt, hogy a hívek gyónhassanak, tekintettel arra, hogy az igazi béke az Istennel és a felebarátokkal kiengesztelődött emberi szívekben születik meg. A gyóntatók jelenlétét több alkalommal bejelentik majd az egybegyűlteknek.

Ugyancsak az imavirrasztás megkezdése előtt, este fél hétkor felolvassák annak az elmélkedésnek a szövegét, amelyet Ferenc pápa szeptember elsején a vasárnapi Úrangyala imádság alkalmával tartott, hogy ezzel is rávilágítsanak a virrasztás jelentőségére.

(ik)








All the contents on this site are copyrighted ©.