Nyissák meg az üres kolostorokat a menekültek előtt, akikben Krisztus ölt testet:
Ferenc pápa látogatása a római jezsuita menekültközpontban
"Szolidaritás: ez a szó félelmet ébreszt a fejlett világban. Igyekeznek nem kiejteni.
Szolidaritás: szinte illetlen szó számukra. De ez a mi szavunk!" - mondta a pápa kedden
délután, amikor fölkereste a jezsuiták által vezetett Astalli Központot. A menzán
tett látogatása után az Il Gesù templomba ment, amely a menekültközpont alapítója,
P. Pedro Arrupe jezsuita sírját őrzi.
A Szentatya először meghallgatta két
menekült, a szudáni Adam és a szíriai Carol tanúságtételét, majd beszédet mondott
az egybegyűltekhez.
"Róma, Lampedusa után sok menekült számára a második állomás.
Gondoljunk elsősorban azokra a nőkre, édesanyákra, akiknek gyakran nehéz, kimerítő
és erőszakos utat kell megtenniük, hogy gyermekeik számára reményteli jövőt találjanak".
Róma számukra az újrakezdés, az emberi dimenzió megtalálásának városa kellene, hogy
legyen. Ezzel szemben sokszor kényszerülnek hátrányos körülmények közé, a méltóság
teli élet lehetősége nélkül. Köszönet illeti ezért mindazokat az egyházi, állami vagy
magánjellegű központokat, akik befogadják a menekülteket és felmutatják számukra a
reményt.
Szolgálni, elkísérni és megvédeni: Ferenc pápa e három szóval foglalta
össze az Astalli Központban működő jezsuiták és segítőik munkaprogramját.
"Mit
jelent szolgálni?" - tette fel a kérdést a Szentatya. "Azt jelenti, hogy befogadjuk
az érkezőt, odafigyelünk rá. Azt jelenti, hogy fölkaroljuk a rászorulót számítás,
félelem nélkül, megértően, szerető gondoskodással, mint ahogy Jézus lehajolt, hogy
megmossa az apostolok lábát". Ehhez mindenekelőtt emberi kapcsolatot kell kialakítanunk
velük a szolidaritás szellemében. "Szolidaritás: ez a szó félelmet ébreszt a fejlett
világban. Igyekeznek nem kiejteni. Szolidaritás: szinte illetlen szó számukra. De
ez a mi szavunk!" - kiáltott fel a pápa. "Azt jelenti, hogy elismerjük és elfogadjuk
az igazság és remény után vágyakozók kéréseit, hogy együtt keressük a megszabadulás
konkrét útjait".
"A szegények kiváltságos tanítómestereink lehetnek Isten
megismerésében: törékenységük és egyszerűségük lerántja a leplet önzésünkről, álbiztonságainkról,
arról a követelésünkről, hogy elegek legyünk önmagunknak. Elvezetnek Isten közelségének
és gyengédségének megtapasztalásához, segítenek befogadni életünkbe Isten szeretetét,
irgalmasságát, amellyel az Atya valamennyiünkről gondoskodik".
Föl kell tennünk
magunknak a kérdést: "vajon lehajolok a nehézséggel küzdő emberekhez, vagy félek,
hogy bepiszkítom a kezem? Bezárkózom önmagamba, a dolgaimba, vagy észreveszem azt,
aki segítségre szorul? Csak saját magamat szolgálom, vagy másokat is, mint Krisztus,
aki azért jött, hogy szolgáljon egészen élete odaajándékozásáig? Belenézek azoknak
a szemébe, akik igazságosságot kérnek, vagy elfordítom a tekintetem, hogy ne kelljen
a szemükbe néznem?"
"A második szó: elkísérni - folytatta beszédét a pápa.
Az elmúlt években az Astalli Központ nagy utat tett meg. Először ételt, fekhelyet,
jogi segítséget nyújtott a menekülteknek. Aztán fokozatosan elkísérte az embereket
a munkakeresésben és a társadalmi beilleszkedésben. Kulturális tevékenységeket hirdetett
meg, hogy hozzájáruljon a befogadás, a találkozás és a szolidaritás kultúrájának növeléséhez,
az emberi jogok védelmétől kezdve. A befogadás azonban önmagában nem elegendő.
Nem
elég egy szelet kenyeret adni, ha nem társul mellé a lehetőség, hogy a saját lábára
álljon az illető. Az igazi irgalmasság, amelyet Isten ajándékoz és tanít nekünk, igazságosságot
követel, azt, hogy a szegény megtalálja a szegénységből kivezető utat. Azt kéri tőlünk,
az egyháztól, Róma városától, az intézményektől, hogy senkinek ne legyen többé szüksége
szegénykonyhára, alkalmi szállásra, jogi ellátásra azért, hogy elismerjék az élethez
és a munkához való jogát, hogy teljes értékű ember lehessen".
Adam, az egyik
menekült azt mondta: "Nekünk, menekülteknek az a kötelességünk, hogy a lehető legjobban
beilleszkedjünk Olaszországban". "A beilleszkedés tehát egy jog" - tette hozzá a pápa.
Carol pedig ezt mondta: "Mi, szíriaiak tudatában vagyunk nagy felelősségünknek,
hogy ne legyünk teher Európában, egy új társadalom aktív részének akarjuk érezni magunkat".
"Ez is egy jog" - folytatta a pápa. Ebben kell segítenünk a menekülteket.
"A
harmadik szó pedig a védelem. A szolgálat, a kíséret védelmet is jelent. Azt jelenti,
hogy a gyengébb oldalára állunk. Hányszor emeljük föl szavunkat a jogaink védelmében,
de hányszor maradunk közömbösek mások jogai iránt!" Az egész egyház számára fontos,
hogy a szegények befogadását és az igazság elősegítését ne csupán "specialistákra"
bízzuk, hanem az része legyen a papi és szerzetesi képzésnek, a plébániák, az egyházi
mozgalmak és társulások rendes tevékenységének. Ezzel kapcsolatban Ferenc pápa arra
intette a szerzetesi közösségeket, hogy komolyan és felelősségteljesen olvassák az
idők jeleit.
"Kedves szerzetesek és szerzetesnők! Az üres kolostorok nem arra
kellenek az egyháznak, hogy szállodává alakítsák azokat és pénzt keressenek velük.
Az üres kolostorok nem a ti tulajdonaitok, hanem Krisztusért vannak, aki a menekültekben
ölt testet. Az Úr arra hív benneteket, hogy nagyobb bátorsággal és odaadással éljétek
meg a befogadást a közösségekben, a házakban, az üres kolostorokban. Persze ez nem
könnyű, józan ész és felelősség kell hozzá, de bátorság is. Le kell győzni a mondén
spiritualitás kísértését, hogy közel kerüljünk az egyszerű emberekhez, főként az utolsókhoz.
Minden nap itt és más központokban sokan, nagyrészt fiatalok sorban állnak
meleg ételért. Ők az emberiség szenvedéseire és drámáira emlékeztetnek minket. De
ez a sor azt is üzeni nekünk, hogy ha mindannyian összefogunk, tehetünk valamit. Elég,
ha bekopogunk, és azt mondjuk: Én itt vagyok. Miként segíthetek?"