Nyissák meg az üres kolostorokat a menekültek előtt, akikben Krisztus ölt testet: Ferenc pápa látogatása a római jezsuita menekültközpontban

"Szolidaritás: ez a szó félelmet ébreszt a fejlett világban. Igyekeznek nem kiejteni. Szolidaritás: szinte illetlen szó számukra. De ez a mi szavunk!" - mondta a pápa kedden délután, amikor fölkereste a jezsuiták által vezetett Astalli Központot. A menzán tett látogatása után az Il Gesù templomba ment, amely a menekültközpont alapítója, P. Pedro Arrupe jezsuita sírját őrzi.

A Szentatya először meghallgatta két menekült, a szudáni Adam és a szíriai Carol tanúságtételét, majd beszédet mondott az egybegyűltekhez.

"Róma, Lampedusa után sok menekült számára a második állomás. Gondoljunk elsősorban azokra a nőkre, édesanyákra, akiknek gyakran nehéz, kimerítő és erőszakos utat kell megtenniük, hogy gyermekeik számára reményteli jövőt találjanak". Róma számukra az újrakezdés, az emberi dimenzió megtalálásának városa kellene, hogy legyen. Ezzel szemben sokszor kényszerülnek hátrányos körülmények közé, a méltóság teli élet lehetősége nélkül. Köszönet illeti ezért mindazokat az egyházi, állami vagy magánjellegű központokat, akik befogadják a menekülteket és felmutatják számukra a reményt.

Szolgálni, elkísérni és megvédeni: Ferenc pápa e három szóval foglalta össze az Astalli Központban működő jezsuiták és segítőik munkaprogramját.

"Mit jelent szolgálni?" - tette fel a kérdést a Szentatya. "Azt jelenti, hogy befogadjuk az érkezőt, odafigyelünk rá. Azt jelenti, hogy fölkaroljuk a rászorulót számítás, félelem nélkül, megértően, szerető gondoskodással, mint ahogy Jézus lehajolt, hogy megmossa az apostolok lábát". Ehhez mindenekelőtt emberi kapcsolatot kell kialakítanunk velük a szolidaritás szellemében. "Szolidaritás: ez a szó félelmet ébreszt a fejlett világban. Igyekeznek nem kiejteni. Szolidaritás: szinte illetlen szó számukra. De ez a mi szavunk!" - kiáltott fel a pápa. "Azt jelenti, hogy elismerjük és elfogadjuk az igazság és remény után vágyakozók kéréseit, hogy együtt keressük a megszabadulás konkrét útjait".

"A szegények kiváltságos tanítómestereink lehetnek Isten megismerésében: törékenységük és egyszerűségük lerántja a leplet önzésünkről, álbiztonságainkról, arról a követelésünkről, hogy elegek legyünk önmagunknak. Elvezetnek Isten közelségének és gyengédségének megtapasztalásához, segítenek befogadni életünkbe Isten szeretetét, irgalmasságát, amellyel az Atya valamennyiünkről gondoskodik".

Föl kell tennünk magunknak a kérdést: "vajon lehajolok a nehézséggel küzdő emberekhez, vagy félek, hogy bepiszkítom a kezem? Bezárkózom önmagamba, a dolgaimba, vagy észreveszem azt, aki segítségre szorul? Csak saját magamat szolgálom, vagy másokat is, mint Krisztus, aki azért jött, hogy szolgáljon egészen élete odaajándékozásáig? Belenézek azoknak a szemébe, akik igazságosságot kérnek, vagy elfordítom a tekintetem, hogy ne kelljen a szemükbe néznem?"

"A második szó: elkísérni - folytatta beszédét a pápa. Az elmúlt években az Astalli Központ nagy utat tett meg. Először ételt, fekhelyet, jogi segítséget nyújtott a menekülteknek. Aztán fokozatosan elkísérte az embereket a munkakeresésben és a társadalmi beilleszkedésben. Kulturális tevékenységeket hirdetett meg, hogy hozzájáruljon a befogadás, a találkozás és a szolidaritás kultúrájának növeléséhez, az emberi jogok védelmétől kezdve. A befogadás azonban önmagában nem elegendő.

Nem elég egy szelet kenyeret adni, ha nem társul mellé a lehetőség, hogy a saját lábára álljon az illető. Az igazi irgalmasság, amelyet Isten ajándékoz és tanít nekünk, igazságosságot követel, azt, hogy a szegény megtalálja a szegénységből kivezető utat. Azt kéri tőlünk, az egyháztól, Róma városától, az intézményektől, hogy senkinek ne legyen többé szüksége szegénykonyhára, alkalmi szállásra, jogi ellátásra azért, hogy elismerjék az élethez és a munkához való jogát, hogy teljes értékű ember lehessen".

Adam, az egyik menekült azt mondta: "Nekünk, menekülteknek az a kötelességünk, hogy a lehető legjobban beilleszkedjünk Olaszországban". "A beilleszkedés tehát egy jog" - tette hozzá a pápa.

Carol pedig ezt mondta: "Mi, szíriaiak tudatában vagyunk nagy felelősségünknek, hogy ne legyünk teher Európában, egy új társadalom aktív részének akarjuk érezni magunkat". "Ez is egy jog" - folytatta a pápa. Ebben kell segítenünk a menekülteket.

"A harmadik szó pedig a védelem. A szolgálat, a kíséret védelmet is jelent. Azt jelenti, hogy a gyengébb oldalára állunk. Hányszor emeljük föl szavunkat a jogaink védelmében, de hányszor maradunk közömbösek mások jogai iránt!" Az egész egyház számára fontos, hogy a szegények befogadását és az igazság elősegítését ne csupán "specialistákra" bízzuk, hanem az része legyen a papi és szerzetesi képzésnek, a plébániák, az egyházi mozgalmak és társulások rendes tevékenységének. Ezzel kapcsolatban Ferenc pápa arra intette a szerzetesi közösségeket, hogy komolyan és felelősségteljesen olvassák az idők jeleit.

"Kedves szerzetesek és szerzetesnők! Az üres kolostorok nem arra kellenek az egyháznak, hogy szállodává alakítsák azokat és pénzt keressenek velük. Az üres kolostorok nem a ti tulajdonaitok, hanem Krisztusért vannak, aki a menekültekben ölt testet. Az Úr arra hív benneteket, hogy nagyobb bátorsággal és odaadással éljétek meg a befogadást a közösségekben, a házakban, az üres kolostorokban. Persze ez nem könnyű, józan ész és felelősség kell hozzá, de bátorság is. Le kell győzni a mondén spiritualitás kísértését, hogy közel kerüljünk az egyszerű emberekhez, főként az utolsókhoz.

Minden nap itt és más központokban sokan, nagyrészt fiatalok sorban állnak meleg ételért. Ők az emberiség szenvedéseire és drámáira emlékeztetnek minket. De ez a sor azt is üzeni nekünk, hogy ha mindannyian összefogunk, tehetünk valamit. Elég, ha bekopogunk, és azt mondjuk: Én itt vagyok. Miként segíthetek?"

(gá)