Szeptember 23-a Pietrelcinai Szent Pio áldozópap kötelező emléknapja. „Korunk
legnagyobb karizmatikus személyisége” (J. Siri bíboros) 1887. május 25-én született
a Benevento melletti Pietrelcinában (Olaszország), 1968. szeptember 23-án halt meg
San Giovanni Rotondoban (Olaszország). 1999. május 2-án II. János Pál pápa boldoggá,
majd ugyanő 2002. június 16-án szentté avatta. Ereklyéi San Giovanni Rotondoban a
Santa Maria delle Grazie templomban találhatók.
Grazio Forgione és Maria Giuseppe
nyolc gyermeke közül ő volt az ötödik. A keresztségben a Ferenc nevet kapta. Gyermekkorától
kezdve komoly gondjai voltak az egészségével. Néhány alkalommal még az is megesett,
hogy hallottnak hitték. Tizenhat éves korában kezdte meg a noviciátust a kapucinusoknál
Morconéban, ahol a rendi neve Pio lett. Egy évvel később letette szerzetesi fogadalmát
és elkezdte tanulmányait. 1910-ben pappá szentelték. Egészségi állapotának javítása
érdekében egy időre hazaküldték a szülői házba. 1916-ban San Giovanni Rotondoba küldték,
ahol haláláig maradt.
Pio atya mindenek előtt az ima embere volt. Napjának,
de gyakran éjszakájának legnagyobb részét ennek szánta. „A könyvekben keressük Istent,
de az imában találjuk meg” – mondogatta gyakran. Ő maga is meglepő körülmények között
tanulta meg az imában való kitartást. „Amikor gyerek voltam, elmentem apámmal egy
templomba – emlékszik vissza. Amíg ott ültünk, váratlanul belépett egy szegény asszony
karján tartva béna gyermekét. Előre ment a templom oltárképéhez és teljes hangerővel
ordítani kezdett: «És most? Jó ez így? Özvegy vagyok, nincs mit ennem, ráadásul itt
van ez a beteg gyerek is. Te jól érzed magad – szitkozódott –, gondtalanul ülsz odafent
az égben, míg én idelent elveszek. Elegem van belőle! Vagy meggyógyítod ezt a gyereket,
vagy vedd magadhoz!» Az emberek elhűltek ijedtükben, sokan a fejüket csóválták felháborodásukban.
«Megőrült» – suttogták maguk között. Ekkor a béna gyermek, akit az anyja az oltárra
helyezett, elkezdett mozgolódni. Ott tanultam meg imádkozni”.
Pio atya az imából
merítette az erőt, hogy másokat szeressen. Ötven éven keresztül fogadta az emberek
sokaságát, akik tanácsáért és vigasztalásáért siettek hozzá, de mindenekelőtt azért,
hogy a bűnbocsánat szentségében részesüljenek. Hosszú órákon keresztül gyóntatta őket,
ami a gyóntatószék igazi „mártírjává” tette őt.
Olyan sok természetfeletti
adománnyal volt megajándékozva, hogy Józef Siri bíboros nem habozott őt „korunk legnagyobb
karizmatikus személyiségének” nevezni. Megadatott neki az az adomány, hogy test-lelki
betegeket gyógyítson, hogy előre megmondja a jövő eseményeit, hogy egy időben több
helyen is tartózkodjon (bilokáció), valamint a csodás módon terjedő illatának adománya.
A történelem háromszázhúsz stigmatizáltja közül egyedül neki adatott meg papként,
hogy Jézus szenvedésének jeleit testén viselje. 1918. szeptember 20-án, a keresztre
feszített Krisztus képe előtt végzett imája alatt tenyerein, lábain és oldalán megjelentek
a sebek, amelyek fél évszázadon keresztül véreztek, majd teljesen eltűntek halála
pillanatában.
Amikor egyre jobban kezdett terjedni stigmatizáltságának
és „jelenségének” híre a világban, ő maga igyekezett minden áron elkerülni annak terjedését:
„Ó, bárcsak az Úr maga akarná nekem adni a legnagyobb fájdalmat és szenvedést, de
nem fedné fel ennek külső jeleit”.
* * *
Milyen szerepet játszanak
hitünkben a jelek és a csodák? Mit szolgálnak? A választ megtaláljuk az Újszövetségben,
ahol a csodák Jézus Krisztus egyedüli Megváltóként való elismeréséhez vezetnek, és
soha nem öncélúak. Más vallásokban is előfordulnak gyógyulások és hasonló történések,
amelyek emberileg megmagyarázhatatlanok, de Jézus Krisztus több mint gyógyító, ő a
Megváltónk. Különbséget kell tennünk a „megmagyarázhatatlan történések” és a „csodák”
között. Előbbiek az orvostudomány területén lépnek fel, utóbbiak viszont válaszok
az emberi hitre és Istenhez intézett imákra. Keresztény szempontból a jelnél fontosabb
az, hogy mi történik az emberben azután. Lezárul-e minden a csodálkozássál, vagy eljut-e
az alázat teljes felismeréséig: „Én Uram, én Istenem”. Minden istenfélő ember, akiknek
segítségével az Úr jeleket vitt végbe, éppen erre a szempontra fordult elsődlegesen
a figyelmük: „Nagyobb csoda megtéríteni egyetlen bűnöst, mint feltámasztani egy halottat”
– mondta Szent Benedek.
* * *
Pio atyához tömegek érkeztek.
Egyesek vigasztalást kerestek nála, mások emberi kíváncsiságukat akarták kielégíteni,
megint mások az új katolikus babonát akarták leleplezni. Italia Betti harcos kommunista
volt Emilia Romagna-ból, Olaszország egyik „legvörösebb” tartományából. Szülei tudatosan
arab nevet adtak gyermekeiknek, nehogy véletlenül egy is valamelyik szent nevét kapja.
Őt is meglehetősen furcsa névre keresztelték: Italia. Jóllehet matematikát tanult,
a legfőbb „hivatásának” mégis azt tartotta, hogy kis motorjával sorra felkereste a
településeket és terjesztette a marxizmust. Egy napon eljutott San Giovanni Rotondoba.
Pio atya felfedte előtte életének titkait, amelyekről csak Italia tudhatott. A találkozás
után Italia a közeli Garganoba költözött. Halála előtt a következő sorokat írta: „Azt
akarom, hogy itt temessenek el, amellett, aki megmentett engem”.
* * *
Boldog
Alfred Schuster, Milánó érseke gyakran mondta, hogy egyetlen dologtól fél a sátán:
a szentségtől! Pontosan ezért támadta ennyit a sátán Pio atyát is életében és ezért
nem „hagy neki békét” halálában sem. Mi mással magyarázhatnánk az időnként felbukkanó
próbálkozásokat, amelyekkel Pio atya hírnevét akarják bemocskolni? „Meghamisította
a stigmáit” – közölte több újság is, figyelmen kívül hagyva, hogy a legtekintélyesebb
orvos szakértők nyilatkoztak az ügyben megerősítve többek között, hogy „Pio atya sebeit
nem lehet besorolni egyetlen jelenleg ismert sebészeti sérülés fajtájába sem, mivel
ezek eredete számunkra ismeretlen”.
Holnap a sátán biztosan kigondol valami
mást, ebben biztosak lehetünk: fél a szentségtől, mivel „a szenteket mindig újabb
szentek követik” (II. János Pál).
_________________________
Mindenható,
örök Isten, te Szent Pio áldozópapnak megadtad azt a kegyelmet, hogy különleges módon
részesedjék Fiad szenvedésében, és papi szolgálata által megújuljanak közöttünk irgalmasságod
csodái. Közbenjárásara add, hogy mi is részt vállaljunk Krisztus szenvedésében, és
így feltámadásának dicsőségében is részesüljünk. Aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel
egységben, Isten, mindörökkön-örökké. Ámen.