2013-10-04 08:05:09

"Ferenc pápa, szegény a szegények között" - a Szentatya megkezdte apostoli látogatását Assisiben


Éljen a pápa! - felkiáltásokkal fogadták Ferenc pápát Assisiben, aki pénteken reggel háromnegyed nyolckor szállt ki az olasz légierő fehér helikopteréből a Szerafikum Intézet sportpályáján. Kezében fekete táskájával mosolyogva fogadta a hívek lelkes tapsát, köszöntését. "Ferenc pápa, szegény a szegények között", "Érintsd meg az élő Istent, élj imádságban" - ezek a feliratok várták a Szentatyát a Szerafikum Intézetben, ahol apostoli látogatása első programjaként találkozik az ott élő fogyatékos gyermekekkel és betegekkel.

A pápa kilenc órakor magánlátogatást tesz a Szent Damján szentélyben, ahol Michael A. Perry ferences miniszter generális fogadja. A Szentatya rövid imát mond a templomban.

Fél tízkor a püspökségen találkozik a szegényekkel, akiket Assisi püspöke mutat be Ferenc pápának. Hozzájuk intézett beszéde után a Szentatya átsétál a püspökség közelében található Szűz Mária templomba, ahol magánlátogatást tesz. Ezután az Assisi Bazilika felső templomába megy, hogy lerója tiszteletét Szent Ferenc sírjánál.

11 órakor a pápa az Assisi Szent Ferenc bazilika előtti téren szentmisét mutat be. A szertartás után a Szentatya a helyi Karitász székhelyén együtt ebédel Assisi főpásztorával és a központ szegényeivel. Délután fél háromkor magánlátogatást tesz az Assisitől négy kilométerre, a Subasio hegyen található remeteségben, ahova Szent Ferenc és követői visszavonultak imádkozni. Itt megtekinti Szent Ferenc celláját és imádkozik. Három órakor a pápa a Szent Rufinus székesegyházba megy, ahol beszéddel köszönti a papokat és a szerzeteseket, valamint az egyházmegyei lelkipásztori tanácsok tagjait.

Délután négy órakor Ferenc pápa a Szent Klára bazilikába látogat, ahol először a kriptában lerója tiszteletét a szent ereklyéi előtt, majd csöndes imába mélyed a Szent Damján feszületnél, végül pedig köszönti a klauzúrás szerzetesnőket. Ezután a Szentatya autóval az Angyalos Boldogasszony bazilikába hajt, közben üdvözli az út mentén várakozó fiatalokat. A bazilikában a szerzetesi közösség fogadja a pápát, aki csöndes imát mond a Porciunkulában. Ezután a templom előtti téren válaszol az umbriai fiatalok négy képviselőjének kérdéseire.

Ferenc pápa október negyedikei assisi lelkipásztori útjának utolsó programjaként este fél hétkor az Assisitől három kilométerre található rivotortói szentélybe látogat, ahol megtekinti Szent Ferenc kőkunyhóját. A pápa helikoptere várhatóan este nyolc órakor érkezik vissza a Vatikánba.

(gá)










All the contents on this site are copyrighted ©.