2013-10-05 17:19:25

Pápai audienciák szombaton - a Szentatya fogadta P. Jálics Ferenc jezsuitát


Szombaton délelőtt fél tizenegykor Venezuela új szentszéki nagykövete, Germán José Mundaraín Hernández bemutatta a pápának megbízólevelét.
Tizenegy órakor fogadta a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának prefektusát, João Braz de Aviz bíborost, a dikasztérium titkárával együtt, továbbá José Rodríguez Carballo belcastro-i címzetes érseket, ferences generálist. Ezután Ernesto Olivero, az Ifjúsági Missziós Szolgálat alapítója járult a Szentatya elé.

Szombaton délben a pápa magánkihallgatáson fogadta jezsuita rendtársát, P. Jálics Ferencet. A 86 esztendős Jálics atya ma Németországban él.

Mint ismeretes, P. Jálicsot 1976-ban letartóztatta Argentínában a katonai junta. Abban az időben P. Bergoglio volt a provinciálisa, akit később megvádoltak azzal, hogy feljelentette Jálics atyát..

Ezt megcáfolandó maga P. Jálics két ízben is nyilatkozott 2013. márciusában:

"A tények a következők: Orlando Yorio-t és engem nem P. Bergoglio jelentett fel.
Amint azt már a korábbi nyilatkozatomban világossá tettem, egy katekéta nő miatt tartóztattak le, aki kezdetben velünk dolgozott, majd belépett a gerillába (a német nyelvű nyilatkozatban fordítási hiba utal férfira). Háromnegyed évig nem láttuk őt. A letartoztatását követően két-három napra minket is elfogtak. A tiszt, aki engem kihallgatott, kérte a dokumentumomat. Amikor látta, hogy Budapesten születtem, azt gyanította, hogy orosz kém vagyok. Az argentin jezsuita provinciában és más egyházi körökben már az elfogatásunk előtti években elterjedtek olyan helytelen információk, hogy mi azért költöztünk a szegénytelepre, mert a gerillához tartozunk. Ez nem volt igaz. Feltételezésem szerint azonban e hamis hírek miatt nem engedtek minket azonnal szabadon. Korábban hajlamos voltam úgy látni, hogy feljelentés áldozatai lettünk. Az 1990-es évek végén számos beszélgetés nyomán tisztázódott bennem, hogy ez a feltevés alaptalan volt.
Téves tehát azt állítani, hogy elfogatásunk P. Bergoglio kezdeményezésére történt".

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.