2013-11-08 16:06:04

„Aki az igazságosságot szolgálja az egyházban, ne hivatalnok legyen, hanem jó pásztor, aki gondját viseli az elveszett báránynak”


A Jó Pásztor legyen példakép azok számára, akik az igazságosságot szolgálják az egyházban – mondta Ferenc pápa az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága 55 tagjának közöttük Erdő Péter bíborosnak, akik ezekben a napokban tartották évi plenáris ülésüket, és akiket a Szentatya november 8-án, pénteken délben fogadott az Apostoli Palota Kelemen-termében.

A pápa néhány megfontolással szolgált a házasság semmisségét illetően, illetve szólt arról a szerepről, amelyet a házassági kötelék védelmezője tölt be.

A tagok tevékenysége, hogy segítsék az egyházi bíróságok munkáját, amelyek arra kaptak meghívást, hogy megfelelően válaszoljanak a híveknek, akik az egyházi igazságszolgáltatáshoz fordulnak, hogy helyes döntést kapjanak ügyeikben.

Az Apostoli Szignatúra tagjai azon fáradoznak, hogy az egyházi bíróságok jól működjenek, továbbá támogatják a püspök felelősségét az igazságot szolgáltatók megfelelő képzésében. Ezek között van a házassági kötelék védelmezője, aki fontos szerepet tölt be, főleg a semmissé nyilvánítás kánonjogi pereiben. Szükséges, hogy szerepét hatékonyan tölthesse be, hogy megkönnyítse az igazsághoz való eljutást a végső ítélethozatalnál a peres felek lelkipásztori javát szolgálva.

Aki az egyházban az igazságosságot szolgálja, nem teheti azt egy aktatologató közönyével. Főleg, ha a jogi és peres eljárási ügy olyan kényes témákat érint, mint a házasság semmissé nyilvánítása. A házassági kötelék védelmezője által teljesített szolgálat a vatikáni dikasztérium mostani plenáris ülésének is témája volt. Ferenc pápa elismerését fejezte ki a témaválasztás miatt:

„A házassági kötelék védelmezőjére fordított figyelem minden bizonnyal alkalmas, mivel jelenléte és felszólalásai kötelezők a per egész folyamán. Ugyanakkor kötelessége, hogy mindenféle olyan bizonyítékot, folyamodványt és felhívást javasoljon az igazság tiszteletben tartásával, amelyek elősegítik a házassági kötelék védelmét".

A pápa emlékeztetett a Dignitas connubii instrukcióra, amelyet az Apostoli Szignatúra tett közé, és amely tartalmazza a peres eljárás lefolytatásának normáit. Leírja a házassági kötelék védelmezőjének szerepét is, amelyet a semmisség kinyilvánítása esetén gyakorol.

A házassági kötelék védelmezője nem korlátozhatja tevékenységét pusztán az akták felületes áttekintésére, sem bürokratikus és általános válaszokra. Kényes feladata gyakorlása közben arra kapott meghívást, hogy törekedjen összehangolni az Egyházi Törvénykönyv előírásait az egyház és a társadalom konkrét helyzeteivel.

A házassági kötelék védelmezője és a pert eldöntő bíró között „tisztelettudó és figyelmes” párbeszéd álljon fenn.

Mindig szem előtt kell tartani az egyház evangelizáló és igazságszolgáltató tevékenysége közötti kapcsolatot. „Az igazságosság szolgálata az apostoli élet elkötelezettsége: úgy kell gyakorolni, hogy közben tekintetünket a Jó Pásztor ikonjára szegezzük, aki lehajol az elveszett és megsebzett báránykához” – mondta végül az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága tagjaihoz intézett beszédében Ferenc pápa.


(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.