2013-11-14 17:13:06

Készülődés az Úrjövetre – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése a 33. évközi vasárnapra


RealAudioMP3 Az egyházi év vége felé a liturgia a világ végére, az utolsó ítéletre emlékezteti a hívőket. Amikor bekövetkezik az esemény, amelynek idejét egyedül az Atya ismeri, a megdicsőült Úr Krisztus eljön hatalommal és dicsőséggel, hogy megítélje az embereket, hogy mint igazságos és irgalmas Bíró szétválassza azokat, akik az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel, tehát a felebaráti szeretet tetteivel felkészültek a találkozásra azoktól, akik önzőn csak a saját hasznukat, élvezetüket keresték, és a világban pusztító gonoszság cinkosai voltak, és a végsőkig visszautasították Istent és testvéreiket.

Az ószövetségi Szentírásban a próféták állandóan hirdették Jahve napjának eljövetelét, az igazságos Isten szigorú közbelépését a történelembe. E nap leírása félelmetes képekben, a pusztulás részletezésével félelmet akart kelteni, és üdvös felszólítás volt a virrasztásra, az előkészületre. Az Újszövetség is sokat átvett ezekből a jövendölésekből, az Ószövetség apokaliptikus hagyományából. De Jézus Krisztus eljövetelével most már új értelmet nyert a történelem.

Az Emberfia a feltámadással a mindenség ura lett, most már a keresztények, a megdicsőült Jézust várják: Ő lesz ítélő bíránk, aki értünk, a mi üdvösségünkért megtestesült, meghalt a kereszten és feltámadt, és mindenkit meghívott az isteni életre. Mindenkinek felkínálja az üdvösséget, és igazában nem Ő ítéli el a szeretetét a végsőkig visszautasítókat, hanem a megátalkodott ítéli el saját magát, ha lázadón elszakad az élő Istentől és a szeretetközösségtől. Isten, aki szeretetből teremtett, és egyszülött Fiát küldte el értünk, nem semmisíti meg ezeket a lázadókat, továbbra is szereti őket, de tiszteletben tartja a nekünk adott szabadságot, amellyel – sajnos – visszaélhetünk. Mindenestre: soha senki konkrét személyről nem tudhatjuk/mondhatjuk, hogy a kárhozat fia lett.

Az Úrjövet (görögül: parúzia) várására fel kell készülniük a hívőknek, imával, virrasztással, jócselekedetekkel, mert nem tudhatják, mikor jön el a vég. Erre Jézus többször figyelmeztetett. (Ennek ellenére kezdetben az első keresztények közelinek hitték az úrjövetet.) Bármennyire fontos is a történelem vége, amelyet az Úr eljövetele koronáz meg, a hívő keresztényeknek abban a meggyőződésben kell élniük, hogy Krisztus már a dicsőségben van, ugyanakkor Lelkével jelen van az Egyházban és életünkben, ha megőrizzük a szeretet parancsát (Jn 13, 35), tehát az Úr napja már jelen van számunkra. A hívők a világosság gyermekei, a húsvéti örömről – a megváltottságról – tanúskodnak hitetlen környezetükben is.

Az Úr napját egy bizonyos értelemben a vasárnapi Eucharisztia/szentmise is aktualizálja. A vasárnap Krisztus győzelmére emlékeztet, amelyet feltámadásával aratott, amint ezt már a II. század elején megmagyarázták. A szombat utáni napon ünnepelték az „úr napját”, megemlékezve egy történelmi eseményről, az Úr feltámadásáról. Az Eucharisztia, Krisztus húsvétjának emlékezete=hathatós megjelenítése hirdeti az Úr visszatérését, parúziáját: „Valahányszor e kenyeret eszitek, s e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön”. (1Kor 11, 26).


(Lk 21, 5-19)








All the contents on this site are copyrighted ©.