2013-11-22 15:40:15

A templomba nemcsak a szertartásért megyünk, hanem azért, hogy imádjuk Istent - mondta Ferenc pápa péntek reggeli homíliájában


RealAudioMP3 A templom szent hely, ahol nem annyira a szertartás a fontos, hanem az, hogy imádjuk Istent. Ferenc pápa pénteken a szokásos kora reggeli szentmisén a vatikáni Szent Márta házban a Szentlélek templomáról beszélt, amely minden emberben lakozik, s ahol meg kell hallanunk Isten hívását, bocsánatot kell kérnünk tőle és követnünk őt.

A templom egy kőépület, ahol egy nép lelkét őrzi Isten előtt. De a szent templom egyben minden ember teste is, amelyben Isten beszél és a szív meghallgatja őt. A Szentatya e két dimenzióra építette föl homíliáját, amelyek párhuzamosan futnak a keresztény életben. A pénteki liturgia az ószövetségi Makkabeus Júdásról szól, aki újra fölszenteli a háborúban lerombolt templomot.

"A templom az a hely, ahová a közösség imádkozni jár, dicsérni az Urat, hálát adni, de legfőképpen imádni: a templomban az Urat imádjuk". Az énekek, a szertartás a liturgiában mind szép és fontos, de az imádás még fontosabb. "Talán mi, keresztények egy kicsit elveszítettük az imádás értelmét - figyelmeztetett a pápa. Azt gondoljuk, hogy elmegyünk a templomba, testvérekként összegyűlünk, ez milyen szép, milyen jó dolog! Csakhogy a központ ott van, ahol Isten. És mi Istent imádjuk".

Ezért olyan templomokra van szükség, ahol Istent imádhatjuk, és a szertartások is ezt segítik elő.

"A másik templom pedig az, ami bennünk lakozik. Ahogy Szent Pál mondja: a test a Szentlélek temploma. Én egy templom vagyok, bennem lakozik a Szentlélek. Szent Pál azt is mondja: ne szomorítsátok el a bennetek lévő lelket". A szívünkkel meg kell hallanunk a bennünk lévő Úr hangját és követnünk kell őt - magyarázta a pápa.

Isten követéséhez pedig folytonosan meg kell tisztulnunk, mivel bűnösök vagyunk. Meg kell tisztulnunk az imádság, a bűnbánat, a kiengesztelődés, az Oltáriszentség által. Így e két templomban: a fizikaiban, amelyben az imádás történik, és a bennünk lévő spirituális templomban, ahol a Szentlélek lakik, imádnunk és hallgatnunk kell az Urat, imádkoznunk és bocsánatot kérni, dicsérni Őt.

"Az Úr adja meg nekünk a templomnak ezt az igazi értelmét, hogy előre haladhassunk Isten imádatában és Isten szavának hallgatásában" - fohászkodott még péntek reggeli homíliájában Ferenc pápa.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.