Az Atyaisten örök üdvösségterve - P. Szabó Ferenc elmélkedése Ádvent 2. vasárnapjára

Advent 2. vasárnapjának szentleckéje az Efezusi levél elejének Krisztus-himnusza. A szent Író áldással kezdi: a mennyei Atya örök üdvösségtervét magasztalja. „Áldott Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket! Benne választott ki a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt, hogy – akaratának tetszése szerint – Jézus Krisztus által fogadott gyermekei legyünk, s magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában fölkarolt minket.”

A hívők egyéni sorsa, rendeltetése ebbe az isteni tervbe, ebbe az üdvösséget, istengyermekséget felkínáló predestinációba, eleve elrendelésbe illeszkedik be. Az Atya még a világ teremtése előtt elhatározta Fia megtestesülését, hogy leendő teremtményeit felemelje az isteni életbe. Ehhez szüksége volt egy asszonyra: Jézus anyjául kiválasztotta a Názáreti Szüzet, aki hittel igent mondott az isteni tervre. Igen, Mária szabad belegyezésétől függött a világ üdvössége. De nekünk, személy szerint mindannyiunknak, akik létre jöttünk, megszülettünk, keresztények lettünk, ugyanebbe az isteni tervbe kell beilleszkednünk. Ujjongó örömmel és hálás szívvel áldjuk az Atyát, aki örök szeretettel szeretett minket, egyenként tenyerére rajzolt, nevünkön nevezett bennünket, ahogy a prófétánál olvassuk – magunkra alkalmazva az Izrael kiválasztására vonatkozó szavakat.

Isten nem bábjátékos, nem dróton rángatja szabad teremtményeit, tiszteletben tartja a nekünk ajándékozott szabadságot. Hív, de nem kényszerít, még a lázadozókat és a tőle hálátlanul elfordulókat, tékozló gyermekeit is igyekszik türelmes és irgalmas szeretettel magához édesgetni.

Most, karácsonyhoz közeledve fontoljuk meg a Fiú Megtestesülése által kapott emberi méltóságunkat. Pázmány Péter a XVII. század elején mint grázi egyetemi tanár, a Megtestesülésről szóló latin előadása elején egy ragyogó himnusz írt Krisztusról, akinek arcán felragyogott Isten dicsősége. A számos szentírási hely mellett Szent Ágostont is idézte: „A Megtestesülés által oly magasra emelkedett az emberség, hogy magasabbra már lehetetlen volt. Ezért úgy tetszett az Atyának, hogy Benne lakjék az egész teljesség (Kol 1, 19), és az Apokalipszis (Jel 1, 8 és 22, 13) joggal nevezi az Úr Krisztust Alfának és Ómegának.”

Végül adjunk hálát Nagy Szent Leó pápa karácsonyi beszédével: „Szeretteim! Adjunk hálát az Atyaistennek a Fiú által a Szentlélekben! Ő megkönyörült rajtunk nagy irgalmasságában, amellyel szeretett minket, és bár bűneink miatt holtak voltunk, Krisztussal életre keltett minket (vö. Ef 2, 5), hogy benne új teremtmény legyünk, és új alkotás. Vessük le tehát a régi embert cselekedeteivel együtt! Krisztus születésében részesedve mondjunk ellen a test kívánságainak! - Ismerd fel, ó keresztény, nagy méltóságodat! Az isteni természet részese lettél, vissza ne térj ismét a hozzád méltatlan régi romlottságba. Fontold meg, milyen Főnek, milyen Testnek lettél tagja! Ne feledd el soha, hogy Isten a sötétség hatalmából ragadott ki, és áthelyezett téged az ő világosságába és országába!”