2013-12-13 15:44:42

Pappá szentelésének 44. évfordulóját ünnepli Ferenc pápa


44 évvel ezelőtt, 1969. december 13-án szentelték pappá Jorge Mario Bergoglio-t a Jézus Társaságában. Ferenc pápa több beszédében megemlékezett papi szolgálatáról. A hetvenes évek végétől a nyolcvanas évek elejéig közeli kapcsolatban állt Miguel Yanez argentin jezsuitával, aki ma Rómában a Pápai Gergely Egyetem erkölcsteológiai tanszékének vezetője. Yanez atya, akinek annak idején jezsuita provinciálisa is volt P. Bergoglio, így emlékszik vissza a közösen eltöltött időkre, a reggeli szentmisékre, a kollégiumra, a tanulmányokra, de a rekreáció pillanataira is:

„Nagyon közel állt hozzánk, valóban komoly spirituális és közösségi életre ösztönzött minket, ahol helye volt a szórakozásnak is, de elsősorban az evangélium hirdetése a szegényeknek és a velük való törődés hajtott minket”. P. Bergoglio sokat segítette rendtársait az emberekhez való közeledésben is.

A Time magazin az év emberének választotta Ferenc pápát. Yanez atya elmondta, hogy jól fogadták a hírt, amely remélhetőleg valóban használ péteri szolgálatának. „Én egy olyan Bergoglio atyát ismertem meg, aki kerülte a médiát, a nyilvánosságot. Szolgálatát nagyon rejtve végezte és most, anélkül, hogy kereste volna, egy olyan világgal találja szembe magát, amelynek – úgy gondolom - éppen egy ilyen alakra van szüksége, egy ilyen világos és radikális üzenetre, mint az evangélium”.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.