Az Örömhír hirdetése régen és ma - P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Advent 4. vasárnapjára

A keresztényeket üldöző fanatikus farizeusból, Saulból megtért Pál apostol teológiai szempontból legjelentősebb levelét a Rómaiakhoz írta Kr. U. 57-ben. A római híveknek, akiknél még nem járt, hogy mint a pogányok apostola elmagyarázza a Krisztus-eseményt, a zsidó nép kiválasztottságát és a Messiás visszautasítását, Isten egyetemes meghívását az üdvösségre Jézus Krisztus által, illetve a mózesi törvénnyel szemben a hitből való megigazulás mibenlétét. Most advent 4. vasárnapján a szentlecke e levél címzése és az üdvözlés, amelyet a szentmisék elején ma is használunk köszöntésként: „Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól!” (Róm 1, 1-7)

Pál mindjárt a bemutatkozásban elmondja, hogy Jézus Krisztus szolgája, Őáltala kiválasztott apostol Isten Evangéliumának, az Örömhírnek a hirdetésére. Isten Fiának eljöttét előre hirdették a próféták, megtestesült, „test szerint Dávid nemzetségéből született”, de az Atya a Szentlélek által halottaiból feltámasztotta, és mindenek Urává tette Őt. Általa kaptuk a kegyelmet és a küldetést minden néphez, hogy hirdetve az örömhírt, „készségessé tegyük őket a Benne való hitre”. Szent Pál itt tömören összefoglalja a krisztusi örömhír lényegét.

A Római levél bevezetését olvasva rögtön Ferenc pápa Evangelii gaudium (Az Evangélium öröme) k. apostoli buzdítására gondolhatunk, aki magával sodró lendülettel ezt az örömhírt hirdeti a hívőknek és nem hívőknek, és ezt a leglényegesebb elsőbbséget ajánlja minden apostolnak, lelkipásztornak, evangelizálónak. A pápa így kezdi a Buzdítást:

„Az Evangélium öröme tölti el azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. Akik hagyják magukat üdvözíteni Általa, megszabadulnak a bűntől, a szomorúságtól, a belső ürességtől, az elszigeteltségtől. Jézussal mindig megszületik és újra születik az öröm.” Az egész buzdításon végigvonul – egyre erősödő ismétléssel - az értünk meghalt és feltámadt Jézus által hozott öröm hangoztatása; mindenek előtt ezt a leglényegesebbet kell hirdetnie az Egyháznak, Isten népének az új evangelizálásban.

Miután idézett a két Szövetség örömet hirdető verseiből, Ferenc pápa hangsúlyozza: „Vannak olyan keresztények, akiknek életstílusa a húsvét nélküli nagyböjt szellemét tükrözi. Elismerem, hogy az örömet nem mindig egyformán éljük meg életünk különböző állomásain, a sokszor kemény körülmények között. Alkalmazkodunk és változunk, de mindig megmarad legalább egy fénysugár, amely abból a személyes bizonyosságból ered, hogy - túl mindenen - végtelenül szeretve vagyunk” – Isten végtelenül szeret bennünket. Ferenc pápa az Egyház minden tagját a lelkipásztori és missziós megtérésre buzdítja: miután hittel csatlakoztunk Krisztushoz, aki felajánlja az istengyermekség kegyelmét, mindenkinek az üdvösség örömhíréről kell tanúskodnia, és sajátos hivatása szerint el kell köteleznie magát az új evangelizálásban. Minden kinyilatkoztatott igazságot hirdetni kell, számolva a fontossági sorrenddel, de a legfontosabb: „Isten üdvözítő szeretete, amely a meghalt és feltámadt Jézus Krisztusban nyilatkozott meg (E.G. 36)