Evangelii Gaudium - 4. rész: Az Evangélium öröme és az új evangelizálás - P. Szabó
Ferenc SJ ismertetője
Ferenc pápa Evangelii
Gaudium kezdetű buzdítása II. fejezetében az evangelizálás néhány alapvető kérdéséről
tárgyal részletesebben, de előtte vázolja azt a helyzetet, amelyben a lelkipásztoroknak
élniük és dolgozniuk kell, majd a 2. részben azokat a kihívásokat, amelyekkel e szekularizált
és globalizálódó világban szembe kell nézniük.
A helyzetjelentés nem annyira
szociológiai tájékoztatás, hanem a pápa – figyelve az idők jeleire – „megkülönbözteti
a szellemeket”, a rosszat és a jót is, mindig figyelmeztetve a kishitűeket és a pesszimistákat
a Jézus által elhozott üdvösség örömhírére, - jól látja a sok problémával, bajjal,
rosszal átszőtt valóságot, ezért nem naivan optimista, hanem a hitből fakadó reménység
hangját hallatja, amikor a jelenkori kihívások és lelkipásztori feladatok elé állíja
az evangelizálókat. (50-51)
A következő pontokban (52-58) a mai világ kihívásait
vázolja. Alapvetően a globalizálódó világ gazdasági, társadalmi és politikai visszásságait
és bűneit bélyegzi meg, a fogyasztói mentalitást, a pénz és a piac abszolutizálását,
az anyagi javak igazságtalan elosztását, a gazdagok és hatalmasok pénzimádatát és
féktelen önzését, akik tagadják az emberi személy primátusát az anyagi javakkal szemben.
Az új bálványozásról írva a pápa utal az ószövetségi aranyborjú imádására (Kiv 32,
1 -35). A pápa szól a szétágazó korrupcióról, az világméretű adócsalásról is.
Hangsúlyozza,
hogy a pénznek nem uralkodnia, hanem szolgálnia a köz javát. Mindennek gyökere az
etika és Isten visszautasítása. Az erkölcs Istenre utal, akit ha tagadnak, az erkölcsi
relativizmus és az egoista káosz uralkodik a gazdasági életben és a társadalomban.
„A pápa szeret mindenkit, gazdagokat és szegényeket, kötelessége, hogy Krisztus nevében
emlékeztesse a gazdagokat: segíteniük kell a szegényeket, tisztelni és elősegíteni
fejlődésüket. Az önzetlen szolidaritásra buzdítja őket, és arra, hogy a közgazdaság
és a pénzvilág térjen vissza az ember javának szolgálatához.” (58)
Nemet
mondani az egyenlőtlenségnek, amely erőszakot szül! (59-60) Világszerte az igazságtalanságokból,
egyenlőtlenségekből származó viszályok, az erőszakcselekmények, agressziók és háborúk
szaggatják szét a helyi, nemzeti és nemzetközi társadalmat. „Amint a jó szétáradni
törekszik, úgy az elfogadott rossz, vagyis az igazságtalanság is igyekszik kiterjeszteni
ártalmas erejét, aláásni csendben bármilyen politikai és társadalmi rendszer alapjait,
bármilyen szilárdaknak látszanak is. Ha minden cselekedetnek megvan a következménye,
a társadalom struktúráiba befészkelődő rossz mindig magában hordja a bomlasztás és
a halál képességét (csíráját).” (59) A pápa elítéli a féktelen konzumizmust, az erőszakból
származó fegyverkezési hajszát, mert ez nem hozhat megoldást, hanem inkább újabb és
súlyosabb konfliktusokhoz vezet, a számos – bármilyen politikai ideológiát képviselő
- állam kormányában, vállalataiban és intézményeiben mélyen meggyökerezett korrupciót.
Ezután
a Buzdítás több pontja (61 - 67) a mai világ kulturális kihívásaira tér ki. A püspöki
szinódus hangsúlyozta, hogy a mai evangelizálásban szembe kell nézni ezekkel a kihívásokkal,
amelyek gyakran a vallásszabadság támadásában és a keresztények üldözésében is megnyilatkoznak.
A mai felületes, gyorsan változó, látszatos sikerekre törő világkultúra uniformizálásra
törekszik, a gazdaságilag fejlett, de etikailag gyenge globalizálódás nem veszi figyelembe
pl. az afrikai vagy az ázsiai kultúrák sajátosságait, hagyományaik értékeit. Mindezt
elősegítik a modern kommunikációs eszközök, amelyek jórészt a gazdagabb északi félteke
birtokában vannak. (62)
A pápa ezután kitér arra, hogy sok nép körében a katolikus
hitnek szembesülnie kell új vallási mozgalmak szaporodásával, amelyek Isten nélküli
lelkiséget terjesztenek, vagy fundamentalista irányt képviselnek. Ezek az új hódító
vallási mozgalmak visszahatásként keletkeznek a szekularizáció racionalizmusa által
támasztott lelki ürességre, vagy a lelkipásztorkodás olyan gyakorlatára, amely kellő
evangelizálás nélkül szinte automatikusan szolgáltatja ki a szentségeket; vagy mivel
a megkereszteltek nem érzik magukat otthon az egyházban. (63) A szekularizációs folyamat
a hitet és az Egyházat igyekszik a privát, intim szférába visszaszorítani. Minden
transzcendencia tagadásával eltorzította az etikát, erkölcsi relativizmust hirdet,
elgyengíti a személyes és társadalmi bűn iránti érzéket. Sürgető szükség van a nevelésre,
amely kritikával fogadja az új áramlatokat és az igazi értékeket mutatja meg. (64)
A társadalmat elözönlő szekularizáló hullám ellenére sok országban – ott is, ahol
a kereszténység kisebbségben van – a katolikus egyház hiteles intézmény a közvélemény
szemében, megbecsült a szolidaritásvállalása és a legrászorultabbak megsegítése miatt,
közvetíti a békét, egyetértést, környezetvédelmet, az életet és az emberi jogok védelme
kérdésekben. (65) Ugyanígy az egyház védi a házasságot és a családot, előmozdítja
a személyközi kapcsolatokat. Míg egyes országokban a háborúk és összetűzések különböző
formái szaporodnak, a keresztények igyekeznek elismerni a másik embert, mások jogait,
gyógyítani a sebeket, hidakat építenek, segítenek abban, hogy az emberek egymás terheit
hordozzák (Gal 6, 2) (67)
A hit inkulturációjában is számos kihívással kell
szembenézni (68-70). Még a szekularizált nyugati országok népeiben is megmaradt valami
keresztény alap, a keresztény humanizmus bizonyos értékei, amelyekre figyelni kell
az új evangelizálásban. A hagyományosan katolikus országokban fel kell használni
a vallási hagyományok értékeit, megtisztítva e hagyományokat, amikor új módszereket
alkalmaznak az hit inkulturációjában. (69) A 70. pontban a pápa bírálja a népi jámborság
torzulásait: „Igaz, hogy sokszor nagyobb hangsúlyt fektetnek egyes csoportok hagyományainak
külső formáira, mint a keresztény jámborságra, vagy abszolutizálnak feltételezett
magán-kinyilatkoztatásokat.
Létezik egy bizonyos kereszténység, amelyet a
hit megélésének egyéni és szentimentális jámborsága alkot, de ez valójában nem felel
meg az igazi (hiteles) ’népi jámborságnak.’ Egyesek ezeket a kifejezéseket támogatják,
nem törődve a társadalmi haladással és a hívők képzésével, más esetekben pedig nyereségvágyból
teszik ezt, vagy hogy hatalmat gyakoroljanak mások felett. Nem feledhetjük, hogy az
utolsó évtizedekben a katolikus nép körében szakadás történt a hit átadásában, így
sokan már elveszítették katolikus önazonosságuk tudatát.”. Nagy felelősség hárul a
családra, a szülőkre a hit átadásában különösen is a lelkipásztorok, papok hiánya
miatt.
A következőkben (71-75) a Buzdítás kitér a több kultúrájú nagyvárosok
evangelizálására, nevezetesen arra a tényre, hogy a városokban könnyen terjed a drogkereskedelem
és a személyek kizsákmányolása, a kiskorúakkal való visszaélés, az idősek és a betegek
elhagyása, erősödnek a korrupció és bűnözés különféle formái. Ugyanakkor a város lehet
az értékes találkozások és a szolidaritás helye. Jézus örömhírének hirdetése e környezetben
is segíthet az emberi élet méltóságának helyreállításában, hiszen Ő azért jött, hogy
életünk legyen, és bőségben legyen (Jn 10, 10).
Az Evangelii Gaudium II. fejezetének
2. része a lelkipásztorok és segítőik kísértéseiről, a számtalan kihívásról tárgyal
részletesen, 33 pontban! (76-109), amelyeket le kell győzniük a lelkipásztorkodásban
szolgálóknak. E részről a következő ismertetésemben szólok.