2013-12-23 09:06:35

Evangelii Gaudium - 4. rész: Az Evangélium öröme és az új evangelizálás - P. Szabó Ferenc SJ ismertetője


RealAudioMP3 Ferenc pápa Evangelii Gaudium kezdetű buzdítása II. fejezetében az evangelizálás néhány alapvető kérdéséről tárgyal részletesebben, de előtte vázolja azt a helyzetet, amelyben a lelkipásztoroknak élniük és dolgozniuk kell, majd a 2. részben azokat a kihívásokat, amelyekkel e szekularizált és globalizálódó világban szembe kell nézniük.

A helyzetjelentés nem annyira szociológiai tájékoztatás, hanem a pápa – figyelve az idők jeleire – „megkülönbözteti a szellemeket”, a rosszat és a jót is, mindig figyelmeztetve a kishitűeket és a pesszimistákat a Jézus által elhozott üdvösség örömhírére, - jól látja a sok problémával, bajjal, rosszal átszőtt valóságot, ezért nem naivan optimista, hanem a hitből fakadó reménység hangját hallatja, amikor a jelenkori kihívások és lelkipásztori feladatok elé állíja az evangelizálókat. (50-51)

A következő pontokban (52-58) a mai világ kihívásait vázolja. Alapvetően a globalizálódó világ gazdasági, társadalmi és politikai visszásságait és bűneit bélyegzi meg, a fogyasztói mentalitást, a pénz és a piac abszolutizálását, az anyagi javak igazságtalan elosztását, a gazdagok és hatalmasok pénzimádatát és féktelen önzését, akik tagadják az emberi személy primátusát az anyagi javakkal szemben. Az új bálványozásról írva a pápa utal az ószövetségi aranyborjú imádására (Kiv 32, 1 -35). A pápa szól a szétágazó korrupcióról, az világméretű adócsalásról is.

Hangsúlyozza, hogy a pénznek nem uralkodnia, hanem szolgálnia a köz javát. Mindennek gyökere az etika és Isten visszautasítása. Az erkölcs Istenre utal, akit ha tagadnak, az erkölcsi relativizmus és az egoista káosz uralkodik a gazdasági életben és a társadalomban. „A pápa szeret mindenkit, gazdagokat és szegényeket, kötelessége, hogy Krisztus nevében emlékeztesse a gazdagokat: segíteniük kell a szegényeket, tisztelni és elősegíteni fejlődésüket. Az önzetlen szolidaritásra buzdítja őket, és arra, hogy a közgazdaság és a pénzvilág térjen vissza az ember javának szolgálatához.” (58)


Nemet mondani az egyenlőtlenségnek, amely erőszakot szül! (59-60) Világszerte az igazságtalanságokból, egyenlőtlenségekből származó viszályok, az erőszakcselekmények, agressziók és háborúk szaggatják szét a helyi, nemzeti és nemzetközi társadalmat. „Amint a jó szétáradni törekszik, úgy az elfogadott rossz, vagyis az igazságtalanság is igyekszik kiterjeszteni ártalmas erejét, aláásni csendben bármilyen politikai és társadalmi rendszer alapjait, bármilyen szilárdaknak látszanak is. Ha minden cselekedetnek megvan a következménye, a társadalom struktúráiba befészkelődő rossz mindig magában hordja a bomlasztás és a halál képességét (csíráját).” (59) A pápa elítéli a féktelen konzumizmust, az erőszakból származó fegyverkezési hajszát, mert ez nem hozhat megoldást, hanem inkább újabb és súlyosabb konfliktusokhoz vezet, a számos – bármilyen politikai ideológiát képviselő - állam kormányában, vállalataiban és intézményeiben mélyen meggyökerezett korrupciót.


Ezután a Buzdítás több pontja (61 - 67) a mai világ kulturális kihívásaira tér ki. A püspöki szinódus hangsúlyozta, hogy a mai evangelizálásban szembe kell nézni ezekkel a kihívásokkal, amelyek gyakran a vallásszabadság támadásában és a keresztények üldözésében is megnyilatkoznak. A mai felületes, gyorsan változó, látszatos sikerekre törő világkultúra uniformizálásra törekszik, a gazdaságilag fejlett, de etikailag gyenge globalizálódás nem veszi figyelembe pl. az afrikai vagy az ázsiai kultúrák sajátosságait, hagyományaik értékeit. Mindezt elősegítik a modern kommunikációs eszközök, amelyek jórészt a gazdagabb északi félteke birtokában vannak. (62)

A pápa ezután kitér arra, hogy sok nép körében a katolikus hitnek szembesülnie kell új vallási mozgalmak szaporodásával, amelyek Isten nélküli lelkiséget terjesztenek, vagy fundamentalista irányt képviselnek. Ezek az új hódító vallási mozgalmak visszahatásként keletkeznek a szekularizáció racionalizmusa által támasztott lelki ürességre, vagy a lelkipásztorkodás olyan gyakorlatára, amely kellő evangelizálás nélkül szinte automatikusan szolgáltatja ki a szentségeket; vagy mivel a megkereszteltek nem érzik magukat otthon az egyházban. (63) A szekularizációs folyamat a hitet és az Egyházat igyekszik a privát, intim szférába visszaszorítani. Minden transzcendencia tagadásával eltorzította az etikát, erkölcsi relativizmust hirdet, elgyengíti a személyes és társadalmi bűn iránti érzéket. Sürgető szükség van a nevelésre, amely kritikával fogadja az új áramlatokat és az igazi értékeket mutatja meg. (64) A társadalmat elözönlő szekularizáló hullám ellenére sok országban – ott is, ahol a kereszténység kisebbségben van – a katolikus egyház hiteles intézmény a közvélemény szemében, megbecsült a szolidaritásvállalása és a legrászorultabbak megsegítése miatt, közvetíti a békét, egyetértést, környezetvédelmet, az életet és az emberi jogok védelme kérdésekben. (65) Ugyanígy az egyház védi a házasságot és a családot, előmozdítja a személyközi kapcsolatokat. Míg egyes országokban a háborúk és összetűzések különböző formái szaporodnak, a keresztények igyekeznek elismerni a másik embert, mások jogait, gyógyítani a sebeket, hidakat építenek, segítenek abban, hogy az emberek egymás terheit hordozzák (Gal 6, 2) (67)

A hit inkulturációjában is számos kihívással kell szembenézni (68-70). Még a szekularizált nyugati országok népeiben is megmaradt valami keresztény alap, a keresztény humanizmus bizonyos értékei, amelyekre figyelni kell az új evangelizálásban. A hagyományosan katolikus országokban fel kell használni a vallási hagyományok értékeit, megtisztítva e hagyományokat, amikor új módszereket alkalmaznak az hit inkulturációjában. (69) A 70. pontban a pápa bírálja a népi jámborság torzulásait: „Igaz, hogy sokszor nagyobb hangsúlyt fektetnek egyes csoportok hagyományainak külső formáira, mint a keresztény jámborságra, vagy abszolutizálnak feltételezett magán-kinyilatkoztatásokat.

Létezik egy bizonyos kereszténység, amelyet a hit megélésének egyéni és szentimentális jámborsága alkot, de ez valójában nem felel meg az igazi (hiteles) ’népi jámborságnak.’ Egyesek ezeket a kifejezéseket támogatják, nem törődve a társadalmi haladással és a hívők képzésével, más esetekben pedig nyereségvágyból teszik ezt, vagy hogy hatalmat gyakoroljanak mások felett. Nem feledhetjük, hogy az utolsó évtizedekben a katolikus nép körében szakadás történt a hit átadásában, így sokan már elveszítették katolikus önazonosságuk tudatát.”. Nagy felelősség hárul a családra, a szülőkre a hit átadásában különösen is a lelkipásztorok, papok hiánya miatt.

A következőkben (71-75) a Buzdítás kitér a több kultúrájú nagyvárosok evangelizálására, nevezetesen arra a tényre, hogy a városokban könnyen terjed a drogkereskedelem és a személyek kizsákmányolása, a kiskorúakkal való visszaélés, az idősek és a betegek elhagyása, erősödnek a korrupció és bűnözés különféle formái. Ugyanakkor a város lehet az értékes találkozások és a szolidaritás helye. Jézus örömhírének hirdetése e környezetben is segíthet az emberi élet méltóságának helyreállításában, hiszen Ő azért jött, hogy életünk legyen, és bőségben legyen (Jn 10, 10).

Az Evangelii Gaudium II. fejezetének 2. része a lelkipásztorok és segítőik kísértéseiről, a számtalan kihívásról tárgyal részletesen, 33 pontban! (76-109), amelyeket le kell győzniük a lelkipásztorkodásban szolgálóknak. E részről a következő ismertetésemben szólok.








All the contents on this site are copyrighted ©.