„Szeressétek egymást!” - P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Szentcsalád vasárnapjára
(Kol 3, 12-21) A Karácsony nyolcadába
eső vasárnap Szentcsalád ünnepe. A szentleckében Szent Pál a Kolosszeiekhez írt levelének
kijelölt szakaszában előbb egyetemes buzdítást a keresztény életre. A felsorolt erények:
szívbeli irgalom és jóság, türelem, egymás elviselése, kölcsönös megbocsátás után
kiemeli a leglényegesebbet: a szeretetet, hiszen ez a többi forrása: „Mindezen fölül
pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke! (…) Énekeljetek hálás
szívvel zsoltárt, himnuszt és szent dalokat Istennek. Bármit szóltok és tesztek, mindent
az Úr Jézus nevében tegyetek s adjatok hálát Istennek, az Atyának.” - Ezután következik
a rövid intés az asszonyoknak, férfiaknak, gyermekeknek, atyáknak, - a szeretetre
és az engedelmességre. Nyílván ez különösen is szól Szentcsalád ünnepére, amikor az
Egyház Jézus, Mária és József életpéldáját állítja hívei, főleg a családok elé eszményi
példaképnek.
Eszményi példaképek, főként ha a mai valóságra: a házasság és
a család válságára, házastársi hűtlenségekre gondolunk. Ferenc pápa Evangelii gaudium
k. buzdításában (66-67) felhívja a lelkipásztorok figyelmét a házasság súlyos válságára
is. A házassági kötelékek gyengülése különösen is aggasztó a családban, a társadalom
alapsejtjében; a házasságot kezdik úgy látni mint egyéni ízlések és érzelmek szerint
alakuló formaságot: szerelmi érzésből születik, meghatározásánál fogva ideiglenes,
a házasulandók nem kötelezik el magukat egy egész életre. A pápa itt hivatkozott a
francia püspökök egyik dokumentumára. Mindennek kedvez a posztmodern individualizmus
és a globalizációs légkör, amely gyengíti a személyközi kapcsolatokat, igazi természetétől
megfosztja a családi kötelékeket. A lelkipásztori tevékenységnek erősítenie kell a
személyközi kapcsolatokat, a viszályok helyett elősegíteni egymás tiszteletét és a
kölcsönös szeretetet, hogy „egymás terhét hordozzák” (Gal, 2), hidakat építeni, gyógyítani
a sebeket, védeni a jogokat, nemes célokra törekedni.
Itt idézem Jean Guitton
francia katolikus filozófust a szerelemről és házasságról: „A szerelem művészete egyáltalán
nem a gyönyör receptjeinek összessége, ahogy (…) a szabadosság szóvivői gondolják,
hanem az a tudomány, amely megőrzi és növeli egy hosszú emberi élet folyamán az ifjúság
annyira illanó szerelmét. Mert a szerelem, mint minden normális érzelem, amelyet a
hűségeskü fejez ki, állandó átalakuláson esik át.”
Nemcsak a keresztény házasság
eszménye, de egyáltalán a Hegyi beszéd üzenete is távoli eszménynek tűnik, amikor
Jézus az irgalmas Atyát állítja eszményképül követőinek, vagy a lábmosás után saját
példáját az apostoloknak. Az evangéliumi eszményt valamennyien – papok és hívek –
csak megközelíthetjük a kegyelem segítségével. Mert mindannyian gyarlók, bűnösek vagyunk
– ahogy Ferenc pápa is gyakran hangoztatja. De mindig lehetséges a megtérés a Lélek
erejében, elesés után a talpra állás, az irgalmas Atya mindig tárt karokkal várja
a tékozló fiú visszatérését. Mivel Krisztus Lelke, a Szentlélek kitárt szívünkbe árasztja
a szeretetet, így képesek vagyunk szeretni Istent és testvéreinket. Csak higgyük azt,
hogy a kegyelem segítségével lehetséges az állapotbeli kötelességek teljesítése, lehetséges
a vállalt házassági eskü és papi/szerzetesi fogadalom megtartása, minden gyarlóságunk,
átmeneti hűtlenségünk ellenére is.