2013-12-28 14:56:00

Európának szüksége van a fiatalok elkötelezettségére és hitére – buzdítja üzenetében Ferenc pápa a taizéi közösség találkozóját


December 28-tól január elsejéig tartja szokásos éves találkozóját a taizéi közösség, ezúttal Strasbourgban. A bizalom zarándokútjának 36. találkozójáról van szó, amelynek mottójául a közösség priorja, Alois testvér a következő gondolatot jelölte meg: „Keressük a látható egységet mindazokkal, akik szeretik Krisztust”. Alois testvér november 28-án járt audiencián a Vatikánban, ekkor találkozott először Ferenc pápával. Alois testvér akkor beszámolt a pápának a közösség ökumenikus igyekezetéről, a Szentatya pedig elismeréssel szólt az alapító Roger testvérről, arra biztatva a közösséget, hogy folytassa a megkezdett utat.

December 27-én, a strasbourgi találkozóra eljuttatta üzenetét Ferenc pápa. „Európának szüksége van elkötelezettségetekre, bátorságotokra és hitetekre, hogy túljusson a nehéz pillanatokon, amelyeket átél” – írja a Szentatya. Az idei találkozó erősen jelképes értékű, hiszen egyszerre két országban, Németországban és Franciaországban zajlik, Elzász és Ortenau térségében, egy olyan földön, amelynek lakóit háborúk tizedelték meg, de amely egyben nagy reményt hordoz magában: az európai család építésének reménységét. A 2014-es évre kitűzött missziótok az, hogy keressétek a látható egységet mindazokkal, akik szeretik Krisztust.

Tisztában vagytok vele, hogy a keresztények közötti megosztottság nagyban akadályozza az egyházra bízott küldetés megvalósítását, és hogy a keresztény üzenet hitelessége jelentősen megnőne, ha a keresztények képesek lennének legyőzni a köztük lévő megosztottságot. A pápa veletek együtt meg van győződve arról, hogy lehetséges tanulni egymástól, amennyiben számos dolog egyesít minket. A taizéi közösséghez intézett üzenetében Ferenc pápa végül azt kívánja, hogy tanúságtételük által a béke és a kiengesztelődés evangéliumi szelleme terjedjen el kortársaik között.

A Vatikáni Rádió olasz munkatársa megkereste Alois testvért, a taizéi közösség priorját, aki az idei találkozó várakozásairól nyilatkozott:
„Két dolgot szeretnénk együtt megélni: az első, hogy az egyházra úgy tekintsünk, mint egy nagy barátságra, amit ki kell terjesztenünk minden keresztényre. Valamennyi kereszténynek össze kell fognia, hogy megértesse a világgal az evangélium üzenetét. A második dolog az emberek közötti kiengesztelődés. Nagyon sok konfliktus van. Itt Strasbourgban a németek és a franciák közötti, valamint az európai kiengesztelődésre gondolunk. És ennek az útnak tovább kell folytatódnia”.

A négy taizéi alapkitűzés, amely az egyházi szeretetközösség témáját hivatott elmélyíteni 2014-ben a következő: elmenni a helyi közösségekbe, a plébániákra. A második az egyház határainak kiterjesztése: nemcsak egymás között lenni, hanem találkozni másokkal, a szegényekkel. A harmadik javaslat a kiscsoportos imára vonatkozik, míg végül a negyedik a keresztények közötti kiengesztelődést célozza.
Ma az európai fiatalok sok nehézséggel küzdenek – természetesen az adott országokban eltérő módon. Nehezen találnak munkát, erős a szekularizáció, az értékvesztés, a hitélet problémái. Ebben a helyzetben a fiatalok fölteszik maguknak a kérdést: mi értelme van az életemnek? Ezért kell megerősítenünk a bizalmat a hitben, az életben és a többi emberben – vallja Alois testvér. 2500 fiatalt várnak például Ukrajnából, ahol most rendkívül bizonytalan az ország jövője. Meg kell hallgatunk egymást, hogy ebből a közösségélményből bátorítást nyerjünk – teszi hozzá a taizéi közösség priorja.

December 28-án megkezdődött a strasbourgi találkozó, az érkező fiatalokat családoknál szállásolják el. A helyszínen tartózkodik András testvér, a taizéi közösség első és egyetlen magyar szerzetes tagja, őt kerestük meg telefonon: RealAudioMP3

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.