2014-01-20 13:32:44

A zsidó-keresztény párbeszéd napja Bécsben


RealAudioMP3 - Simon Ferenc atya, az ausztriai magyar főlelkész beszámolója

15. alkalommal a keresztény-zsidó párbeszéd napján ökumenikus istentiszteletet tartottak Bécsben (Tag des Judentums) az ausztriai egyházak ökumenikus tanácsának részvételével.

Manfred Scheuer innsbrucki püspök prédikációjában Klaus Hemmerle aacheni püspök szavait idézte, melyet az 1938-as kristályéjszaka emlékére mondott: "Istenem házát gyujtották meg - és az enyéim tették ezt, azoktól vették el ezt, akik az Istenem nevét ajándékozták nekem - és az enyéim tették ezt, saját házaikat vették el - és az enyéim tették ezt, minden javukat, méltóságukat, nevüket vették el - és az enyéim tették ezt, mint modhatok? Isten légy kegylemes hozzám, Mit modhatnék én? Őrizd meg bennem a Te nevedet és az ő neveiket, őrizd meg bennem az emlékezést, őrizd meg bennem a szégyenemet, Isten légy kegyelmes hozzám.“ Isten és az emberiség ellen elkövetett bűntény volt, melynek nincsen párja a történelemben.

Valójában a tettesek megakarták azt az Istent ölni, aki Ábrahámot elhívta, aki a Sinai-hegyen szólt és, aki az emberiséget felemelte, méltóságát megadta. Ez a nép, akihez Isten szólt, puszta létével arról az Istenről tesz tanúbizonyságot, aki szólt hozzánk, emberekhez, és felelőségre von bennünket, ennek az Istennek halottnak kell lennie. Izrael elpusztításával a kereszténység gyökereit is meg akarták semmisíteni. Nem arról van szó, hogy a történelmet mitológizáljuk, hanem hogy nyíltan szembenézzünk történelmünkkel, emlékezzünk és felelőséget vállaljunk tetteinkért a jelenben. Hol volt Isten a sok szörnyűség közepette, amikor asszonyokat és gyermekeket, öregeket és fiatalokat küldtek a gázkamrában a biztos halálba, hol voltál Isten, de ugyanakor hol vagy ember? Hol volt az ember, az emberiesség, amikor oly sok szenvedés elhatalmosodott? Ez a bibliai őskérdés: "Hol vagy Ádám, hol vagy ember, és a második kérdés "Hol van a te testvéred Ábel?" Káin mondja: "Nem tudom, őrzője vagyok én testvéremnek…" A héber és keresztény bibliai üzenet az, hogy mi egymásra vagyunk utalva, elvárja tőlünk, hogy egymás őrzői legyünk, hogy egymásról gondoskondjunk és egymásért felelősséget vállaljunk. A Biblia bízik abban, hogy mi az élet barátai, őrzői és ügyvédei vagyunk. Hogy mi olyan élettereket teremtünk, melyeben a sarokba szorított ember igent tud mondani az életre.

„A zsidó vallás számunkra nem valami 'kívülálló' dolog, hanem valamiképpen vallásunk belső kérdése. Olyan kapcsolat fűz minket hozzá, amely semmilyen más valláshoz nem köt minket. Különösen szeretett testvéreink vagytok, (...) és valamiképpen azt mondhatjuk: idősebb testvéreink.“

Ma örömmel mondhatjuk, hogy a keresztény egyházak nagy örömére szolgál, hogy Isten dícsérete sokszínűen felhangzik a különböző zsinagógákban. A keresztények mai feladata, hogy a zsidóságról alkotott véleményüket, felfogásukat megvizsgálják, ha kell változtassák meg, gondolják újra és azt keressék, ami közös, ami összeköt. Az a feladatunk, hogy az antiszemitizmus minden formája ellen határozottan fellépjünk. Nem arról van szó, hogy tagadjuk azt, ami elválaszt bennünket vagy hamis kompromisszumokat kössünk. Mert bennünket Jézus személye összeköt, de egyben el is választ. Közös gyökereink tanulmányozása segíthet nem csak egymás megértésében, hanem Jézus mélyebb megértésebn is. A zsidó Jézust megismerni gazdagabbá tesz bennünket és olyan dimenziókat tár fel számunkra, mely Krisztus arcávonásait világosabbá teszi, ha újra párbeszédet folytatunk Israellel.








All the contents on this site are copyrighted ©.