A legnehezebb böjt, hogy lehajoljunk a sérült emberhez, böjt az is, ha megsimogatjuk
szenvedő embertársunkat – Ferenc pápa péntek reggeli homíliája
„Szégyellem fivérem,
vagy nővérem testét?” – ez a kérdés volt a vezérfonala Ferenc pápa homíliájának pénteken
reggel, a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén. A hitélet szorosan kapcsolódik
a szegények iránti szeretethez. A pusztán szavakban megvallott hit álszentség.
A
kereszténység nem egy lélek nélküli szabályzat, formális előírások gyűjteménye olyan
emberek számára, akik magukra öltik az álszentség szép arcát, hogy elrejtsék szeretet
nélküli szívüket. A kereszténység magának Krisztusnak a „teste”, aki nem szégyelli,
hogy lehajoljon a szenvedőkhöz. A pápa a napi evangéliumi szakaszból kiindulva fejtette
ki gondolatait (Mt 9,14-15).
A törvénytudók bírálják Jézus tanítványait, mert
nem tartják tiszteletben a böjtöt, ők, a farizeusok pedig ezzel szemben gyakran böjtölnek.
A törvénytudók a parancsolatok előírásait „formasággá” változtatták, a vallási életet
etikává alakították át és elfeledkeztek gyökeréről, ami nem más, mint az üdvösségtörténet,
a kiválasztott nép, a szövetség.
Ha az Úrtól egy Atya szeretetét kapjuk, megkapjuk
egy nép identitását, és azt etikává változtatjuk, ez azt jelenti, hogy visszautasítjuk
a szeretet ajándékát. Ezek az álszent emberek jók, mindent megtesznek, amit kell.
Jónak látszanak! Etikusak, de jóság nélkül, mert elveszítették annak az érzését, hogy
egy néphez tartoznak. Az üdvösséget az Úr egy népen belül, egy néphez való tartozáson
belül adja – fejtette ki a pápa.
Már Izajás próféta is világosan leírta, hogy
mit jelent az Istennek tetsző böjt. Az első olvasmányban hallottuk (vö. Iz 58,1-9a):
„oldd le a jogtalan bilincseket, bocsásd szabadon az elnyomottakat, törd meg az éhezőnek
kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard
be”.
Ez az a böjt, amit az Úr kér tőlünk. Olyan böjt, amely aggódik testvére
élete miatt, amely nem szégyelli embertársa testét – ahogy ezt Izajás is mondja. Tökéletesedésünk,
életszentségünk népünkkel együtt halad előre, amelyben kiválasztást nyertünk, és amelybe
beépültünk. Életszentségünk legnagyobb tette éppen embertársunk testében, Jézus Krisztus
testében van. Életszentségünk tette itt, most, az oltárnál, nem egy álszent böjtölés:
azt jelenti, hogy nem szégyelljük Krisztus testét, aki ma ide jön közénk! Ez Krisztus
Testének és Vérének titka. Azt jelenti, hogy megosztjuk kenyerünket az éhezőkkel,
ápoljuk a betegeket, az időseket, azokat, akik semmit sem tudnak cserébe nyújtani
– mondta homíliájában a pápa.
Ez azt jelenti, hogy a legnehezebb böjt a jóság
böjtje. Erre a böjtre képes az Irgalmas Szamaritánus, aki lehajol a sebesülthöz. A
pap viszont rátekint ugyanarra a szerencsétlenre, de tovább folytatja útját, talán
attól fél, hogy megfertőződik. Ez tehát ma az egyház kérdése: szégyellem magam fivérem,
nővérem teste miatt?
Amikor alamizsnát adok, hagyom, hogy lehulljon a pénzérme,
anélkül, hogy megérinteném a kéregető kezét? És ha véletlenül hozzáérek, akkor azonnal
megtörlöm a kezemet? Amikor alamizsnát adok, belenézek testvérem tekintetébe? Meglátogatom-e
a betegeket? Gyengéden köszöntöm-e őket? Van egy kérdés, ami talán segít nekünk: meg
tudom-e simogatni a betegeket, az időseket, a gyermekeket, vagy elveszítettem a simogatás
érzékét? Ezek az álszentek nem tudtak simogatni! Elfelejtették. Ne szégyelljük embertársaink
testét: a mi testünk! Aszerint ítélkeznek majd felettünk, hogy hogyan bánunk testvéreinkkel
– fejezte be péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.