Majnek Antal püspök felhívása a Munkácsi Egyházmegye híveihez
„Miért ölték meg Jézust?!” – visszhangzik a fejemben annak a zsidó kisfiúnak a kérdése,
aki valamikor 30 éve betévedt egy katolikus templomba, s fiatal, jó szülei nem tudtak
válaszolni neki. Hozzám futott, megfogta a kezem, odahúzott a nagy kereszthez és éntőlem
is megkérdezte – miért? Valami rosszat tett? Nem – válaszoltam –, mindenkinek csak
jót tett. De akkor nem értem – folytatta fájdalommal a faggatózást –, miért?
Bizony,
minden gyermeki lélek szenved Káin és Ábel esete óta: honnan a harag, a gyűlölet,
a veszekedés, miért a testvérháború? A gyermek jókra és rosszakra osztja az embereket:
aki elveszi a játékát, az rossz, s rögtön a megbüntetését kéri a szüleitől, vagy ő
maga rögtön megbünteti. Mióta megszűnt a „miénk”, és helyette jött az „enyém–tiéd”,
mindenfelé elkezdődött a harc: visszaszerezni a jussomat. Érdekes, hogy mindenki úgy
kezdte, hogy visszaütött… s így aztán mindkét oldalon nő a bosszú érzése a sok elszenvedett
sérelem és igazságtalanság miatt.
Ha nincs kiengesztelődés, ha nem békültek
ki igazán a szembenálló felek, egyszer csak kirobban az elfojtott harag és keserűség,
s újra fellángol a háborúskodás.
Nem lesz ennek soha vége?! Ki állítja meg
ezt a vég nélküli harcot? Mikor lesz már vége?
Hiszen ennek nem lehet igazi
győztese.
Mindkét fél veszít: türelmet, békét, boldogságot, egészséget, és
sajnos elveszítheti a legnagyobb kincsét is: a hitét, szeretetét és Istenét.
Gyakran
előfordul, hogy két fél siralmas verekedésén titokban a harmadik nevet – talán hasznot
is húz, pl. ha fegyvereket ad el nekik…
Az egész világot teremtő Atyaisten
nem hagyta el az embereket, akik elfordultak tőle. A sok próféta után – akik mindig
megtérésre szólították fel a bűnösöket – elküldte Fiát a földre, hogy kibékítse egymással
az embereket és kiengesztelje őket Istennel:
„Mert erre vagytok hivatva, hiszen
Krisztus is szenvedett értünk, példát adva nektek, hogy kövessétek nyomdokait.” „Bűnt
nem követett el, hamisság nem volt ajkán.” Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat;
amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra. Vétkeinket
a saját testében fölvitte a (kereszt)fára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az igazságnak
éljünk. Sebei szereztek számotokra gyógyulást.” (1 Pét 2,21-24)
Nekünk is csak
így van esélyünk a békére: ha Jézus gondolkodását, lelkületét, cselekedeteit valósítjuk
meg életünkben. Csak úgy győzhetjük le a gyűlölet tovaterjedését, ha magunkban megállítjuk
azt, s helyette emlékezetünkbe idézzük Jézus tanítását az ellenségszeretetről. A béke,
amiért hónapok óta oly buzgón imádkozunk, először bennünk kell, hogy megszülessen.
Akkor tud elterjedni az egész társadalomban – lehet, hogy nem ma, nem mostanában,
de a jövőben. Mert az emberi szívben őrizgetett gyűlölet vezet a háborúhoz, s ezt
a világ összes békeszerződése sem tudja megakadályozni, legfeljebb ideig-óráig féken
tartani.
Bármi gondunk, akár jogos panaszunk van egy ország vezetőjével, egy
politikussal vagy bárkivel szemben, soha ne hagyjuk, hogy rajta keresztül egy ország
népe ellen vagy egy másik nemzetiség ellen uszítsanak bennünket. Akik szembe akarják
állítani egymással az egymás mellett élő, különböző nemzetiségű embereket, azok a
gonosz lélek szolgái, aki mindig széthúzást, és végül háborúságot, halált akar hozni
az emberiség nagy családjába. Aki – ahogy mostanában többször hallhattuk – halált
kiált az ellenségre, az vagy nem ismeri az Evangéliumot, vagy ha igen, akkor nem hallgat
az Evangélium Jézusára, aki világosan ezt mondja: „Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek
jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és
imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket” (Lk 6,27-28). „A rosszat jóval győzzétek
le!” (Róm 12,21). Ha mi az Ő hűséges hívei akarunk maradni, akkor nekünk sem lehet
más véleményünk.
Tegyük meg tehát mindazt, amit megtehetünk a béke érdekében.
Imádkozzunk politikusainkért, hogy Isten szavára hallgatva bölcs döntéseket hozzanak,
és bízzuk magunkat Istenünkre, aki soha nem hagy magunkra bennünket.