Boldog XXIII. János és a lengyelek – Pawel Cebula minorita jegyzete

A világon nyolc szobra van boldog XXIII. János pápának. Az egyik a lengyelországi Wroclawban 1968 óta. S bár e szobor felállításának az eredete nem egy tiszta szándékból származott, ma már mégis a jóságos Pápa emlékét őrzi. Az 1966-ban született ötlet a kommunistáktól jött, azzal az alattomos szándékkal, hogy szembefordítva a pápa békülékenységét Wyszyński prímás kemény magatartásával, ártson a lengyel püspöki kar egységének.

Majdnem szó szerint ezt így fogalmazta meg az akkori wroclawi érsek, Boleslaw Kominek, aki egyébként kezdeményezte a lengyel-német kibékülést. Kominek érsek azt kérte a kommunista vezetőktől: Ha igazán szeretnék megtisztelni a pápa emlékét, akkor inkább engedjék meg egy templom megépítését.

Angelo Giuseppe Roncallinak a lengyelek iránti szeretete viszont soha nem volt kétséges. Nagyon kedves kapcsolat összefűzte őt Wyszyński bíboroshoz. Nem régen Capovilla bíboros, Roncalli személyes titkára elárulta, hogy ők hárman együtt voltak a kápolnában aznap reggel, amikor megválasztották XXIII. Jánost. Egymásnak ministráltak.

1962-ben, a II. Vatikáni Zsinatra érkezett lengyel püspököknek a pápa megvallotta: „Azt akartam mondani nektek, ha már az én hivatásomról van szó, ez annak az alapján született meg, amit a ti hős nemzetetek nemes tettei iránt kezdtem érezni”.

XXIII. János azt is mesélte, hogy gyermekkorában sokat hallott és olvasott Lengyelországról. Azt mondta: „A mi fiatal szíveinkben születtek a feláldozás vágyai, nőtt ragaszkodásunk a szabadság eszményeihez. Éppen Lengyelország s ennek történelme, gyakran szerencsétlen, de mindig eszménytől ihletett, ezek formálták bennük az akaratot, hogy a másokért vállalt munkának szenteljük magunkat, az önfeláldozásban”.

XXIII. János e szavai mindjárt világosobbá válnak, amikor megtudjuk, hogy kedvenc írói közé tartozott a Nobel-díjas Henryk Sienkiewicz. Még egyszer szóljon maga a pápa: „Ifjúkoromban, amikor a lélek tele van felmagasló vágyakkal, nagy érdeklődéssel és élvezettel olvastuk a Tűzzel-vassal, Özönvíz, A kislovag c. műveket. Ezeknek romantikája bámulatba ejtett, nemesített, elragadott”.

Angelo Giuseppe Roncalli kétszer járt Lengyelországban. Először már 1912-ben, amikor megtekintette Krakkót, a waweli főszékesegyházat és a wieliczkai sóbányát, ahol nagy benyomást tett rá a Szt. Kinga Kápolna. A második alkalomra 1929-ben került sor, amikor Varsóba és Czestochowaba jött, mint érsek, bulgáriai apostoli vizitátor.

Később, mint pápa azt mondta: „Mindig figyelemmel késértem nemzetetek vívódásait a szabadságért, a határotok sértetlenségéért. Őszintén megéltem minden hősies küzdelmeteket, amelyekkel nemzetetek harcolt a függetlenségéért. Veletek együtt örültünk, amikor visszaszereztétek a függetlenséget”. Ezeket a pápa 1962-ben mondta. Vajon milyen szándékkal?

Amikor 1978-ban az új pápa, II. János Pál először lement a vatikáni kriptába imádkozni elődjeiért, csak egy sír volt, amelynél a Sienkiewicz országából származó pápa nem használta a térdeplőt, hanem letérdelt közvetlenül a sírkőnél, erre téve a fejét. Ez a jóságos pápa sírja volt, amelybe XXIII. János boldoggá avatása után – ahogyan II. János Pál kérte a végrendeletében – odahelyezték az ő testét.

Egy biztos: XXIII. János nélkül nem lett volna II. János Pál, mert nem lett volna krakkói érsek, s a II. Vatikáni Zsinat sem, ahol sokan megismerték ezt a vasfüggöny mögül származó nagy profétát.

Isten útjai...

Pawel Cebula atya, minorita