2014-04-10 17:12:34

„Engedelmes lett a kereszthalálig” – P. Szabó Ferenc elmélkedése Virágvasárnapra


RealAudioMP3 Virágvasárnappal belépünk a liturgikus év szentélyébe: elkezdődik a közvetlen készület a szent három napra, Jézus kereszthalála és feltámadása ünneplésére. Először a liturgia Jézus diadalmenetére, Jeruzsálembe való bevonulására emlékezik. De a hozsannázó tömeg hamarosan – Pilátus előtt – „Feszítsd meg!-et kiáltoz a megkínzott Emberfiára, aki elkezdi keresztútját. Virágvasárnap felolvassuk Máté evangéliumából a szenvedéstörténetet vagy énekeljük a passiót. (Nagypénteken a János-passióra kerül sor.)

Szép, megindító szokás a passió éneklése vagy akár színrevitele, manapság már több-kevesebb sikerrel filmek jelenítik meg Jézus történetének központi eseményét. Néha a képzeletet/beleélés, a segítő látványosság el is terelheti a figyelmet a lényegről. (Már említettem Mel Gibson Passió című filmjét, amelyben a fizikai szenvedés, pl. Jézus megostorozása eltúlzott.) A vasárnapi szentlecke, a Filippi levél 2. fejezetének Krisztus-himnusza emlékeztet a lényegre: „Krisztus Jézus szolgai alakot fölvéve, kiüresítette önmagát. (…) megalázta magát, és engedelmes lett a kereszthalálig. Ezért Isten fölmagasztalta”, feltámasztotta, és mindenek Urává tette Őt. Az Atyaisten annyira szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte – értünk, a mi üdvösségünkért. És Jézus fiúi engedelmességével – a végsőkig teljesítve küldetését – helyettünk, a mi nevünkben is Igen-t mondott az Atyának. Szerető engedelmességével megfordította a lázadó teremtmények állapotát: akik hisznek Őbenne, a meghalt és feltámadt Jézusban, akik a keresztségben titokzatos Teste, az Egyház tagjai lettek, követik őt a halálban és a feltámadásban: meghalnak a bűnnek és Istennek élnek a feltámadt Krisztus teremtő Szentlelke erejében.

Isten Fia lelkületét kell követnünk: beilleszkedve saját hivatásunk szerint az Atya örök üdvösségtervébe, Igen-t mondunk a szerető Atya akaratára, még ha ez sokszor nehéz is, sőt a lázadozás démona kísért bennünket. Jézus szorongott, szinte haláltusát vívott a Getszemáni kertben; könyörgött az Atyához, hogy – ha lehetséges – vegye el tőle a szenvedés kelyhét. De – a test gyengesége ellenére – igent mondott, a Lélek erejével a végsőkig teljesítette küldetését. Nem a szenvedést és a halált kereste, de vállalta a küldetésével járó próféta-sorsot. Vállalta értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért: a keresztre felvitte bűneinket, megszabadított bennünket, megnyitotta az örök élet kapuját. Így most már a hívők számára a meghalás nem semmibe zuhanás, hanem a lelkét kilehelő Jézussal együtt átmenet az isteni életbe. Ez az átmenet (transitus, pascha) a mi húsvétunk.

Lisieux-i Kis Terézzel valljuk: „Nem halok meg, hanem átmegyek a teljesebb életbe.”


(Fil 2, 6-11; Mt 27, 11-57)







All the contents on this site are copyrighted ©.