Az új evangelizálás Európában, 2. rész - P. Szabó Ferenc SJ jegyzete

A magyar egyház feladatai a pápalátogatás és a szinódus után

P. Szabó az előző alkalommal ismertette a II. János Pál által meghirdetett 1991-es püspöki szinódus terveit, programját Európa új evangelizálásáról. Most megmutatja: jórészt a mai magyar valóságra is alkalmazhatjuk az 1991-es pápalátogatás után megfogalmazott helyzetértékelést.

Az 1991-es őszi szinódus, de már II. János Pál 1991-es magyarországi beszédei is körvonalazták a magyar egyház evangelizáló feladatait.

A pápa beszédeinek fő témái voltak éppen: az ország erkölcsi megújulása a kommunista évtizedek pusztításai után és ehhez kapcsolódóan az új evangelizálás. Időhiány miatt éppen csak felsorolom a pápa által is részben megjelölt irányelveket, a feladatokat, amelyek jórészt ma is időszerűek:

– mindenkinek meg kell térnie, és felelősséget kell vállalnia az új evangelizálásból;
(Nb. Itt rögtön megjegyzem: Ferenc pápa ugyanezt hangsúlyozza minden megnyilatkozásában, főleg az Evangélium Öröme k. buzdításában, amelyben visszautal a 2012-es szinódusra is.)

– püspököknek és szerzetesrendeknek együtt kell működniük a lelkipásztori munkában, az egész ország és az átfogó lelkipásztorkodás távlatában kell tekinteni a szerzetesek sajátos feladatait, nem pedig egyetlen egyházmegye szemszögéből;

– a hagyományos plébániai kereten túl szükség lenne az úgynevezett kategoriális lelkipásztorkodásra is;

– túljutva a klerikalizmuson a világiakat fokozottabban bevonni a munkákba, például a hitoktatásba;

– a nem szektásodó kisközösségeknek „műhely” szerepet lehetne adni;

– sürgető az ifjúság erkölcsi nevelése a családban és katolikus iskolákban;

– az elkötelezett keresztények tevékeny részvétele a közéletben, a politikában;

- fontos lenne a belső párbeszéd az egyházban, minden szinten;

- végül de nem utolsó sorban fokozni kell az ökumenikus párbeszédet.

Külön hangsúlyozom a két utoljára említett feladatot: Most, az egyre fokozódó szekularizmus és gyakorlati ateizmus idején, a magyarországi egyházaknak életbevágóan szükségük van az ökumenikus egységre, sőt az egyes egyházakon belül is le kell győzni a bizalmatlanságot és a múlt hibái miatti kölcsönös vádaskodást. (Természetesen, ez főleg az idősebb nemzedékre vonatkozik, a mai fiatalok édeskeveset tudnak a kommunista idők egyházüldözéséről!) Nagyon meg kellene gondolniuk papoknak és világi hívőknek egyaránt, hogy valóban a keresztény testvériség, az evangéliumi szellem vezérli-e őket, amikor az egyházellenes sajtóban egymást vádolják az igazságtevés és az „átvilágítás” követelményét hangoztatva.

Mindezt már 1992-ben a Távlatoknak az új evangelizálással foglalkozó 5. számában hangsúlyoztuk, mert a magyar egyházban az 1989-es fordulattal előállt légkör miatt, amely részben megmaradt máig, annyira megszakadt a belső egység és a kölcsönös bizalom, hogy a „megnyesett egyház” maradék ereje sem tudott kellőképpen érvényesülni. Jézushoz kell felzárkóznunk – ez igaz; tőle kaptuk a küldetést, hogy szóval és tettel hirdessük az üdvösség örömhírét, akár alkalmas, akár nem. Ezt ismétli Ferenc pápa számtalan megnyilatkozásában, de főleg az Evangelii gaudium kezdetű buzdításában.

Az Úr nem arra küld bennünket, hogy testvéreink vádlói és bírái legyünk. Majd Ő az utolsó ítéleten eldönti, hogy ki, milyen fokban, milyen kényszer alatt lépett a kompromisszum útjára, vagy lett áruló, miként Ő adja meg a jutalmat a hozzá a börtön vállalásáig is hűséges hívének. Az egyházi vezetőknek igenis kijár az engedelmesség, még ha a pápaság történetének sok árnyoldala van is, még ha a főpásztorok nem is szentek, - akkor is ha – talán nem is mindig jóhiszeműen – a kompromisszumok útjára léptek. (Az epikeia – lelkiismereti ellenvetés - ritka esetekben alkalmazható.) Jézus csak egy könyörülő pillantást vetett az áruló Péterre, nem ítélte el őt, miként a házasságtörő nőt sem. Jézus követői között mindig voltak gyengék, bűnösök – egyedül Ő volt bűn nélkül!

Az egyház reformátorainak is magukon kell kezdeniük a reformot, a megtérést: ezt szüntelenül hangoztatja Ferenc pápa. Mindannyian bűnösek vagyunk! Nem másokat ítélek meg (el), hanem megkérdezem magamtól: mennyire vagyok igaz, miközben vakmerően ítélek-elítélek másokat, amikor az evangéliumi szeretet azt kívánja tőlem, hogy megbocsássak. Mindenesetre Jézus parabolája szerint a búza és a konkoly együtt nő Isten szántóföldjén az aratásig és a végső begyűjtésig, mert az irgalmas Isten türelmes! Ferenc pápa buzdításában erre a türelemre is figyelmeztette a lelkipásztorokat. Persze mindez nem jelenti azt, hogy bűn és erény egyre megy, hogy az áruló és a vértanú magatartása között nincs különbség. Ezt le kell szögezni, különben megrendül az erkölcsi rend. De az ítélet Istenre tartozik.

Prioritások a jövő számára

Ferenc pápa Evangelli gaudium kezdetű buzdításában már nagy vonalakban vázolta, konkretizálta az új evangelizálás feladatait és prioritásait, különösen is a „szegény és szolgáló Egyház” zsinati eszményét, képét állítva a középpontba.
Itt a prioritásokat ismertetem, Walter Kasper bíboros meglátásaira hivatkozom, amelyek továbbra is érvényesek.

1) A zsinat szelleme szerint nem akarjuk az Egyházat a középpontba állítani: az Egyháznak ki kell lépnie önközpontúságából, és elmenni a legszélső határokig. (Ezt hangsúlyozza Ferenc pápa is.) A „népek világossága Krisztus”! Mindenképpen az elsődleges kérdés Istenre és az Üdvözítőre vonatkozik, a hívő emberek istenképére és a nem hívő őszintén az igazságot kereső emberek segítésére, az igehirdetés mikéntjére, az inkulturációra. Az örömhír hirdetése és a hit továbbadása a felnövekvő nemzedéknek, az Egyház sorskérdése, létkérdése a nyugati világban. Az újra evangelizálást saját magunkon, a keresztényeken, bázisközösségeken kell kezdeni. - Ferenc pápa már elkezdte a pápaság megtérésén, a római központ reformján.

2) Második prioritás: Az Egyház közösség, kommúnió, a hit átadása és megvallása közösségben történik, ahogy ezt a régi Hitvallások többes számú „Hiszünk!” szava is jelzi. A II. Vatikáni zsinat újra tudatosította az Egyház alapfogalmát, a Kommúniót, szeretetközösségét. Isten népéről, a Krisztus-hívők közösségéről, a püspöki kollegialitásról beszél hangsúlyozottan. A plébániák, egyesületek, kisközösségek, mozgalmak, a „család-egyházak” megújításáról van szó. Mindenkinek küldetése van, mindenkinek felelősséget kell vállalnia sajátos hivatása szerint az Egyház missziós küldetéséből. – Ezt is gyakran ismétli Ferenc pápa. – Az egyházi kommúnió tehát elsősorban nem azt jelenti, hogy az Egyház látható, szociológiailag is elemezhető társaság, ez egyik arca, hanem a szentháromságos Istennel való közösséget és kiengesztelődést. Szent Ciprián szerint az Egyház úgy jelenik meg, mint „az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységéből eggyé vált nép”.

3) Harmadik prioritás: Komolyan kell venni az Egyház világ felé való küldetését, ahogy azt a zsinat Gaudium et spes kezdetű konstitúciója sürgette: párbszéd, új inkulturáció, a marxista elemzéstől független felszabadítási mozgalom, a karitász-szervezetek (vö. XVI. Benedek: Deus caritas est, II. rész: Az Egyháznak mint ’szeretet-közösségnek ’szeretetszolgálata) és különféle szociális intézmények hálójának kiépítése, a szegénység új formáinak kihívásai (migráció, hajléktalanok, drogfüggők), cigányság integrálása…

Minderről részletesen ír Ferenc pápa Evangelli Gaudium kezdetű apostoli buzdítása negyedik fejezete: Az evangelizálás szociális dimenziója (176–258.)

(szf)