Amikor II. János Pál találkozott a kazahsztáni magyarokkal... - Vertse Márta visszaemlékezése

„Monsignor Roncalli egyházi gondoskodása Bulgáriában” – ezzel a címmel jelent meg a Vatikáni Könyvkiadó (LEV) új kötete, amelynek szerzője Kiril Plamen Kartaloff, fiatal bolgár történész. A szerző Angelo Giuseppe Roncalli szentszéki diplomata 1925 és 1934 közötti bulgáriai apostoli misszióját mutatja be könyvében. Kutatását lehetővé tette, hogy a Vatikáni Levéltárban konzultálhatta a XI. Piusz pápáságára vonatkozó dokumentumokat, aki azokban az években töltötte be péteri szolgálatát.

A bolgár szerző rádiónknak adott nyilatkozatában elmondta: Roncalli pápa diplomáciai pályafutása Keleten, egy számára ismeretlen világban kezdődött. Az volt a feladata, hogy rendezze a helyi katolikus egyház helyzetét. Roncalli mindenkivel kapcsolatot létesített: a kormánnyal, az ortodoxokkal. Itt kezdődött ökumenikus érzékenysége is, amely később az évtizedek során tovább fejlődött és jelentősen hozzájárult a II. Vatikáni Zsinat megnyitásához – fejtette ki a későbbi XXIII. János pápa bulgáriai éveiről megjelent kötet szerzője.

II. János Pál, a zarándok pápa 104 alkalommal tett Olaszországon kívüli apostoli látogatást. Számunkra, magyarok számára különlegesen emlékezetes volt 95. külföldi útja, kazahsztáni apostoli látogatása, amelyre 2001. szeptember 22-25-e között került sor. Szeptember 23-án, vasárnap, a hatalmas kiterjedésű közép-ázsiai szovjet utódállam új fővárosában, Asztanában, a Szülőhaza téren bemutatott szentmise után a pápa anyanyelvükön köszöntötte a jelen lévő kazahsztáni magyarokat, azoknak a főleg kárpátaljai magyaroknak a leszármazottait, akiket 1945-től kezdve a sztálini rezsim büntetésként hurcolt a térségbe sok más nép, népcsoport tagjaival együtt. Hasonló sorsra jutottak a Volga-menti németek, lengyelek, ukránok, koreaiak, csecsenek, kalmükök, krími tatárok, grúzok, görögök.

Már a pápai utat megelőzően kapcsolatban voltunk a Kazahsztáni Magyarok Kulturális Szövetségének elnökével, Lesskó Lászlóval, aki több ízben is megszólalt műsorunkban, felidézve a Kazahsztánba hurcolt magyarok és más népek több évtizedes, szívszorító történetét. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy a már idős és beteg Szentatya vállalkozott egy ilyen távoli útra, de a zarándokpápát nem riasztották vissza a nehézségek, az időeltolódás, az időjárási viszonyok, sokkal fontosabb volt számára, hogy eljusson a volt ateista államokba és hirdesse Krisztus evangéliumát.

Sajnos csak az utazást megelőző napokban vált bizonyossá, hogy a Kazahsztáni Magyar Szövetség elnöke és felesége, nagy-nagy nehézségek árán, az ottani zsidó kulturális szövetség baráti segítségével és a helyi egyház anyagi támogatásával vállalkozhatott a 23 órás vonatozásra, hogy eljussanak az asztanai pápai szentmisére. Mindent megpróbáltunk, hogy kieszközöljük II. János Pál pápa magyar nyelvű köszöntését. A program szerint az Úrangyala elimádkozása után a Szentatya ugyanis kazah, német és lengyel nyelven szólt a jelenlévőkhöz.

A hivatalos út – a különféle követségek, külképviseletek közreműködése egyrészt az idő rövidsége, másrészt bürokratikus hozzáállásuk miatt már nem volt járható. Ezért egyenesen a rádió akkori főigazgatójához, P. Pasquale Borgomeo SJ atyához fordultam segítségért. Ő azt javasolta, hogy küldjek el egy faxot a már helyszínen tartózkodó, az utat szervező államtitkársági atyának, akit meghatott inzisztálásunk, és azt üzente: teljesíti kérésünket, mert átérezte, hogy evangéliumi hittel bíztunk abban: „aki kér, annak adatik” és mert reménykedtünk „minden remény ellenére. Így a Szentatya a következő szavakkal köszöntötte a távoli Asztanában a mintegy 50 ezer hívő között a magyar katolikusokat, miután kifejtette, hogy jól ismeri a deportáltak tragikus sorsát:

„Szeretettel köszöntöm a kazahsztáni magyar híveket, akik velünk együtt ünnepeltek. Az evangélium tanítása legyen lelki erőforrásotok a jövő kihívásai közepette. Dicsértessék a Jézus Krisztus”. A „Szentatya! Segítsen hazatérni Magyar Hazánkba!” orosz és magyar nyelvű feliratot magasba emelő hívek nagy tapssal köszönték meg a pápa szavait. II. János Pál gesztusa kitörölhetetlen nyomot hagyott a kazahsztáni magyarok lelkében, amelyet nevükben és a Hungária szövetség nevében Lesskó László ezekkel a szavakkal köszönt meg: „hálás köszönetet mondunk azért a kegyelemért, hogy életünkben először imádkozhattunk az itt élő és a már elhunyt magyar testvéreinkért nyilvánosan, szabadon és hangosan - a Szentatyával együtt - magyarul, az édes anyanyelvünkön! Azért, hogy anyanyelvünkön is megkaphattuk a Szentatya áldását”.

A történet itt Rómában tovább folytatódott a Gondviselés közreműködésével. Ma már mindenről valós időben szerzünk információt, de 2001-ben még nem hálózta be az egész világot az internet, ismeretlenek voltak a napjainkban hétköznapinak számító „alkalmazások”, „okostelefonok”, különböző méretű táblagépek. Így az volt a legnagyobb gondunk, hogy hogyan juttassuk el minél előbb a magyarországi híveknek az asztanai szentmise magyar vonatkozású részeit.

A Vatikáni Televíziós Központban kiválasztottam a felvételről a számunkra fontos perceket, amelyeket kazettára játszottak, és mivel éppen egy rokonom szeptember 29-én, szombaton utazott vissza Budapestre, ő vitte magával az értékes kincset. Ferihegyen – különleges ismertetőjel megadásával – pedig már várta őt a Duna TV illetékes szerkesztője. Így a hívek – egy hetes eltolódással – szeptember 30-án – részesülhettek az asztanai szentmise lelki élményében.

(vm)