Velük volt Júdás is, az áruló - P. Cantalamessa prédikációja nagypénteken
A János-passió után – hagyományosan - P. Ranieo Cantalamessa kapucinus mondott beszédet:
Júdás árulásának tragikus történetét elemezte, aktualizálta.
Jézus Iskarióti
Júdást kezdettől fogva a tizenkét apostol közé választotta. Tehát nem született árulónak,
nem volt az, amikor Jézus kiválasztotta, hanem áruló lett. Itt az emberi szabadság
megrendítő drámájával állunk szemben. Miért vált árulóvá? – kérdezte a szónok, majd
igyekezett megvilágítani Júdás indítékait. Utalt regények és filmek különböző megközelítéseire.
Júdás-alakjaira (pl. a Jézus Krisztus Szupersztár c. híres musical-re), amelyek pl.
a forradalmár Júdást ábrázolták: a zelota Júdás a római elnyomás alól szeretné felszabadítani
népét, Jézustól várja, hogy a felkelés élére álljon, de csalódik, mert Isten országa
eljövetelét politikai történésnek tekinti. A történethez egyedül az evangéliumok
a hiteles források. János evangélista megjegyzi: Júdás „kezelte az apostolok pénzét,
eltulajdonította, amit rábíztak, mert tolvaj volt” (Jn 12, 6) A főpapoknak ezt ajánlotta:
„mit adtok, ha kezetekre adom őt. Azok harminc ezüstöt fizettek neki.” (Mt 26, 15) P.
Cantalamessa kifejtette, hogy ez a banális történet megismétlődik a történelem folyamán.
A Mammon, a Pénz bálványa két táborra osztja az embereket: Isten mellett, vagy Isten
ellen. Jézus maga jelentette ki: „Senki sem szolgálhat két úrnak: nem szolgálhattok
egyszerre Istennek és a Mammonnak” (Mt 6,24). A Mammon az Isten-ellensége: olyan szellemvilágot
teremt, amelyben az isteni erények ellenkezőjükre fordulnak: a hit, remény és szeretet
nem Istenen, hanem a pénzen alapulnak. A Szentírás mondja: „Minden baj gyökere a pénz
utáni sóvárgás” (1Tim 6,10). Miként minden bálvány, a pénz is hamis és hazug: biztonságot
ígér, de azt elveszi, szabadságot ígér, de azt lerombolja. A kapucinus Assisi Szent
Ferencre hivatkozott, aki szigorúan mutatta be annak a gazdagnak az esetét, aki csak
azért élt, hogy pénztőkéjét növelje. Közeledett halála. Papot hivatott, aki ezt kérdezte
a haldoklótól. „Akarod minden bűnöd bocsánatát? Az illető igent mondott. A pap folytatta:
„Kész vagy-e jóvátenni a másoknak csalásoddal okozott kárt?” - „Nem tudom megtenni”.
– „Miért nem?- kérdezte a pap. – „Mivel már mindenemet rokonaimra és barátaimra hagytam.”
- Így bűnbánat nélkül halt meg, és rokonai és barátai ezt mondták maguk között: „Átkozott
lélek! Többet gyűjthetett volna, és hagyhatott volna nekünk, de nem tette!” – Napjainkban
is hányszor emlékezhetünk Jézus példabeszéde vagyont halmozó gazdagjára, akihez Isten
így szól: „Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire
marad?” Folytatva Júdás árulásának magyarázatát, P. Cantalmessa kifejtette: Jézust
nemcsak harminc ezüstpénzért lehet elárulni. Elárulja Krisztust az is, aki megcsalja
saját feleségét vagy férjét. Elárulja Jézust a pap, aki hűtlen hivatásához, elárulja
Jézust, aki nem hallgat lelkiismeretére. „Elárulhatom én – fordította személyesre
hangját Cantalamessa atya – én, ebben a pillanatban, megremegek, amikor Júdásról
prédikálok, és a hallgatóság tetszését keresem, ahelyett, hogy részt vennék az Üdvözítő
mérhetetlen szenvedésében. Júdásnak volt egy mentsége, ami nekünk nincs meg: Ő nem
tudta, ki volt Jézus, csak igaz embernek tartotta, nem tudta, hogy Isten Fia volt,
mi azonban tudjuk, hogy Isten Fia.” Máté evangéliuma leírja Júdás szörnyű végét:
„Amikor az áruló látta, hogy Jézust elítélték, megbánta tettét, és elvitte a harminc
ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. ’Vétkeztem - mondta -, elárultam az igaz vért’.
– ’Mi közünk hozzá’- válaszolták. A te dolgod.’ Erre az ezüstöt beszórta a templomba,
aztán elment, és felakasztotta magát.” – És itt Cantalamessa atya nagyon vigasztaló
szavakat mondott: „Ne ítéljünk gyorsan. Jézus sohasem hagyta el Júdást, és senki sem
tudhatja, hová zuhant, amikor nyakán a kötéllel a fán lógott: vajon Sátán, avagy Isten
kezébe. Senki sem tudhatja, mi történt lelkében az utolsó pillanatokban”. A szentté
avatáskor az Egyház biztosít bennünket, hogy ez a szentté avatott férfi vagy nő az
örök boldogságban van, de senki sem mondhatja egy konkrét személyről, hogy biztosan
elkárhozott. P. Cantalamessa hosszú prédikációját a feltámadás misztériumára utalva
zárta: húsvét vigíliájának öröménekét idézte: „Ó szerencsés bűn, amely ilyen Megváltót
érdemelt!” Jézus magára vette bűneinket, és ha megbántuk azokat, „szerencsés bűnök”,
mert utána már Isten megbocsátó irgalmára és gyengédségére emlékeztetnek, amelyeknek
alkalmául szolgáltak.