„Egy utolsó üdvözlet, amely azonban nem végleges búcsú”

„Egy utolsó üdvözlet, amely azonban nem végleges búcsú” – II. János Pál pápa emlékezete

A „Wojtyła nemzedék”, a II. János Pál pápa által megalapított Ifjúsági Világnapok és Világtalálkozók nemzedéke, amely most a közelgő szentté avatásra készül, ezekkel a szavakkal vett búcsút az Atyai Házba visszatért pápától, megfogadva, hogy: soha nem árulunk el téged, soha nem okozunk neked csalódást...

A hosszú pápaság egyik fontos célkitűzése volt a keresztények mielőbbi, látható egységének megvalósítása. Ezt célozta 1995-ben közzétett „Ut unum sint” – „Hogy egyek legyenek” k. enciklikája is. Számos törekvése közül kiemelkedő volt gesztusa, amelyet az orosz hívek felé tett péteri szolgálata, földi élete végének közeledtével. 2004. augusztus 25-én, a VI. Pál teremben megtartott általános kihallgatáson visszaadta az orosz ortodox híveknek a kazáni Szűzanya kegyképét, amelynek eredetijét a hagyomány szerint maga Szent Lukács apostol festette.
A Kazany városához fűződő utat mutató Mária ikon másolata a szovjet vallásüldözés idején viszontagságos körülmények között eljutott Fatimába, majd II. János Pál magánlakosztályába került, ahol több mint 10 éven át őrködött a Szentatya felett. „Anyai tekintetével elkísérte az egyházért tett mindennapos szolgálatomat” – mondta megtört hangon a Szentatya, hozzátéve: „attól a naptól kezdve hányszor kértem a kazáni Szűzanyát, hogy oltalmazza és vezesse az orosz népet, amely olyan nagyon tiszteli őt. „Az ortodox nép anyja, kazáni szent képmásod római jelenléte Kelet és Nyugat mély egységéről beszél, amely továbbra is fennáll a történelmi megosztottság és az emberi tévedések ellenére”.
Szinte ennek a gesztusnak a folytatásaként kerülhetett sor arra a fontos eseményre, amely pár évvel azelőtt még elképzelhetetlen lett volna. 2004. október 15-e fontos dátum volt a Vatikán életében: II. János Pál megválasztásának 26. évfordulója alkalmából az Orosz Hadsereg, olaszul Armata Russa, amely pusztán egy betű megváltoztatásával a Vörös Hadsereget – Armata Rossa – idézi fel képzeletünkben – ünnepi előadást tartott a szláv pápa tiszteletére, aki annyira a szívén viselte a keresztény gyökerekből kisarjadt, egységes Európa sorsát, a keresztények egységét és elsőként hirdette, hogy földrészünk az Atlanti-óceántól az Urálig terjed. A nagyszabású koncertre kiadott elegáns programfüzetben olvashatjuk II. János Pál sajátkezű írásával: „Christus est pax nostra” Joannes Paulus II 16. X. 2004.

A kiadvány előszavában az olasz képviselőház akkori elnöke (Pier Ferdinando Casini) többek között ezt írta: „a hála nagy adósságával tartoznak a föld népei és nemzetei II. János Pálnak. A nehéz és zavaros időkben erőteljes felhívást intézett minden jóakaratú ember szívéhez és lelkiismeretéhez; lelkükbe belevéste az emberi lét legmagasabb rendű értékeinek mély értelmét. Az evangéliumi szó egyszerűségével az egész világhoz őszinte, sürgető és elkötelezettséget kívánó felszólítást intézett: küzdjük le azokat az előítéleteket, amelyekbe az emberi lét bezárkózik, jussunk túl az ideológiák és a meg nem értések falán. Ennek a felhívásnak a jelében megváltozott Európa és a világ történelme, mint ahogy szerencsésen tanúskodik erről az Orosz Hadsereg zenészeinek (vatikáni) jelenléte ebből az ünnepi alkalomból: nyitott lélekkel való befogadásuk az egyedüli út arra, hogy sikeresen szembenézzünk a harmadik évezred drámai kihívásaival”. Ma, amikor háborús szelek fújnak Európa keleti határán, különösen időszerű, hogy emlékezzünk a közelmúltra.

Andrea Andermann, az est egyik szervezője így méltatta II. János Pál ténykedését: „Mint ismeretes, a zene kinyitja azokat a kapukat, amelyeket a fegyverek bezártak és zárva tartottak. Szentatya, Ön a „világ állampolgára”, olyan nagyon elkötelezte magát az emberek, kultúrák és vallások közötti párbeszédben, találkozásban, íme most itt van az Ön számára a szeretett Oroszország egy jelentős képviselője, a Vörös, ma már Orosz Hadsereg zenekara és kórusa”.

A hangverseny végén a pápa a zenekarra, a kórusra és az Orosz Hadsereg minden tagjára a kazáni Szűzanya áldását kérte, akinek – mint mondta „ikonja a közelmúltban tért vissza Oroszországba, a számomra olyan kedves földre”.

Már csak néhány hónap volt hátra II. János Pál péteri szolgálatából. Utolsó kórházi kezelésekor, 2005. márciusában a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségének tagjai, felkerestük a Szentatyát a Gemelli kórházban, és „Hungaria semper fidelis” aláírású üzenetünkkel biztosítottuk a magyar hívek hűségéről. Jókívánságainkat a pápai protokoll iroda vezetője adta át a pápának.

Bár tudtuk, hogy közeleg a búcsú pillanata, mégis döbbenettel fogadtuk a Szent Péter téren a hírt április másodikán este 9 óra 37 perckor – a Szentatya visszatért az atyai házba.

A „Nagy Pápa” koporsójára helyezett evangéliumos könyv, amelynek lapjaival először csak játszadozott a római tavaszi szél, azután pedig becsukta fedelét, jelkép volt mindannyiunk számára. II. János Pál földi szolgálata véget ért, de ezzel egyidejűleg megnyílt egy másik, egy természetfeletti út, amely most már elvezet egészen a szentek közösségéig, megvalósítva a temetési gyászszertartáson résztvevő hívek egyöntetű kívánságát. Wojtyła nemzedéke megtartotta ígéretét, átadta a Nagy Pápa emlékét a következő generációnak, megtartotta a hitet, és nem okoz csalódást az ifjúság védőszentjének, II. János Pál pápának.

(vm)