2014-06-28 15:30:36

„A térden állva végzett teológia legyen a kifejezése a közös megértésnek” – Ferenc pápa beszéde a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkátus küldöttségéhez


RealAudioMP3 Ferenc pápa szombaton délben fogadta a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkátus küldöttségét, élén Ioannisz pergamoni metropolitával, aki a katolikus és ortodox egyházak közötti teológia párbeszéd vegyes bizottságának társelnöke. A küldöttség tagjai között van Telmissos érseke és John Cryssavgis pátriárkális fődiakónus.
A Szentatya a küldöttség tagjaihoz intézett beszédében utalt a közeli szentföldi zarándokútjára, „melynek során Bartolomeiosz testvéremmel együtt átéltük annak az ölelésnek a kegyelmét, melyre ötven évvel ezelőtt került sor Jeruzsálem Szent Városában, nagyon tisztelt elődeink, I. Athenagorasz és VI. Pál között. Az a prófétai gesztus döntő impulzust adott az útnak, melyen többé nem lehet megállni”. Ferenc pápa beszédében felidézte a jeruzsálemi találkozás nagy eseményeit, a „Szent Sírnál tartott közös imádságot, ahol kézzel érintették a reménység alapját”.
Azután utalt a következő lépésre, „itt Rómában a Péter apostol sírja mellett, a Szentföld békéjéért mondott közös imádságra a palesztin és izraeli elnökkel közösen”. „Az Úr adta nekünk ezeknek a testvéri találkozásoknak az alkalmait – folytatta a pápa -, amelyekben lehetőségünk nyílott kimutatni egymás felé azt a szeretetet, mely Krisztusban összekapcsol bennünket”.
„Tudjuk jól, hogy ez az egység az Isten adománya, amelyben a Magasságbeli kezdettől fogva a kegyelmét adja nekünk, mind ahányszor a Szentlélek ereje által a hit szemével tudunk egymásra tekinteni és úgy értelmezni önmagunkat, ahogy Isten tervében vagyunk, az ő örök akaratában, és nem pedig vétkeink történelmi következményi által”. „Ez a tekintet a hitből, reményből és szeretetből táplálkozik, és képes arra, hogy igazi teológiai megfontolásokat teremjen, ami valójában az Istennek igazi tudománya”.
Imádkozom azért – adott reményének hangot Ferenc pápa – hogy a Nemzetközi Vegyes bizottság munkája legyen a kifejezése ennek a mély megértésnek, ennek a „térden állva végzett teológiának”. Mindnyájunknak szüksége van arra, hogy bátorsággal és bizalommal nyíljunk meg a Szentlélek cselekvése előtt” – zárta a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkátus küldöttségéhez intézett beszédét Ferenc pápa.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.