2014-07-18 12:07:58

Keresztények és muzulmánok legyenek valódi testvérei egymásnak – a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának üzenete a Ramadán végére


A böjtnek, az imának és a szegények segítésének szentelt Ramadán hónap végén a vatikáni tanács üzenetben fejezte ki jókívánságait a muzulmán testvéreknek. Pápasága első évében Ferenc pápa saját kezűleg írta alá az üzenetet, egy másik alkalommal pedig „testvéreinknek” nevezte a muzulmánokat. Jelentőségteljes szavak, melyek arra utalnak, hogy keresztények és muzulmánok ugyanannak az egy Istennek a fiai, ugyanahhoz az emberi családhoz tartoznak. Adjunk hálát a Teremtőnek mindazért, ami közös bennünk, elfogadva a különbözőségeket is.

Ma óriási jelentősége van a vallásközi párbeszédnek, amely a kölcsönös tiszteletre és barátságra épül. Együtt kell dolgoznunk az igazságosság, a béke, valamint az emberi jogok és méltóság tiszteletben tartásáért. Külön felelősséggel tartozunk a rászorulók iránt: a szegények, a betegek, az árvák, az elvándorlók, az emberkereskedelem áldozatai és mindazok iránt, akik a függőség bármilyen formájától szenvednek. A mai világnak súlyos kihívásokkal kell szembenéznie, ami a jóakaratú emberek szolidaritását igényli. A környezetet fenyegető veszélyek, a gazdasági válság és a munkanélküliség kiszolgáltatottságot és reményvesztettséget idéz elő. Nem szabad elfeledkeznünk arról a sok családról sem, akiknek tagjai elszakadtak egymástól, és ahol gyakran a gyermekek is magukra maradnak.

A béke hídjait kell építenünk a kiengesztelődésért főként azokon a területeken, ahol muzulmánok és keresztények együtt szenvednek a háború borzalmaitól. Bölcsen és óvatosan kell együttműködnünk a feszültségek és konfliktusok leküzdéséért a közjó érdekében. Így megmutathatjuk a világnak, hogy a vallásokból harmónia fakad az egész társadalom javára. Imádkozzunk, hogy a kiengesztelődés, az igazságosság, a béke és a fejlődés jelentse számunkra a prioritást az egész emberi család jóléte érdekében. Ferenc pápával együtt szívélyes üdvözletünket küldjük, örömteli (ramadán) ünnepet és virágzó életet kívánva a béke jegyében – olvassuk még a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának üzenetében.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.