„A világban jelenlévő rossz, a konkoly, nem Istentől, hanem ellenségétől származik” – Ferenc pápa beszéde a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása előtt

Kedves Testvérek! Jó napot kívánok – kezdte július 20-án, vasárnap délben beszédét a pápa, amelyet a Szent Péter teret megtöltő hívekhez intézett az Úrangyala elimádkozása előtt.
Ebben az időszakban vasárnaponként a liturgiában példabeszédeket (parabolákat) vagyis rövid elbeszéléseket olvasunk, amelyekkel Jézus hirdette a tömegeknek a mennyek országát. A mai vasárnap különösen összetett evangéliumi példabeszédéhez Jézus magyarázatot fűz tanítványainak: a jó mag és a konkoly példabeszéde a világban jelenlévő rossz problémájával néz szembe, miközben kiemeli Isten türelmét (vö. Mt 13,24-30.36-43). A jelenet egy termőföldön játszódik, ahol a gazda elveti a magot; éjszaka azonban megjelenik ellensége, és konkolyt szór a búza közé. A héberben a konkoly szó a sátán nevének gyökeréből ered és utal a megosztottság fogalmára.

Mindnyájan tudjuk, hogy az ördög „konkolyt hint”, ő az, aki mindig arra törekszik, hogy megossza az embereket, a családokat, a nemzeteket és a népeket. A szolgák azonnal szeretnék kigyomlálni a gazt, de a gazda megakadályozza őket tettükben a következő indoklással: „Nem, hogy a konkolyt gyomlálva ki ne tépjétek vele együtt a búzát is” (Mt 13,29). Mindnyájan tudjuk, hogy a konkoly, amikor növekszik, nagyon hasonlít a jó búzához, fennáll annak a veszélye, hogy összekeverik őket.

A példabeszéd tanítása kettős – folytatta a pápa. Mindenekelőtt azt mondja, hogy a világban jelen lévő rossz nem Istentől, hanem ellenségétől, a Gonosztól származik. Érdekes, hogy a gonosz éjszaka, a sötétben szórja a konkolyt a búza közé. Ott veti el a konkolyt, ahol nincs fény. Ravasz ez az ellenség: a rosszat a jó közé szórta, így nekünk, emberek számára lehetetlen jól elválasztani őket; azonban Isten meg tudja majd ezt tenni.

A másik téma a szolgák türelmetlensége és az Istent jelképező gazda türelmes várakozása közötti ellentét. Néha sietve ítélkezünk, osztályokba sorolunk embereket, ide a jókat tesszük, oda a rosszakat... De emlékezzetek annak a gőgös embernek az imájára, aki ezt mondja: „Hálát adok neked Isten, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, a rosszak...” (vö. Lk 18,11-12). Isten azonban tud várakozni. Türelemmel és irgalommal szemléli minden személy életének „termőföldjét”: sokkal jobban látja a piszkot, a rosszat, mint mi, de látja a jó magvait is, és bizalommal várakozik, hogy megérjenek. Isten türelmes, tud várakozni.
Milyen szép ez: a mi Istenünk türelmes apa, aki mindig vár ránk, tárt karokkal, nyitott szívvel vár, hogy befogadjon bennünket, hogy megbocsásson. Isten mindig megbocsát, ha elmegyünk Hozzá.

A gazda magatartása a reményé, amely azon a bizonyosságon alapul, hogy nem a gonoszé sem az első, sem az utolsó szó. Ennek a türelmes isteni reménynek köszönhető, hogy a konkoly, vagyis a vétkes, rossz szív végül jó maggá válik – mondta a pápa, majd figyelmeztetett: az evangéliumi türelem nem azt jelenti, hogy közömbösek vagyunk a rosszal szemben. Nem lehet összekeverni a jót és a rosszat! A világban jelen lévő konkollyal szemben az Úr tanítványa arra kapott meghívást, hogy kövesse Isten türelmének példáját, táplálja a reményt, rendíthetetlenül bízva a jó, vagyis Isten végső győzelmében.

Végül ugyanis a gonoszt eltávolítják és megsemmisítik: az aratás, vagyis az ítélet napján, az aratók végrehajtják majd a gazda parancsát és különválasztják a konkolyt, hogy elégessék (vö. Mt 13,30). A végső aratás napján Jézus lesz az ítélőbíró, Ő, aki elvetette a jó magot a világban, és aki maga is „búzaszemmé” vált, meghalt és feltámadt. Végül ugyanazzal a mértékkel mérnek majd meg bennünket, amellyel mi ítélkeztünk: azt az irgalmasságot fogják velünk szemben is alkalmazni, amelyet mi gyakoroltunk másokkal.

Kérjük a Szűzanyát, Anyánkat: segítsen, hogy növekedjünk a türelemben, a reményben és az irgalmasságban minden testvérünk iránt – mondta végül az Úrangyala elimádkozása előtti beszédében Ferenc pápa.

(vm)