2014-07-21 16:27:29

„Miért nem lehet elfogadni, hogy hívő emberek – zsidók és keresztények - nyíltan és őszintén közelednek egymáshoz?” – interjú Markovics Zsolt szegedi főrabbival


RealAudioMP3 „Közös gyökereink miatt, egy keresztény nem lehet antiszemita” – hangoztatja gyakran Ferenc pápa. Szép példát mutatott erre a Szeged-Csanádi Egyházmegye, amikor július 17-én Kiss-Rigó László megyéspüspök és Markovics Zsolt szegedi főrabbi közösen leleplezték a Dóm körüli füves területen a holokauszt szegedi áldozatai előtt tisztelgő emlékművet, Kovács Jenő szobrászművész alkotását. A főpásztor szombat esti adásunkban már méltatta az eseményt, most megkértük Markovics Zsolt szegedi főrabbit, hogy foglalja össze hallgatóinknak az ünnepélyes szoboravatáson mondott beszédét.
A szobor által közvetített üzenetet lehet egyfajta örökérvényű figyelmeztetésként is értékelni: ha testvéreink bajba jutnak, akkor ne tehetetlenül nézzük szenvedésüket, hanem próbáljunk ténylegesen segíteni. Ez minden idők minden emberére vonatkozik.

Markovics Zsolt szegedi főrabbi sajnálkozásának ad hangot, hogy a szoboravatást követően bizonyos közösségi oldalakon, magukat hívőnek nevező emberek is gyűlöletkeltő kommentárokat fűztek az eseményhez.


A Szeged-Csanádi Egyházmegyében már évek óta folyik a zsidó-katolikus együttműködés, és remélhetőleg a jó szándékú emberek ezután is kitartanak a vallásközi párbeszéd, az emberséges magatartás mellett.

Erre buzdít minden zsidó vagy keresztény hívőt a főparancsolat: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.