2014-07-26 12:33:24

A pápa látogatásától reményt és világosságot remélnek Caserta lakói


Ferenc pápa szombaton délután keresi föl a dél-olasz várost, ahol találkozik a papsággal, majd hat órától a híveknek a királyi palota előtti térségen szentmisét mutat be. Látogatása a szolidaritás jele a sokat szenvedett lakosságnak, akik a Szentatyától remélnek bátorítást a fejlődéshez, a nehézségek leküzdéséhez.

Nápoly és Caserta között van "a halál háromszöge", vagy ahogy a helyi lakosok másképp nevezik, a "tüzek földje". A Legambiente olasz környezetvédő szervezet szerint az utóbb 22 évben több mint 440 közép-, illetve észak-olasz cég mintegy 10 millió tonna ipari szemetét ásták el a szóban forgó területen.

A közelmúltban készült vizsgálatok eredménye szerint a mérgező anyagok belekerültek több környéki vízkészletbe, olyanokba is, amelyek mezőgazdasági területeket látnak el. A mérgező hulladékot - feltehetőleg a felhalmozók - időnként meggyújtják, és annak füstje is mérgező. Mindezek hatására több helyi lakos rákbeteg lett, illetve meghalt.

A környezetszennyezés mellett a munkanélküliség is sújtja ezt a területet, amelynek szépségeit és erőforrásait a szervezett bűnözés és a korrupció felprédálta. Itt, ahol a camorra kiszívta az emberek lelkét, a hívek Ferenc pápa köré gyűlnek, hogy tőle várjanak útmutatást. Büszkék rá, hogy rövid idő alatt is megfelelő fogadtatásban tudják részesíteni a Szentatyát és boldogok, hogy velük ünneplik patrónusuk, Szent Anna ünnepét. Nem mellesleg annak is örülnek, hogy alig két nap leforgása alatt kétszer is vendégül láthatják a pápát, aki július 28-án hétfőn magánlátogatást tesz Giovanni Traettino evangéliumi lelkész barátjánál.

„A pápától azt várjuk, hogy fölrázzon minket” – nyilatkozta a város püspöke, Giovanni D’Alise. Reményeik szerint a pápa látogatása felébreszti mindenki, és főleg a fiatalok lelkiismeretét, akik ezekben az években megpróbáltak küzdeni a visszaélésekkel, az erőszakkal, a társadalmi egyenlőtlenségekkel szemben. Mindezt azok nevében is, akik életüket adták értük – mint Don Peppino Diana, akit 20 évvel ezelőtt gyilkolt meg a camorra nem messze Casertától.

A pápalátogatás egyben jó alkalom arra is, hogy megismertessék ennek az imádságos földnek a szépségeit, ahol a társadalmi beilleszkedés pozitív példáival találkozunk, a külföldi bevándorlók és a szegények nehézségei mellett. Caserta és lakói tehát a pápa szavaiból akarnak erőt meríteni a cselekvéshez.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.