2014-07-31 16:36:10

Szíria: Aleppóban egy rakéta három ember életét oltotta ki egy örmény katolikus templom közelében


Július 30-án, szerdán a felkelők által ellenőrzött Aleppó térségéből fellőtt rakéta egy örmény katolikus plébániát talált el, három örmény felnőtt, két nő és egy férfi halálát okozva. A rakéta megrongálta a templomot körülvevő falat, a plébánia épületegyüttesének teraszát, továbbá a robbanás kitörte az ablaküvegeket és kárt okozott az oltárban is, amelynek Mária szobra az örmény népirtás egyik jelképes helyéről, Marash városából származik.

A „Fides” missziós hírügynökségnek adott nyilatkozatában az örmény katolikus templom papja, Joseph Bezouzou atya elmondta: „Este negyed hét felé járhatott az idő. Bent voltunk a templomban, éppen a napi szentmisét mutattuk be. Ha akkor érte volna a templomot a rakétatámadás, amikor a hívek a szertartás után kimennek a templomból, nagyon sokan életüket veszítették volna. Adjunk hálát az Úrnak”.

A plébánia a hétvégére összejövetelt szervezett a fiatalok részére, hogy egy kicsit enyhítsen az évek óta tartó elviselhetetlen feszültségen, de a támadás után lemondtak minden programot. Nem lehet a fiatalokat újabb veszélyeknek kitenni – mondta Joseph atya.

Vasárnap azonban, a szentmise után olajfát ültetnek a robbanás helyén. A fa alatt feliratot helyeznek el arab nyelven, amelyen ez lesz olvasható: Béke – az Isten szeretet. „Ez az egyetlen válaszunk a bombákra és az erőszakra, amely évek óta arra törekszik, hogy elpusztítsa életünket”- fejezte be nyilatkozatát Aleppó örmény katolikus papja.

(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.