2014-08-04 18:33:12

Ferenc pápa az európai cserkészekhez: legyetek főszereplői, ne puszta szemlélői ennek a világnak


„Imádkozzatok Európa békéjéért, ne féljetek attól, hogy megőrizzétek a keresztény értékeket”. A pápa ezzel a felhívással fordul az európai cserkészekhez nemzetközi összejövetelük alkalmából. Az augusztus 10-ig tartó találkozóra 20 országból 12 ezer fiatal érkezett Normandiába 100 évvel az első világháború kitörése és 70 évvel a történelmi partraszállás után. Legyetek ti ennek a világnak a főszereplői – írja üzenetében a pápa.

„Ahhoz, hogy megismerjük Jézust, szükség van rá, hogy útra keljünk. Útközben felfedezzük, hogy Istennel sokféle módon találkozhatunk: teremtményei szépsége révén, amikor szeretettel belép életünkbe, a testvéri kapcsolatokban, testvéreink szolgálatában”. Ferenc pápa üzenetében fontos küldetést bíz az európai cserkészekre, a Rio de Janeiro-ban már tavaly megjelölt három szempont szerint: menjetek, ne féljetek, szolgáljatok.

Arra szólítja fel a cserkészeket, hogy a szentségek révén megerősödve az Istennel való találkozásban és Isten szeretetétől támogatva, amely minden félelmet eloszlat, hirdessék Isten szeretetét a föld végső határaiig, szolgálják testvéreiket a legtávolabbi határvidékeken. Számos nemzedék köszönheti a cserkészek pedagógiájának azt, hogy növekedett életszentségben, az erények gyakorlásában, különös tekintettel a nagylelkűségre. Ezért az első világháború kitörésének 100. évfordulóján Ferenc pápa arra kéri a cserkészeket, hogy imádkozzanak egy egységes és békében élő Európáért. Legyenek ennek a világnak valódi főszereplői, ne puszta szemlélői.

A pápa arra buzdítja a cserkészeket, hogy ne féljenek szembenézni a kihívásokkal, őrizzék meg a keresztény értékeket, különös tekintettel az élet védelmére, a fejlődésre, a személy méltóságára, a szegénység elleni küzdelemre, és számos más kihívásra, amelyekkel naponta szembe találják magukat.

Minden pillanatban, amikor életútjukon nehézségekkel találkoznak, segíti őket majd az egyház szeretete és támasza, az egyház ugyanis anya, a cserkészek pedig arra kaptak meghívást, hogy szeressék és szolgálják az egyházat: örömmel és a fiatalokra jellemző nagylelkűséggel.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.