2014-08-11 18:19:33

Lezárult Szegeden az Újszövetségkutatók Társaságának konferenciája


Augusztus 9-én zárult az SNTS (Studiorum Novi Testamenti) vagyis az Újszövetségkutatók Társaságának sorrendben 69. konferenciája, melyet először rendeztek hazánkban, Szegeden.
A tudományos eszmecserén öt kontinens 55 országából 267 bibliatudós vett részt. A tudományos eszmecsere mellett megválasztották a szervezet soros elnökét: Udo Schnellét, a Hallei Egyetem professzorát, aki nyilatkozatában elmondta: “Küldetésünk, hogy megértessük és megbékéltessük egymással az embereket, tevékenységünk révén. A Biblia, az Újszövetség üzenetein keresztül igyekszünk közelebb hozni egymáshoz a különböző népeket. A vallásnak felekezettől függetlenül egyre fontosabb szerepe van és lesz az emberek közötti párbeszéd, megértés és megbékélés megteremtésében… A jövőnk pedig részben azon múlik, hogy a különböző vallású emberek együtt tudnak-e élni.”


STUDIORUM NOVI TESTAMENTI SOCIETAS
Világméretű kulturális és vallási párbeszéd

A társaság megalakítása Johannes de Zwaan professzor nevéhez fűződik. A leyden-i bibliakutató az SNTS megalapításának ötletét 1937-ben vetette fel a Hittani Faith and Order (Hit és Rend) Konferencia ideje alatt Edinburgh-ban, melyet követően 1938. március 8-án jött létre a szervezetet J. de Zwaan elnökletével.

A nevesebb résztvevők voltak: C. H. Dodd, H. L. Goudge. T. W. Manson; H. G. Wood and G. H. Boobyer of Woodbrooke: W. Manson, Edinburgh; E. P. Dickie St. Andrews Egytemről, H. Clavier, Monntpellier-ből; E. G. Gulin, Helsingfors; H. L. MacNeill of Hamilton, Ontario-ból.

Hivatalos folyóirata a Quarterly for New Testament Study lett. A konferencia címe T. W. Manson előadásának hatására született meg: "The Idea of a Society for New Testament Studies". Az alapító dokumentum 1939 szeptemberében keletkezett, amikor elkezdték az első általános gyűlés előkészítését Birminghamben. Ebben az évben 54 tagja volt a társaságnak Európában.

1939 szeptemberében lezárultak a határok, így a meghívottak nem tudtak a konferencián megjelenni, s a háborús konfliktus miatt egy ideig szüneteltették a találkozókat. 1938-ban W. F. Howard 1719 font tőkét helyezett letétbe a társaság számára. 1947. március 28-án rendezték a következő konferenciát, melyen 38 tag vett részt az oxfordi Christ Church-ban. Ez volt egyben az első hivatalos általános nagygyűlés. 1947-ben véglegesítették a Studiorum Novi Testamenti Societas alapszabályát.

A konferenciát évenként más-más egyetemen, az utóbbi időben más-más országban rendezik.

1981-ben Rómában, 2000-ben Jeruzsálemben, 2013-ban pedig az ausztráliai Pearth-ben tartották. A szervezetet anglikán és református professzorok alapították, de később katolikus kutatók is csatlakoztak hozzá. Katolikus elnökei voltak többek között Raymond E. Brown (1986, Joseph Fitzmyer (1992), Albert Vanhoye (1995) vagy A. Puig i Tŕrrach (2011).

Jelenleg a SNTS mintegy 1000 tagot számlál a világ öt kontinensén található 700 egyetemről, így ez az egyik legnagyobb kulturális eszmecsere fóruma. Magyar tagok: Cserháti Sándor, Geréb Zsolt, Balla Péter, Peres Imre, Benyik György.

2014-ben a szegedi konferencián 55 állam 131 egyeteméről mintegy 267 fő van jelen többek között Indiából, Kínából, Ghánából, Moszkvából, Mexikóból és Dél-Koreából.
Ez alkalomból Magyarországra érkezett az SNTS jelenlegi elnöke, Christopher Tuckett az Oxfordi Egyetemről és a szegedi konferencián hivatalba lépő új elnök, Udo Schnelle hallei professzor.

Az idei tudományos eszmecsere helyi szervezőbizottságának elnöke – az egyetlen magyar katolikus SNTS-tag -, Benyik György, aki Szabó Gábor, az SZTE rektora és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök felkérésére szervezi a konferenciát Szegeden.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye közleménye







All the contents on this site are copyrighted ©.