2014-08-13 13:37:49

Ferenc pápa levele az ENSZ Főtitkárhoz: tegyenek meg mindent az iraki erőszak megállításáért


„Aggódó szívvel követem az elmúlt néhány nap észak-iraki drámai eseményeit, ahol keresztényeket és más vallási kisebbségeket kényszerítenek otthonaik elhagyására és lerombolják istentiszteleti helyeiket, vallási örökségüket” – kezdi augusztus 9-én kelt levelét a Szentatya Ban Ki-moon-nak. Helyzetüktől megindulva felkérte Fernando Filoni bíborost, a Népek Evangelizálása Kongregáció prefektusát, aki elődei II. János Pál és XVI. Benedek képviselője volt az iraki nép között, hogy fejezze ki lelki közelségét és aggodalmát a katolikus egyház nevében is az elviselhetetlen szenvedésért azoknak, akik csak békében, harmóniában és szabadságban akarnak élni őseik földjén.

Ugyanezzel a lelkülettel fordul a pápa az ENSZ Főtitkárhoz, hogy felhívja figyelmét az iraki szeretett föld keresztényeinek és más vallási kisebbségeinek könnyeire, szenvedésére és elkeseredettségük jajkiáltására. Megismétli a nemzetközi közösségnek szóló sürgős felhívását, hogy tegyen lépéseket a folyamatban levő humanitárius tragédia véget vetésére. A pápa buzdítja az ENSZ minden illetékes szervét, különösképpen is a biztonságért, a békéért, a humanitárius jogért és a menekültek ellátásáért felelős szerveket, hogy folytassák erőfeszítéseiket az ENSZ Charta Preambulumával és vonatkozó cikkeivel összhangban.

Az erőszakos támadások, amelyek végigsöpörnek Észak-Irakon, felébresztik minden jóakaratú ember lelkiismeretét a szolidaritás konkrét cselekedeteire, hogy védelmezzék az erőszaktól sújtottakat és fenyegetetteket, valamint, hogy biztosítsák a kitelepítettek sürgős ellátását és biztonságos visszatérésüket városaikba, otthonaikba. A XX. század tragikus tapasztalata és az emberi méltóság legalapvetőbb fogalma kötelezi a nemzetközi közösséget, különösképpen a nemzetközi jog előírásain és mechanizmusain keresztül, hogy tegyen meg mindent, amit tud, az etnikai és vallási kisebbségek elleni módszeres erőszak megállítására és megelőzésére.

Végül Ferenc pápa annak a reményének ad hangot az ENSZ Főtitkárnak küldött levelében, hogy felhívása, amellyel csatlakozik a keleti pátriárkák és más vallási vezetőkéhez, pozitív válaszra talál.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.