2014-08-18 13:59:06

Korea: Ferenc pápa és a találkozás kultúrája – a szentszéki szóvivő kommentárja


Véget ért a Szentatya koreai utazása, amelyet a béke és kiengesztelődés üzenetével zárt le. Vasárnap az ázsiai püspökökkel tartott találkozója alkalmával is hangsúlyozta, hogy elő kell mozdítani a párbeszédet és a találkozás kultúráját, kiemelve az empátia készséget.

P. Federico Lombardi, szentszéki szóvivő a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta: a pápa keresi a találkozást. Mindig a találkozás kultúrájáról beszél. Az emberek akkor találkoznak, amikor a szív, az elme és a személy a maga teljességében készen áll a másik befogadására, megértésére. Azt gondolják ilyenkor, hogy a találkozásból kölcsönösen gazdagodnak, hogy jobbá és lelki, vallási értékekben gazdagabbá válnak, mint a találkozás előtt. A pápa azt tanácsolja az ázsiai kontinens püspökeinek, ahol a különböző kultúrák, vallások és népek közötti párbeszéd kiemelten fontos, hogy erre az alapvető hozzáállásra van szükség a helyzetükben, mert az ázsiai keresztények ebben a kontextusban élnek. Ez az empátia az összhangra való készséget, az egy hullámhosszra kerülést is jelenti, tehát, hogy ösztönösen megértsük egymást, mert a személy teljességében kész a másik befogadására. Ez nem pusztán intellektuális, formális művelet, hanem olyan valami, amelyben egész lényünk részt vesz. Ezért találjuk meg gyakran a pápa ún. „szótárában” ezt a témát, amely a találkozás kultúrájában valósul meg – mutatott rá a szentszéki szóvivő.

Az ázsiai ifjúsági találkozó miséjének homíliája a rendezvény témája köré összpontosult: „Ázsiai ifjúság, kelj fel!”. Ezzel kapcsolatban P. Federico Lombardi megállapította: a szentbeszéd azokat a szavakat elemezte, amelyekről a találkozó szólt. A pápa lelkesedést akart önteni a fiatalokba, amire szükségük van, mert gyakran nehéz helyzetben élnek kisebbségként olyan társadalmakban, ahol gyakran súlyos társadalmi és gazdasági következményekkel jár vallási hovatartozásuk. Tehát buzdítani kell őket a méltóságra helyezve a hangsúlyt, hogy fedezzék azt fel és éljék is meg.

Nagyon szép összehasonlítani a fiatalokat a vértanúk tanúságtételével, akik valóban a keresztény élet hősei. Önmagukat adták a legkeményebb helyzetekben is, amikor hitük és életük forgott kockán, hogy megerősítsék hitük pozitív mivoltát. A koreai vértanúk a társadalmi egyenlőség és jótékonyság iránti elkötelezettség mártírjai is. Olyan társadalomban éltek, amely elutasította a figyelmet a gyengébbek és alacsonyabb rendűnek tartott személyek iránt. A Szentatya tehát ezeknek a fiataloknak kijelöli a bátorság, a lelkesedés, az öröm útját, amely mindig a szilárd hiten alapul. Ez a hit a Krisztussal való találkozásból, Krisztus megismeréséből és a Vele való barátságból fakad.

2017-ben Indonéziában tartják a következő ázsiai ifjúsági találkozót. A pápa a fiatalokkal megtartott egyik találkozása alkalmával az indonéz fiatalok nagyon szép kulturális műsort adtak elő, és bemutatták a félsziget kultúrájának gazdagságát és sajátosságait. Öt különböző kultúra táncait láttuk, amely azt mutatja, hogy az egymás befogadásának, megértésésnek problémája jelen van ebben az országban is. A koreai után a nagyon eltérő indonéz helyzet felé vezető újabb állomás jelzi, hogy az egyház milyen nagy utat jár be a különböző szituációk között. Továbbá a kultúrák és a helyzetek sokszínűségének csodáját is mutatja, amellyel találkozik és szembesül, hogy az Evangélium által segítse ezeket a valóságokat, hogy a legjobbat tudják nyújtani önmagukból – zárta kommentárját a szentszéki szóvivő.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.