2014-08-25 10:08:50

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa gondolatai „Ukrajna szeretett földje” felé szálltak


RealAudioMP3 A pápa imádkozott Ukrajna minden fiáért és lányáért, béke és biztonság utáni vágyukért, amelyet a szűnni nem akaró feszültség és a konfliktus helyzete fenyeget. Mindez nagy szenvedést okoz a polgári lakosság körében.

„Ajánljuk az Úr Jézus és a Szűzanya oltalmába az egész nemzetet, és egységesen imádkozzunk főleg az áldozatokért, családjukért és minden szenvedőért” – hangzott Ferenc pápa felhívása, majd a Szent Péter teret megtöltő híveknek elmondta, hogy levelet kapott Ukrajnából egy püspöktől, aki annyi fájdalomról számolt be.

Itt jegyezzük meg, hogy Ukrajna 1991. augusztus 24-én kiáltotta ki függetlenségét a Szovjetuniótól.

A pápa a zarándokcsoportok közül külön köszöntötte azt a 600 bergamo-i fiatalt, akik gyalog érkeztek Assisiből Rómába, püspökük vezetésével. „Kedves fiatalok, térjetek haza azzal a vággyal, hogy mindenkinek tanúságot tesztek a keresztény hit szépségéről”.

Végül Ferenc pápa mindenkinek szép vasárnapot és jó ebédet kívánt!

(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.