2014-08-26 10:19:02

Ferenc pápa távirata a metodista és valdi egyházak szinódusához


A Torino melletti Torre Pellice községben, a valdi egyház központjában tartják szinódusukat a metodista és valdi egyházak augusztus 24-e és 29-e között.
Augusztus 24-én, vasárnap a két egyház összejövetelén felolvasták Ferenc pápa üzenetét, amelyet Pietro Parolin, vatikáni bíboros államtitkár írt alá.

A pápa testvéri üdvözletét küldte a résztvevőknek és biztosította őket spirituális közelségéről. Imádkozik az Úrhoz azért az adományért, hogy Szűz Mária közbenjárására minden keresztény haladjon előre a teljes szeretetközösség felé, hogy tanúságot tegyenek az Úr Jézusról, felkínálva evangéliumának világosságát és erejét korunk embereinek.

A szinódus egyik fő témája: „Az egyházak küldetése a válsággal küzdő Olaszországban és Európában”. A megbeszéléseken a következő kérdésekkel is foglalkoznak: az ifjúság képzése és az interkulturáció, ökumenizmus, vallásszabadság Olaszországban. Nagy helyet kap a Reformáció 2017-ben esedékes 500. évfordulója megünneplésének előkészítése.

„Mint minden keresztény egyháznak Európában, a metodista és valdi egyházak uniójának is szembe kell néznie a tanúságtétel újdonságával egy változó földrészen, amelyen a szekularizáció és a kulturális átalakulás folyamatai figyelhetők meg” – nyilatkozta Eugenio Bernardini, a valdi egyház lelkésze.

(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.