2014-08-28 17:47:55

„A büntetés emberségesebbé tétele társadalmi szükségesség” – Varga János atya helyszíni tudósítása a Rimini Meetingről


RealAudioMP3 Az idei találkozó mottója: „A világ és az emberi létezés végső határai felé. Isten nem hagyta egyedül az embert”. A mottó mellett, ami még hangsúlyosan meghatározza a Meeting eseményeit, az Ferenc pápa üzenete. Különösen a két szempont, amire kiemelten felhívta a Szentatya a figyelmet: a valóság szeretete és a lényegesre való odafigyelés.

„Az ember végcélja a történelemben” című előadásban elhangzott: a történelem megfelelés a valóságnak, az a hely, ahol kifejezésre jut az ember végcélja. Giorgio Buccellati régészprofesszor és Ignacio Carbajosa Pérez spanyol ószövetségi biblikus professzor előadásai egyértelműsítették a különbséget a politeista vallások és a Biblia Isten-képe között. „Isten a végcélunk, Aki megszólít, ösztönöz, sőt provokál. Isten az élő Isten, nem a sors, vagy a végzet. A végcél személyes valóság, egy személy, Aki hűséges az élet dinamikájához. Soha nem hagyta magára az embert, találkozni, személyesen beszélni akart vele. Misztériuma, titka minden jó és igaz ember számára hozzáférhető, de felfoghatatlan a gonoszoknak és a tudatlanoknak, azoknak, akik kicsavarva érvelnek. Így a végcél találkozott a haláltól való emberi félelemmel, amitől a pogányok szenvednek és felfedte a nagy titkot: Isten az embert a halhatatlanságra teremtette. Az Ő képére vagyunk alkotva.”

A kereszténység végső határairól – „Etiópia Istenhez emeli kezét. Egy évezredes hagyomány képei” – az azonos című kiállítás kapcsán került sor pódiumbeszélgetésre. Egy olyan civilizáció gazdagságáról és szépségéről van szó, amely alig ismert Európában – mondta Silvano Maria Tomasi érsek, az ENSZ állandó szentszéki megfigyelője Genfben, korábban nuncius Etiópiában. Etiópia nem számított perifériának, kapcsolatokat ápoltak az uralkodók a Pápával, az európai országokkal, művészeket, építészeket, mérnököket hívtak már a XVI. században. Később a Nyugathoz képest perifériális helyzetében a környező muszlim országok között elszigetelődött, de hűségesen megőrizte a kereszténység által inspirált identitását, stílusát, kultúráját. Az utóbbi évek szociális újraéledését a hagyományos identitás tiszteletben tartása jellemezte.

A főként a katolikus egyházra épülő iskolarendszer teljességéhez csak egy egyetem hiányzott, amely megvalósulóban van. Az etióp miniszterelnök még 1997-ben kérte meg II. János Pál pápát, egy katolikus egyetem alapítására. Az etióp kormány 60 hektár területet és munkaerőt adott, az olasz püspöki kart pedig Tomasi érsek fáradozása révén sikerült meggyőzni a terv támogatásáról. 2013-ra készült el az új Egyetem Campusa, 2015-ben kezdi meg az oktatást elsőként a mérnöki és az orvosi fakultás, majd a többi. Az ország fejlődése szempontjából az első kettő a legfontosabb. Ebben az évben az etióp püspökök látogatásakor megkapták a tervekhez Ferenc pápa támogatását is.

„Szabadság a rácsok mögött is – szabadok, mert szeretve vannak”. A Meeting történetében 2006 óta minden alkalommal jelen vannak azok a börtönbüntetésre ítélt emberek, akik valamilyen foglalkoztató programban vesznek részt. Volt standjuk, készítettek kiállítást is a Meetingre, ahol maguk vezették a látogatókat, tartottak tematikus napot, több évben pedig az egyik étteremben volt saját részlegük, ahol ők készítették és szolgálták fel az enni- inni valót, ők takarítottak. Az előadók elmondták: fontos az utónevelés, a társadalomba való integrálás. Olyan emberekről van szó, akik nagyot hibáztak, de nem szabad elfelejteni, hogy ők is személyek. Csak egy szeretetteljes tekintet tud a valósághoz való pozitív hozzáállást kiváltani. Számos esetben, a programokban való együttműködésnek váratlan és stabil gyümölcsei teremtek, amelyekből barátság és az elítéltek családjaival együtt befogadó közösség alakult ki a büntetés letöltése után: „Amikor az élet ezen perifériáján a szeretettel váratlanul egy emberi arcban találkozol, akkor rádöbbensz, hogy ez volt az, amire mindig is vártál.” A büntetés emberségesebbé tétele társadalmi szükségesség, helyreállítani és visszahelyezni a társadalomba azokat, akik bűncselekményt követtek el. Végül elhangzottak Ferenc pápa egy börtönben tett látogatásakor mondott szavai: „Miért ő és miért nem én, akinek pedig sokkal több oka lenne, hogy itt legyen? Elgondolkozni ezen segít nekem: mert a gyengeségek ugyanazok, mert ő elesett, és én nem estem el? Ez számomra egy misztérium, amely imára indít és közelebb visz a rabokhoz.”

Ki szekularizálta Európát? Megdöbbentő módon: „éppen a keresztények – kétszeresen is” – mondta a kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője. „Az Isten Fiának megtestesüléséből származó kereszténységben ezer év után az fogalmazódott meg, hogy nem szükséges fölébe helyezni a vallásos tapasztalatot a profánnak.” „Az első modern ember Európában, az első laikus Szent Ferenc volt” – mondta egy másik hozzászóló. „A szekularizációnak ugyanis két jelentése is van: az ember autonómia-törekvésének folyamata, akinek nincs szüksége a transzcendensre, és a folytonos erőfeszítés egy helyes kapcsolatért ember és Isten között. Modernnek lenni annyit jelent, hogy állandósítjuk az egészséges kapcsolatot Isten és saját magunk között.”

„A kutatás varázsa – a résztől a mindenségig” címmel Yves Coppens francia paleontológus; Laurent Lafforgue a Párizsi Tudományegyetem matematikusa, Christopher Impey, az Arizonai Egyetem csillagász professzora beszélgettek. Mi a közös a három tudósban? Mind a végső határok felé törekednek, amelyek az objektív valóságnak még ismeretlen részei. „Meglepő, hogy főszereplői vagyunk a megismerésnek, miközben mint porszemek létezünk a világmindenségben. Annak, hogy képesek vagyunk előrehaladni ebben a misztikus, örvendetes valóságban. Annak, hogy szerethetjük a valóságot, hogy megismerhetjük azt, a végső oka az, hogy Isten nem hagyta magára az embert.” Az előadók elmondták, mit jelent ez személyesen a számukra. Idézték Einsteint: „A legfelfoghatatlanabb a világmindenségben az, hogy felfogható!”

„A valóság nem árul el minket. Amikor a megismerés egy újabb szintjére érünk, a perifériák újabb formákat öltenek. A gazdagság, a szépség, a finomság újabb formáját, amelyekkel a teremtett világ megmutatja magát.
Mindez jelzi, hogy a Misztérium mennyire szükséges az életünk számára. Szükségünk van, fizikailag is, erre a határvonalra a végtelen felé, afelé, ami még csak ígéret… mert még nincs a kezünkben.” Egy Dosztojevszkij-idézettel zárult a program: „a határtalan, a végtelen legalább annyira nélkülözhetetlen az ember számára, mint az a kis bolygó, amelyen él.”

Mi marad, ha véget ér egy dal? – késő este, telt ház előtt a Deejay Rádió igazgatója, a leghíresebb olasz rádiós lemezlovas volt a Meeting vendége. Linus derűsen, másfelől bölcsen és komolyan válaszolt a feltett kérdésekre. Gyermekként a periférián élt és onnan került a középpontba. A Meeting témája kíváncsivá tette: mit jelent mások számára a periféria? Úgy fogalmazott: „A daloknak ugyanúgy, mint a pillanatnak, amit megélünk, van egy jelentése és egy érzelmi lecsengése. A »selfie« nemzedéke visszatér a dalhoz.”

Hajléktalanok adták elő Sabatino történetét, aki egy délről Milánóba menekült hivatalsegéd volt. A kamilliánus Ettore Boschini testvérrel, aki 1979-től haláláig egészen a szegényeknek szentelte magát, azonnal barátságot kötött és első társa volt. Sabatino életét, identitását a periférián éppen az határozza meg, hogy Isten nem hagyta egyedül az embert, és ennek Fratel Ettore személyén keresztül számára, amint mások számára is, aktualitása van. Csakúgy, mint azoknak a hajléktalanoknak, akikből az előadással turnézó amatőr színjátszó csoport alakult.








All the contents on this site are copyrighted ©.