2014-09-06 14:27:44

„A pápa a kiengesztelődés és a béke zarándokaként érkezik Redipuglia katonai emlékhelyére”


– az észak-olaszországi Friuli-Venezia Giulia püspökeinek üzenete

Nagy örömmel és mély hálával fogadják Ferenc pápa szeptember 13-i látogatását az első világháborús katonai emlékhelyen, valamint az osztrák-magyar temetőben – írják üzenetükben az észak-olasz régió püspökei, nevezetesen Gorizia, Udine, Trieszt és Concordia-Pordenone főpásztorai.

A SIR olasz katolikus hírügynökség tájékoztatása szerint levelükben a püspökök emlékeztetnek az első világháborúra, amely világossá tette, hogy teljesen értelmetlen és tragikus fegyveres konfliktushoz és erőszakhoz folyamodni a népek és nemzetek közötti társadalmi, gazdasági és politikai problémák megoldására. Az igazságosság keresése és a valódi társadalmi fejlődés előmozdítása ezzel szemben a jóra, az őszinte és tiszteletteljes párbeszédre nyitott szív gyümölcse. Olyan párbeszédre van szükség, amely képes felismerni mindenki és minden egyes ember javát a népek és nemzetek különböző történelmi környezetében.

„Egy évszázaddal a háború kitörése után, Ferenc pápa a kiengesztelődés és a béke zarándokaként jön határvidékünkre, amelyen olyan mély nyomokat hagytak a két világháború erőszakos tettei” – írják a főpásztorok. „A pápa jelenléte arra szólít bennünket, hogy elismerjük: a népek jelenlegi jogos vágya a világ minden részén a békére, az igazságosságra és a fejlődésre, kapcsolódik az isteni irgalomba vetett hit tapasztalatához.

Bármilyen vallás hívőinek – és ez különösen vonatkozik ránk, keresztényekre – imádkozniuk kell a békéért, mint Isten ajándékáért és minden hívőnek a béke emberének kell lennie. Friuli-Venezia Giulia püspökei arra szólítják fel egyházmegyéik híveit és minden jóakaratú embert, hogy csatlakozzanak Ferenc pápa imájához, fogadják be a békéről szóló tanítását. „Imádkozzunk annak a számos konfliktusnak az áldozataiért, amelyek még ma is vérbe borítják az emberiséget és továbbra is túl sok védtelen emberéletet követelnek.

Nagy szenvedéssel és aggodalommal emeljük fel könyörgésünket különösen azokért a keresztény testvéreinkért, akiket elvetemült üldöztetés sújt hitünk miatt. Igazságtalanul elszenvedett fájdalmuk ébressze fel lelkiismereteinket és mindazokét, akik felelősek társadalmi, politikai, gazdasági szinten, hogy tevékenykedjenek az igazságosság megvalósításáért, védelmezve a leggyengébbeket, soha nem engedve az erőszak kísértésének” – írják üzenetükben az észak-olasz püspökök, készülve Ferenc pápa szombati látogatására.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.