2014-09-09 14:34:17

Ferenc pápa: Jézus az emberek között él, nem pulpitusról szónokol


Szeptember 9-én, kedden reggel, a Szent Márta házban bemutatott szentmisén Ferenc pápa homíliájában a napi evangéliumot magyarázta (Lk 6,12-19). Jézus nem professzor, aki katedráról tanít, hanem az emberek között él és hagyja, hogy megérintsék, és ezáltal meggyógyuljanak – fejtette ki a Szentatya. Homíliájában Jézus életének három pillanatáról elmélkedett.

Az első az ima. Jézus az „egész éjszakát Isten imádásában” töltötte. Jézus imádkozik értünk. Kicsit furcsának tűnik, hogy Ő, aki azért jött, hogy elhozza nekünk az üdvösséget, és akinek hatalma van, az Atyához imádkozik. És gyakran teszi ezt. Jézus a nagy közbenjárónk – mondta homíliájában a pápa. Jézus az Atya előtt áll ebben a pillanatban és imádkozik értünk. Ez öntsön belénk bátorságot!

Mert a nehéz pillanatokban ezt gondolhatjuk: „Jézus értem imádkozik az Atyához!”. Ez a mi erősségünk. Mondhatjuk az Atyának: „Ha Te, Atyánk, nem tekintsz le ránk, tekints Fiadra, aki imádkozik értünk.” Jézus az első perctől kezdve imádkozott: imádkozott, amikor itt, a földön élt és továbbra is imádkozik mindannyiunkért, az egész egyházért.

Az ima után Jézus kiválasztja a 12 apostolt. Az Úr világosan mondja: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket”. Ez a második mozzanat szintén bátorságot ad: engem az Úr választott. Megkeresztelésem napján az Úr kiválasztott engem. Pál, erre gondolva ezt mondta: az Úr már anyám méhében szolgájának teremtett. Minket, keresztényeket, tehát kiválasztott az Úr.

Ezek mind a szeretet művei. A szeretet nem nézi, hogy valaki csúnya, vagy szép: szeret! Jézus ugyanezt teszi: szeret, és szeretettel választ. Mindenkit kiválaszt! Az ő listáján nincs senki úgymond „fontos” ember a világ kritériumai szerint: mindnyájan hétköznapi emberek. Van bennük azonban egy, ami közös – ezt hangsúlyozni kell – mindnyájan bűnösök. Jézus a bűnösöket választotta ki. Ezért vádolják őt a törvénytudók, az írástudók: „Ez a bűnösökkel eszik, beszél az utcanőkkel”. Jézus mindenkit hív! Emlékezzünk az esküvői lakoma példabeszédére: amikor nem jöttek el a meghívottak, mit tett a ház ura? Elküldte szolgáit, hogy hívjanak meg mindenkit, jókat és rosszakat egyaránt – mondja az evangélium. Jézus mindenkit kiválasztott.

Jézus kiválasztotta karióti Júdást is (vö. Lk 6, 16), aki később elárulta őt. Júdás a legnagyobb áruló, de Jézus választotta ki.

A harmadik mozzanat pedig az, hogy Jézus közel áll az emberekhez. Sokan sereglenek köré, hogy „hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított”. Jézus népe körében él. Nem professzor, nem mester, nem misztikus, aki eltávolodik a néptől, és katedráról szól hozzá.

Nem! Az emberek között van; hagyja, hogy megérintsék; hagyja, hogy az emberek kérdéseket intézzenek hozzá. Jézus ilyen: közel áll az emberekhez. Ez a közelség nem új dolog számára. Isten közelsége népéhez Jézus közelsége az emberekhez.

Ilyen a mi Mesterünk, ilyen a mi Urunk: imádkozik, az embereket választja, nem szégyelli, hogy közel áll az emberekhez. Ezért bízunk Őbenne. Ajánljuk magunkat oltalmába, mert imádkozik, mert kiválasztott minket, és mert mellettünk áll – fejezte be kedd reggeli homíliáját a pápa.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.